Kislányom, négy éves már egy hónapja, de még mindig mesél előző életeiről, mikor növi el? Vagy gond van vele?

Második vagyok.

Még csak annyit, hogy ha megkérhetlek rá, ne mondogasd neki, hogy csak kitalálja, nem is igaz és nem létezik. Olyan adottsága van, ami úgy tűnik, jobban ragaszkodik hozzá, hiszen ilyen idős korban már javában kezdik kinőni, a kislányod pedig természetesen csacsog erről. Hidd el, nagy előnyévé fog válni a továbbiakban, nyitottabb lesz érzelmileg, empatikusabb, határozottabb, hiszen nem kellett titkolnia ezt a részét, felvállalhatta és ebben az anyukája is társa volt.

Persze nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, de remélem, hogy jó döntést hozol végül.

A gyermekek egy részének kb. 6-7 éves koráig vannak szellemi észlelései (tehát látják egyes szellemeket), valamint élénken emlékeikben élhetnek korábbi életük képei. Ez teljesen normális, s kevés kivételtől eltekintve később úgy elnövik, hogy semmire sem emlékeznek mindebből.

Nehéz megítélni, mi a helyes hozzáállás, hiszen elfojtani, butaságnak bélyegezni sem szabad, viszont túlzottan belemélyedni sem. Valahol a kettő között kell megtalálni az arany középutat.

A világ természetes dolgának kell felfogni, s hagyni, hogy a gyermek a maga módján élje meg mindezt, ugyanakkor a hangsúlyt a jelen életére kell helyezni.

Amelyik gyermeknek dolga van mindezzel, később is megtartja e képességét - ha nem fojtjuk el azzal, hogy képzelgésnek minősítjük mindezt.

Kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor az éppen haldokló már látja a korábban eltávozott szeretteit, mi pedig nem, noha mellette állunk. Sok esetben legyintenek rá a körülállók, mondván "már kezd megbolondulni a drága", ám sok esetben valós látomásról beszélhetünk. Ők már közel vannak a szellemvilághoz, a fizikai világtól elválasztó fátyol számukra már vékonyodik - a gyermekek pedig MÉG közel vannak hozzá.

Érdekes, hogy ahogy telik az idő és minél jobban elmúlnak az ösztönös érzékelések, az ösztönös cselekedetek, úgy ezek az adottságok is elmúlnak.

Miért kellene amiatt aggódni, hogy ő lát ilyeneket? Miért baj az? Csak azért, mert mi nem? Honnan tudod, hogy ő nem a valóságot látja és mi nem látjuk azt?