Lehet abból komoly problémám ha nem kívánság miatt idézek meg 1 démont hanem felajánlás céljából?

Ezt a Fény eszközeivel is elérheted...

Találd meg a belső egyensúlyod és maradj a szívközpontodban...

Problem solved.

Tegyük fel, hogy egy démon vagyok.

Miért venném el tőled a lelked, amikor így jobban szenvedsz? Miért kéne nekem az, amit ilyen könnyen megkapok?

Nem a mennyiség számít, hanem a minőség.

Kérdező,

Nem a Lélek tesz gyengévé, hanem az ego.

Az Égiek (és a Magasabb Énünk is) feltétel nélkül szeretnek minket, olyan nagyon, amit mi el tudunk képzelni. A probléma a szabad akarattal van, mert a Földön (a kollektív EGO bolygóján) nagyon sokan nem látjuk a kiutat a szenvedésből. Sok spirituális tanító beszél erről, többek között a buddhisták is. A ragaszkodás az, ami szenvedést okoz, nem a szeretet. Ha el tudnánk fogadni a dolgokat úgy, ahogy éppen vannak, akkor nem szenvednénk. Ehhez kell megtalálnunk a belső egyensúlyunkat. Nem könnyű meló, valóban nem az, de nem is lehetetlen. Komoly spirituális tanítóknak sem ment könnyen.

Hoztam neked egy Tolle-idézetet. Amikor először olvastam, szikrát sem kaptam a meglepetéstől.

"Mi értelme lehet tovább élni ekkora szenvedés terhével? Minek folytassam ezt az állandó küzdelmet? Mélységes vágyat éreztem a megsemmisülésre, a nemlétre, s ez a vágy sokkal erősebbé vált, mint a bennem munkáló életösztön. „Nem élhetek magammal tovább!” Ez a gondolat ismétlődött újra és újra az elmémben. Ekkor azonban hirtelen rádöbbentem, milyen különös gondolat is ez. - Egy vagyok vagy kettő? Ha én nem tudok élni magammal, akkor ketten kell, hogy legyünk: az „én” és a „magam”, akivel az „én” nem tud együtt élni! Lehet, gondoltam, hogy kettejük közül csak az egyik valódi?! Annyira meglepődtem ezen a furcsa fölismerésen, hogy az elmém leállt. Teljesen tudatomnál voltam, de már nem volt több gondolatom. Ezt követően úgy éreztem, mintha valami energiaörvény ragadna magával. Ez a mozgás először lassú volt, majd fölgyorsult. Testemet heves félelem járta át, remegtem. Szavakat hallottam: „ne állj ellen semminek!” Mintha mellkasom belsejéből hangzott volna. Éreztem, hogy beszippant az űr. Úgy éreztem, mintha az űr nem is kívül, hanem belül, bennem lenne. Majd hirtelen eltűnt a félelem, és hagytam, hogy belezuhanjak az űrbe. Hogy ezt követően mi történt, arra nem emlékszem." Eckhart Tolle: A most hatalma

(#2)