Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Miért érzem azt, hogy Ő az...

Miért érzem azt, hogy Ő az ikerlelkem?

Figyelt kérdés

Úgy érzem egy ideje, hogy ahol jelenleg vagyok, az már nem az én utam. Történetem érdekes (számomra is). Most 31 vagyok, ez 3 éve kezdődött, amikor megismertem ŐT. Ő egy olyan ember, akit talán a fél ország ismer, egy igazi művész. Ugyanolyan életszemlélettel, hittel, mint én. Tavaly tudtam Őt először látni élőben, nem mentem oda hozzá, tudtam, hogy még nincs itt az ideje, és talán most sem. A tavalyi nyártól kezdve, művei egész más irányt vettek, legtöbbje arról szól, mennyire vágyik megtalálni azt, aki majd boldoggá teszi. Talán megérezhette, hogy a közelben vagyok? :) Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok, hiszen úgy nem is lehet, hogy mit sem tudunk a másik tulajdonságairól, szokásairól. Arra vágyom minden egyes nap, hogy legyen minél többet a közelemben és csak öleljen át.

Tudtok nekem magyarázatot adni, miért érzem ezeket az igen erős érzelmeket? Vagyok már annyira tapasztalt, hogy ne essen meg velem az, ami 20 éves korom előtt (legalábbis azt hiszem), tudjátok, az a plátói szerelem, miközben akkor még igazán azt sem tudjuk, hogy mi az a szerelem.



2019. aug. 27. 11:56
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
76%
2019. aug. 27. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
64%
Jeezusom. Gondolom nem volt még párkapcsolatod, azért lehetsz ennyire álmodozó naiv természetű. Persze hogy az ikerlelked, ő is érzi hogy a közelbe vagy.... :D hehe 30 évesen már nem kellene ennyire rajongónak lenni ezt kinövi 16 évesen az ember.
2019. aug. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy nincs szó mániáról, se szerelemről, csupán egy furcsa erős vonzódásról. Az a szmajlis rész poén féle volt. Nem sokat értetek a szövegértelmezéshez? :) Nem vagyok beteg fejben, élem az életem. Családom van, gyermekem. Csak ezt nem tudom hova tenni.
2019. aug. 27. 12:50
 4/34 anonim ***** válasza:
67%
Akkor gratulálok. A magyarázkodás is jól megy.
2019. aug. 27. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:
Neked meg a kérdés értelmezés sem. Arra lettem volna kíváncsi, miért jelentkezik egy ilyen dolog az ember életében. De ha gőzöd sincs az egészhez, lehet menni máshova okoskodni. Még ez se megy jól.
2019. aug. 27. 13:00
 6/34 anonim ***** válasza:
36%

Nem az ikerlelked mert olyan nincs, de lehetnek előző életes kapcsolódások.

Ha esetleg tudnál beszélni vele, lehet sokat segítene az ügyön.

2019. aug. 27. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 A kérdező kommentje:
Végre valaki, aki nem csak ítélkezik. Fogok vele beszélni, mert nekem válaszok kellenek. Az ahogyan beszél és viselkedik majd, az mindent el fog árulni. És ha én gondoltam rosszul, akkor nyugodt szívvel engedhetem el, mert most még nem megy. Pedig szeretném. Köszi
2019. aug. 27. 13:29
 8/34 anonim ***** válasza:
39%
Figyelj azért mert te teljesen bele vagy habarodva, nem biztos hogy kölcsönös az érzés, sőt kb 99% hogy nem, (mert nem is ismer?!) csak egy újabb dgható nőt fog benned látni a művész úr. A férfiak elég ösztönöni alapon működnek, vonzó nőies külsővel lehet hatni rájuk, mindegy hogy kőműves vagy művész vagy professzor, ebben mindegyik azonos. Ja és szerintem az ikerlelek dolgot ne említsd neki egyáltalán, ha jót akarsz..
2019. aug. 27. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
82%
Erdekes dolog ez. Viszont en nem javasolnam, hogy beszelj vele erröl, ha csaladod van. A parodat szereted? Jo a kapcsolatotok? Nem gondolnam, hogy erdemes felkavarni a dolgokat egy ilyen lepessel. Vagy kepzeld el, hogy mi van, ha beszelsz vele es azt mondja, hogy ö is benned talalta meg azt a hianyt, amit eddig erzett. Eldobnad a csaladodat erte? Erne ennyit? Ezeket a kerdeseket tedd fel magadnak es akkor elörebb jutsz.
2019. aug. 27. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:
Végre valaki, aki nem csak ítélkezik. Fogok vele beszélni, mert nekem válaszok kellenek. Az ahogyan beszél és viselkedik majd, az mindent el fog árulni. És ha én gondoltam rosszul, akkor nyugodt szívvel engedhetem el, mert most még nem megy. Pedig szeretném. Köszi
2019. aug. 27. 13:52
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!