Miért kongott a Hold, lehet hogy üreges és élhetnek benne?

A kutatók feltevése alapján a Hold nem csupán egy mesterségesen „idepottyantott” kísérő, hanem belülről teljesen üres is. A megdöbbentő elmélet szerint az égitestet több milliárd évvel ezelőtt egy technikailag fejlett idegen civilizáció állította Föld körüli pályára. A két tudós meggyőződéssel állítja, a Hold üreges belsejében utazáshoz szükséges üzemanyag, navigációs berendezések, megfigyelőeszközök, valamint az életkörülményeket fenntartó gépek rejtőznek. Az égitest ezáltal egyfajta Noé bárkájaként funkcionálhat, de az is lehetséges, hogy valamikor magára maradt a Föld körüli pályán, és a speciális műszerek hosszú ideje automatikusan vezérlik a „járművet”.

Vaszin és Cserbakov úgy véli, a gömb alakú belső részt két rétegből álló héj veszi körül. A durván megmunkált külső lemez a becsapódó meteoritok által keltett lökéshullámok elnyelését szolgálja, vastagsága pedig – becsléseik szerint – a 32 kilométert is meghaladja. A belső fedőréteg azokat a gázokat tartalmazza, amelyek az atmoszféra, a fény és a légkondicionálás szabályozásában segítenek.

Noha az egész világon akadtak és akadnak olyan tudományos szakemberek, akik szerint az üreges Hold elmélete csupán az utóbbi évtizedek „orosz űrvicceinek” egyike, a teória számos rejtélyre ad logikus magyarázatot. Például arra, miért éppen harmadannyi a Hold tömörsége, mint amire mérete és tömege alapján következtetni lehet, és miért csak három kilométer mélyre hatolnak a legnagyobb, több száz kilométer átmérőjű lunáris kráterek. Talán egy közvetlenül a durva felszín alatt rejtőző, pajzsként szolgáló réteg megállította a becsapódó meteoritokat? Ezt igazolja az a tény is, hogy a holdkráterek mélye domború, holott – a természet törvényei szerint – logikusan homorúnak kellene lenniük.

Bár a Földről látható oldalon 300 ezer krátert számoltak össze a kutatók, a Hold másik oldalán alig több mint 30 ezer becsapódásnyom található – vagyis az összes kráter mindössze tíz százaléka. És mind nagyjából egy időből származik! Úgy négymilliárd évvel ezelőtt kaphatta ezt a rengeteg találatot, egy legfeljebb kéthetes időszak alatt. Mire megfordult, a másik oldalát már alig csúfították el a meteoritok. Egyes kráterek színültig tele vannak porral, másokban alig akad por. Az orosz kutatók szerint ennek magyarázata, hogy a becsapódások során megsérült védőburkot a legénység egy cementszerű anyaggal töltötte fel. Ez a réteg a kiszáradás után finom holdi porrá alakult át, és nagy arányban tartalmaz rendkívül ritka fémeket, ráadásul elképesztően ellenáll a hőnek és a korróziónak. Vaszin és Cserbakov okot talált a mágnesességre, a szüntelen vibrációkra és a véletlenszerű gázkisugárzásokra is, amelyek a belső atmoszféra hatásai lehetnek.

A rejtélyek számát növeli, hogy míg a Föld 3,6-3,7 milliárd évesnek tekinthető, addig a Hold anyagában ennél jóval idősebb, 7-10 milliárd éves kőzeteket is találtak. Vagyis eleve nem készülhettek a mi Naprendszerünkben, amely jóval később alakult ki. Ha viszont vándorolt a világűrben, felmerül a többi kérdés: milyen ok vagy erő indíthat el egyetlen kis égitestet úgy, hogy az elhagyja saját csillaga vonzerejét, és több milliárd éven keresztül utazzon keresztül a rideg világűrön?

Ráadásul a fizika törvényei szerint egy Földdel megegyező méretű és tömegű bolygó legfeljebb egy 50 kilométer átmérőjű, a Holddal azonos tömegű testet képes befogni, magához „láncolni”, de az is csak elliptikus pályán képzelhető el. A Hold tömege viszont ennél sokkal nagyobb, és egynegyede a Földének, így máris összeomlott az égi mechanika egyik általunk megdönthetetlennek hitt törvénye. Arról nem szólva, hogy ha mégis sikerülne befogni egy Hold nagyságú testet, akkor annak az Egyenlítő síkjában kellene keringenie, a Holdról pedig ez sem mondható el.

A Hold körüli anomáliák az Apollo–12 legénységének figyelmét is felkeltették, amikor egy rádióadóval felszerelt szeizmográfot, földrengésjelző készüléket hagytak a felszínen, majd távozás közben jó magasról visszadobták a már nem használt holdkompot. Az előzetes számítások alapján azt gondolták, a kéttonnás szerkezet becsapódása néhány perces holdrengést vált majd ki – ám a Hold közel egy órán tartó folyamatos rengéssel válaszolt! Arra természetesen a mai napig nem született elfogadható magyarázat, miért „kongott” a vártnál jóval hosszabb ideig a több milliárd tonnás tömeg, amelynek szinte meg sem szabadott volna éreznie az ütközést. Miért hatott rá ennyire erősen és hosszan az 1,65 km/sec sebességgel érkező, ám mindössze kéttonnás holdkomppal történő találkozás, ha olyan a szerkezete, ahogyan a „szakemberek” állítják?

Hasonló kísérleteket egyébként a – kis híján tragédiába torkolló – Apollo–13 expedíció tagjai is végeztek, akik tíz tonna dinamit erejével egyenértékű robbanást szimuláltak az égitest felszínén. A Hold ekkor négy óra hosszat kongott, és ötvenszer erősebben érezte meg a hatást, mint azt anyaga és összetétele alapján várták a kutatók. Mint ahogyan arra az ismert fizikai törvényszerűségek alapján reagálnia kellett volna!

Újabb anomáliákra derült fény akkor, amikor mesterséges holdakként viselkedő földi szondákat küldtek a Hold köré, s azok keringésük közben bizonyos helyeken lefékeződtek, majd felgyorsultak a gravitációs vonzerő váratlan csökkenésének és növekedésének hatására. Az égitest sűrűségének megmagyarázhatatlan változásai miatt sok szonda kitért eredeti pályájáról, emiatt lehetetlenné vált a feladatok elvégzése. Az elméleti szakértők ismét csak a fejüket csóválták, hiszen sehol másutt a Naprendszerben nem találkoztak hasonló jelenséggel. Pedig mi ez, ha nem az üregek létét bizonyító jel?

Gyanús meghátrálás

A hivatalos szervek évtizedeken át próbálták a Holdat terméketlen, üres, halott vidéknek beállítani. Mintha ezért nem lenne semmi értelme oda elrepülni. S bár az amerikai űrhivatal hosszú ideje mindent megtesz annak érdekében, hogy félretájékoztassa a világ közvéleményét, a bizonyítékok napról napra gyűlnek arra vonatkozóan is, hogy szinte valamennyi Hold-missziót azonosítatlan repülő objektumok és titokzatos fények kísértek az útján. A jelenség egyébként nem új keletű: angol csillagászok már 1869-ben beszámoltak arról, hogy feltűnően világító fénycsoportokat figyeltek meg több hónapon keresztül, minden éjszaka. A hasonló felvillanások napjainkban sem ritkák, rendszerint valamelyik kráter belsejében tapasztalják őket.

Az űrhajósok maguk is megfigyeltek különös tárgyakat és jelenségeket a Holdon, amelyek egyáltalán nem illettek oda – például a kráterek mélyén húzódó kupolaszerű objektumokat és olyan nyomokat, amelyeket mintha valamilyen közlekedési eszköz hagyott volna maga után. Az idegenek jelenlétét a Holdon más érdekes események is alátámasztják: például az eltűnő, majd újra felbukkanó – bizonyosan nem természetes eredetű – kráterek, a 27 naponként szabályosan ismétlődő holdrengések, mesterségesnek tűnő falak és repedések, titokzatos pára- és füstrétegek. Az orosz N. Kozirev már 1961-ben kimutatta – és méréseit többször ellenőrizték –, hogy a Hold felszínéről molekuláris hidrogén távozik, erre a mai napig nem találtak elfogadható magyarázatot.

A hetvenes évek vége óta több tucat olyan Hold-fénykép látott napvilágot, amelyeket az Apollo-űrhajók vagy földi eszközök készítettek, és amelyeket sikerült megmenteni a titoktartás, az elsüllyesztés elől. E fotók alapján száz százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Holdon értelmes tevékenység folyik. De a NASA amellett, hogy nem teszi közzé a nagy felbontású fotókat, meg is hamisítja a létező fényképeket! Már többször kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott képek nem egyeznek más, korábban készült képekkel. Retusálták őket, de milyen célból? Vajon mit akartak eltüntetni, ami előzőleg rajtuk volt? Talán csak nem annak bizonyítékait, hogy a földönkívüliek származási helyét nem több fényévnyire, más naprendszerek bolygóin kellene keresnünk, hanem a legközelebbi szomszédságunkban?

Ráadásul ma is ott tartunk, hogy tiltott égitestként kell tekintenünk égi kísérőnkre. Az első ember Holdra lépése, 1969. július 26. rendkívüli reménnyel töltötte el az emberiséget, hiszen a tervek arról szóltak, hogy hamarosan bázisok, bányák és laboratóriumok épülnek majd ott, s ezzel egészen új iparágakat, új anyagokat, új energiaforrásokat kaphatunk. Az 1969 és 1972 közötti nagy felfutás idején a Hold-kutatás mindmáig elért legnagyobb korszakának lehettünk tanúi. Számos expedíció indult oda – vagy eleve nem is a felszínen történő leszállás volt a cél –, mégis hat alkalommal 18 ember járt arra, közülük 12 landolt sikeresen az égitest talaján.

Később aztán roppant gyanús körülmények között, és igencsak váratlanul megtört az amerikaiak lelkesedése a Hold iránt – a szovjetek pedig soha sem jutottak el oda. Égi kísérőnkre nem indultak többé embert szállító űrhajók – pedig ilyenek már akkor készen várták a további indításokat, és felkészített űrhajós is akadt szép számmal, nem említve a rengeteg rejtélyt, amelyet vizsgálniuk kellett volna.

Továbbá gyanús

Nemcsak az UFO-kutatók, de a logikusan gondolkodó emberek is joggal furcsállják, hogy azok, akik a legnagyobb sikersorozat közepén, diadalmenetben jutottak el a Holdra, váratlanul felhagytak a kutatással. A tervek éppen ellenkezőek voltak: az 1970-es évek elején tovább kellett volna tartania az Apollo-programnak, hiszen felépítették a többi űrhajót, és részletesen kidolgozták az Apollo–18, –19 és –20 útjait és feladatait. Majd váratlanul lemondtak mindenről – az oroszokkal együtt, akiknek pedig egyáltalán nem volt szokásuk feladni a küzdelmet, főleg akkor nem, amikor az amerikaiakkal versengtek.

Na ez pont az a szituáció, amikor már a kérdésében hazudik valaki. Kb. mintha azt kérdezném tőled, hogy miért lőtted le Kennedy-t.

A. HOLD. NEM. KONGOTT. A kongás az egy adott karakterisztikájú hanghullám, a harang pl. ilyen hangot ad, de az is csak azért, mert van közeg, amiben terjedjenek a hanghullámok. Itt van az első hiba a mesében, ugyanis a holdnak nincs légköre, és bár a talaj is vezeti a hangot, az abban terjedő transzverzális hanghullámok nem jelentenek a szeizmográf számára érzékelhető rezgést, hiszen a frekvenciájuk olyan nagy.

A második hiba, hogy a szeizmográf nem érzékel hanghullámokat, tehát, még ha valóban kongott is volna a Hold, akkor sem érzékelhette volna.

Újabb probléma, hogy a Holdon ható gravitációs erő iránya is pont olyan, mint egy tömör test esetében, és a nagysága is megfelel kb. annak a méretnek és anyag-összetételnek, amit feltételeznek róla; Ha üreges lenne, akkor a tömege a töredéke sem lenne a mostaninak, ergo szinte érzékelhetetlen lenne a gravitációs erő. Persze erre lehet azzal kontrázni, hogy teleépítették a belsejét az UFO-k, azért a nagy tömeg, de ha tele van építve, akkor vajon mitől kongott?

Akárhogy is nézzük, csupa ellentmondásba jutunk.

Mesterséges gravitációt hoztak létre, ott benn a züregben, kézenfekvő.....:)

A Hold üregeiről vannak elképzelések, meg a benne kuksoló idegenkívüli lényekről. De arról van elmélet, hogy mégis mi a jó fenéért csinálnák ezt? Még ha meg is lehetne valósítani, nem tűnik sem jó bulinak, sem logikusnak.

35.

Az Apolló 13 című filmet láttam csak. Érdekelne, hogy a puszta túlélésért folytatott kétségbeesett küzdelem melyik szakaszában robbantgattak a Holdon? Ez a rész nekem kimaradt.

"amit a műszerek kongásként érzékeltek"

[link]