Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Más is szokott hasonlóakat...

Más is szokott hasonlóakat átélni alvásparalízis közben?

Figyelt kérdés
Nekem többször volt már alvásparalízisem, általában akkor jön elő, mikor éjszaka közepén felébredek, egy ideig nem jön álom a szememre, és kora hajnalban visszaalszom. Viszont az az érdekes, hogy mindenki azt mondja, hogy borzasztó érzés, meg senkinek nem kívánja, ahhoz képest én inkább csak kellemetlennek, és annál érdekesebb élménynek tudnám leírni. Nem szoktam kifejezetten azt érezni, hogy valaki ül a mellkasomon, vagy valaki meg akar ölni, inkább kopogást, beszédet, vagy nagyon maximum padló recsegést szoktam észlelni, egyszer volt olyan, hogy hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn, aztán láttam is, hogy próbál benyitni, nyomja le valaki a kilincset, de onnantól nem láttam semmit. Ma volt egy mindnél érdekesebb. Úgy kezdődött, hogy ismét folyamatos beszédet hallottam, de úgy, mintha menne a tv, pedig nem ment, és először álmomban nem is foglalkoztam a beszéddel, amíg tudatosult bennem, hogy de hát kikapcsoltam a tv-t. Aztán mikor erre rájöttem akkor bénultam le, de valahogy nem érdekelt, gondoltam, tart amíg tart, majd elmúlik. Próbáltam hallgatni a beszédet, amit percekig folyamatosan hallottam, és színtiszta értelmes mondatokat lehetett kivenni belőle. Aztán telejsen olyat hallottam, mintha valaki kapcsolgatná a rádió adásokat, és egyszer olyan volt, mintha valami rádiókabarét hallanék, aztán meg egy híradót, amiből egy értelemes mondatra emlékszem is: ,,Találtak egy bombát, Oroszországban, amely valószínűleg még a II. Világháború idejéből maradt fenn", nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényeg, és mondtak is valami Orosz nevet. Baromi érdekes volt, teljesen olyan, mintha valami rádióadást vettem volna. És többször volt már ehhez hasonló, hogy beszédet, meg főleg, mintha valami adást hallgatnék, sőt az utóbbi alvásparalíziseim alatt ez volt a jellemző. Aztán a mainál, elkezdtem kopogást is hallani ismét, ami talán a legijesztőbb része volt a dolognak, akkor próbáltam volna mozogni, majd kinyitottam a szemem, és az ágy felett, az ablak előtt egy kékes-fehéres kb. fél méterátmérőjű fénygömb jelent meg. Pár mp múlva szertefoszlott, én meg ,,magamhoz tértem", és a beszéd is megszűnt. Nagyon különös élmény volt. Nem azért írtam le, hogy le elmebetegezzetek, csak érdekel, hogy ilyenek másoknál is szoktak lenni alvásparalízis alatt, vagy meséljetek, nektek milyen érdekes, vagy ijesztő/ különös élményetek volt már ilyenkor? Köszi a válaszokat!
2018. nov. 5. 12:04
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Igen tapasztaltam.
2019. jan. 13. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
#10 az nekem is volt, az fordult át erőszakoskodásba,meg amit leírtam a #2 válaszomnál.
2019. jan. 13. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Nàlam évekig visszatérő élmény volt,hogy felpattant a szemem az éjszaka kőzepén (12- 3)óra között lehetett.És a màsik szobàból olyan hangokat hallottam,mintha ràdióban beszélgetnének.Gyakran emellett azt is hallottam,amint a màsik szobàban nyikorogva csukódik a szekrényajtó.Jellegzetes hangja van,semmivel sem összetéveszthető.A ràdióadàs szerű hang nem jöhetett a szomszédból,pont emiatt volt ijesztő.Mert tudtam,hogy ilyesmit akkor nem kéne hallanom..De a hang nem nekem szólt,csak úgy volt..

A kékesfehér fény is ismerős.Testenkívüli élményeimben minden élő és élettelen dolog körül ilyen kékes fényt làttam.

2019. jan. 13. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 Zek6700 válasza:
hát úgy tűnik én úgy ahogy olcsón megúszom az ilyeneket nekem edig 1 olyan volt mintha valaki a mellkasomon ült volna de leginkább velem az szokott lenni hogy annyira vagyok lebénulva hogy még pont tudok mozogni és hát a nagyobb részt valaki mintha hozzám érne át ölel a derekamnál legutóbb is ez volt vagyis ma és ez olyan ébredés után volt hogy megint alig bírtam mozdulni és megfogot valaki mind a 2 oldalamnál mivel tudtam mozogni úgy gondoltam megfordulok hogy lássam mi az és talán abba is marad ahogy fordultam volna egy lágy halk hang kezdet beszélni nekem és amit meg értettem amit mondott hogy ne forduljak meg kb ennyi
2020. ápr. 29. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Én egyszer kétszer szép nagy pókot hallucináltam ébredéskor.

Úristen, ki kéne nyírni, de még várok, nincs energiám megmozdulni. ez olyan félperc, de mire megmoccanok hogy na jó kinyírom, elspurizik. elsőre szétszedtem a fél szobát utána 3 perc alatt, de nem lett meg. :)

2020. máj. 17. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!