Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Veletek történt már ilyesmi?...

Veletek történt már ilyesmi? Elraboltak az ufók vagy mi lehetett?

Figyelt kérdés

Sajnos nem tudom alátámasztani a sztorimat semmivel számotokra, csupán maga a hiteles emlék és az aközbeni érzelmi emlékek nem hagynak nyugodni, legalább is többször gondolok rá.

A lényeg az, hogy pár napja nagyon rosszul éreztem magam a munkahelyemen. A fejem annyira fájt hogy semmilyen fájdalmocsillapító nem hatott rá, max picit gyengítette valamint szétszórt voltam egész nap minden esett ki a kezemből.

Rá egy napra mikor jobban lettem beugrott valami, jobban mondva egy szituáció: Éjjel menekültem egy férfival.. nem tudom hol voltam, csak azt hogy valami erdős részen voltunk, minden csupa víz volt, valószínűleg esett az eső.Valahonnan rohantunk, nagyon össze voltunk zavarodva. Lejtős, aszfaltos út vezetett lefelé, ezért gondolom hogy hegységben lehettem. Vak sötét volt, a körülöttünk lévő helyet x távolságig világította meg valami, de nem tudom hogy épületi reflektor vagy jármú lehetett, utána viszont vak sötét volt mindenütt.Ahogy rohantunk, még a kivilágított részen elém állt 2 alak, onnantól pedig megszakadt a kép. Az emberrel akivel valószínüleg menekültem, nem tudom mi lett, nem is figyeltem öszintén szólva hogy végig velem volt e. Csak a rémült arcára emlékszem, meg hogy remegve magyarázott nekem, mikor még a kijáratot jelentő ajtóban voltunk. Én akkor tudom hogy ültem, gyenge voltam, lehet ő segített fel, nem tudom.. de azt sem hogy hol volt a továbbiakban.

Szerintetek ez megtörténhetett? Előre is kösznöm a válaszokat, bár tudom hogy komolytalan az egész, maximum nem hiszitek el, de kíváncsi vagyok hátha valaki érdemi válasszal megnyugtatna.

Régebben történtek velem számomra nem megmagyarázható dolgok, de mióta messziről kerülök bizonyos helyzeteket az életemben, nem történik velem semmi extrém.

27l



2016. júl. 3. 11:38
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
Egyébként ezeknek a fénylényeknek mi közük az elrabláshoz? Ha a tűz fölött szálló pernyét videózom le elérhetem ugyan azt a hatást, mint az általad belinkelt felvételen látható? A dezsavű érzésemnek van alapja felőled? Fejtegetted ezt már itt?
2016. júl. 11. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 A kérdező kommentje:
Ezeknek a fénylényeknek nincs köze esetleges elrablásokhoz szerintem, ezt külön dologként hoztam fel. Igen, egyszer tettem fel itt egy kérdést, de az már több mint fél éve volt, viszont nem tudom hogy egyről beszélünk e. A parázzsal nem tudod ezt megcsinálni, mert azok kialszanak és mozgásuk is kikövetkeztethető, amiket én láttam az volt hogy cikázott, volt mintha úszott volna a levegőben és volt amelyik mintha kigyulladt volna szikrázva előttem úgy jelent meg, ezért is írtam hogy több fajtájuk lehet.
2016. júl. 12. 06:19
 23/29 A kérdező kommentje:
Kedves cer3eros! Megkaptam az üzenetedet és igen, az az én kérdésem amit belinkeltél. Azért írok itt, mert jelenleg eléggé fárasztó munkahelyen dolgozom, és nem igazán van időm észben lenni hogy vissza írjak neked vagy bárkinek mindig, viszont a kérdés alatt igyekszem válaszolni, mikor időm adja. Másképpen valószínűleg elfelejteném, vagy nem lenne energiám külön írni, de nem csak neked :) Most eléggé nehéz az életben helyt állnom, de bízom benne hogy lesznek jobb ídők is.. :)
2016. júl. 12. 20:10
 24/29 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező! Itt nincs link! A többiek nem ismerik az előző kérdésedet. Nekem válaszoltál mindenki előtt. Ez fura! Szeretem a frappáns troll hozzászólásokat itt, de ez jelenleg csak téged szórakoztat.
2016. júl. 12. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 A kérdező kommentje:
Tudom hogy itt nincs link, azért válaszoltam ide hogy tudd, nem kell üzenetet írnod ahhoz hogy a linket elküld az előző kérdéseemről. Nyilvánosan kérdeztél rá hogy volt e már ilyen kérdésem, én pedig itt válaszoltam is hogy igen volt. Ezzel azt akartam csupán jelezni neked hogy ide, kommentben is beírhattad volna a linket, mivel nincs titkolni valóm és munkám miatt időm sem nagyon. Csak ez ezek szerint nem jött le neked. :) Mint írtam örülök ha időm engedi ide írni, válaszolni a kommentekre, mivel nem tudom garantálni hogy eszemben lesz üzenetekre válaszolni bárkinek, nem csak neked. Ma 9kor kezdődik a munkaidőm, éjjfélkor érek majd haza, szóval örülök ha ide, a kérdés alá is leghamarabb holnap reggel 7-9között tudok írni, vagy csütörtökön. Időhiányban vagyok, nem tudom így érthető e.
2016. júl. 13. 08:27
 26/29 anonim ***** válasza:
0%
most vertem ki a farkam
2016. júl. 18. 02:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim válasza:
100%

Az egészet csak álmodtad!

Üdvözlettel: a CIA

2016. júl. 19. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:

szia nem tudom hogy jo vagy rossz hir számodra de szerintem nem álmodtad.

ezt onnal állapitottam meg hogy rosszul voltál és késöbb ötlött be et a szituácio. a többi törölve lett.

kérdés inkább az hogy ezt vajon miért nem törölték.

amugy ez a vörös szemü sztori nekem nagyon tetszik,ugyanis már én is találkoztam velük.

ezt már több hejen is le irtam de most akkor itt is le irom.

1996 ban este anyám sikoltására felébredtem ekkor papám rászolt hogy maradjon csöndbe mert mások is vannak rajta kivül.

az emeleten volt a szobánk anyámmal és apámmal aludtunk egyszobába.

mindenki az emeleten volt és néztek ki az ablakon.

50*50 ablak magasan volt nem tul sok mindent láttam 6 7 évesen.

ufokat láttam elhaladni és megkérdeztem apámat hogy miért jöttek?

erre ö csak annyit válaszolt hogy nem tudja.

mindenki csöndebd figyelt azon a kis ablakon.

vissza mentem a szobánkba ahol egy kb 100*100 abalak és egy teraszajto volt.a függöny el volt huzva.

oda léptem megfogtam a függönyt,ekkor odalépet vagy a bátyám vagy az apám és mondta hogy ne nézzek ki.

én viszont mondtam hogy akkor is kinézek.

kinéztem és azt láttam hogy kb 20 30 m es átmérőjü csészealjak DNY iránybol ÉK irányba egyenlö távolságra egymástol ameedig a szem ellát csészealjak mennek. közepéböl zöld sugár nyalábokkal világitva.(már amejik és már amikor.)

kb 5 percig nézhettem.kavarogtak a gondolatok vajon mi fog történni.

ezek után meg untam a nézést mert semmi uj nem történt és ugy éreztem hogy nem biztos hogy én ezt akarom látni és inkább vissza feküdtem aludni.

még mondtam is a családnak direkt hangosan hogy ez csak egy rossz álom mennyetek ti is aludni. és lefeküdtem.

nagyon kényelmes volt.már csukva volt a szemem de ugye egyböl senki nem alszik el,és furcsáltam hogy tul nagy a csönd.

megkéne nézni a családot hogy miért ijen csöndesek még ha levegöt se vennének,nem változtatják a sujpontjukat nem recseg a padló.

probáltam erötvenni magamon hogy legalább a fel üljek vagy legalább a szememet ki nyissam de annyira kényelmes volt hogy már képtelen voltam rá és nagyon gyorsan mély alvásba merültem.

késöbb alra kezdek ébredni hogy valaki megprobál átforgatni az ágyban,és ahogy kezdtem fel eszmélni anyámra gondoltam elöször.probáltam segiteni az átforditásban de akkor vettem észre hogy a takarom rám van csavarva mint egy rugó.

hirtelen szinte fel ültem mert a ufók is eszembe jutottak és lehet anyám esetleg mondani akarja hogy elmentek.

ekkor vettem észre hogy a TINITOONS rozsaszin lány nyúl és a kék fiu nyúl ott ál az ágyam mellett,és ettöl egy kicsit megrökönyödtem meg ijedtem mert nem ez volt a várt kép ami elém tárult.

ekkor ök is meg ijedtek és elkezdtek szaladni a terasz ajtó felé az egyik szinte már kint volt a másik meg 2 lépéssel mögötte.

szoltam nekik hogy ne mennyenek.

aztán végül vissza jöttek és mondták nekem hogy mennyek velük.

ekkor elkezdtem szavatkozni hogy késö van. nembaj nem baj gyere.de hát este van álmos vagyok holnap korán kell kelnem.nem baj nem baj gyere.

hát jo.

anyám apám ott feküdtek az ágyban emlékszek még a lábuk is kilogott a takaro alol.

mondtam akkor szolok nekik.

anyu ANYU elmegyek velük.szoltak hogy hagyam öket nem fognak fel ébredni.

hát jo ha nem akkor nem.

a terasz ajto az jo volt csak terasz nem volt.

kb 10 cm es beton párkány volt a terasz korlát nélkül.

épp hogy oda fért a lábam.

a terasz ajto üvegén keresztül mentünk én ott áltam a párkányon és ök ketten meg elöre szaladtak a levegöben kb 3 m t és elfordultak balra az eggyik ott maradt azon a sarkon ahol elforultak a másik tovább szaladt.

a visszamaradt buzditott és bátoritott hogy menyek.

de nem mertem mert nem volt ott semmi,nem látszodott ott híd vagy erötér vagy bármi.féltem.

végöl hittem nekik és eröt vettem magamon és hamár lúd legyen kövér páros lábbal elöre ugrottam.

nagy örömömbe utána is siettem.

átmentünk az út felett a szomszéd telekre ami öres volt. csak egy nagy fa ága lógott be elénk és mondák hogy hajoljak le és 4 kézláb mennyek elöre.

tul sok mindent nem láttam csak sötétségeté utána meg valami nagy feketét.nem volt amugy korom sötét de azt nem irtam le hogy amikor az ablakbol néztem az ufokat fémes fekete szinünek láttam csak nem tudtam eldönteni hogy az éjszaka miatt látom e ojannak.

beléptünk egy sötét térbe.piros fény világitott a sarkokban.

de nem lámpa volt ami volágitott.

inkább a levegö világitott enyhe piros fénnyel.

kb 3/4 orát beszélgethettünk és mint ha még a földet is láttam volna az ürböl de csak fél szemmel. mert nem az volt fokuszom közép pontja.

nehéz volt ojat kérdezni aminek van is értelme.

azt tudom hogy volt ojan amikor sirva fakadtam azon amit mondtak és ojat is amivel meg nyugtattak.

sajnos nem tudom már pontosan mert akkor nem tudtam hogy szorol szora mindent meg akarok majd jegyezni.

talán a halál volt az ami miatt sirtam meg mintha azt is mondták volna hogy cigizni fogok és én meg mondtam hogy azt én nem akarom.

végefele megkérdezték hogy részt veszek e egy kisérletbe.megkérdeztem hogy fályni fog?

aztmonták nem és belementem.

leültem viccesen fogalmazva be tettem a kezemet egy kis giotinba.

és egy penge meg vágta a kezemet pontosan a csuklom alatt mert tenyérrel felfele kellett tartanom.a penge hirtelen belecsapodot majd ki is jött.

nagyon vékony vágás volt.

nagyon meg ijedtem elis kezdtem üvölteni bepánikoltam.

a vágás mind két oldalán 1 1 csepp csordult ki és meg is gyogyult.

végül megkértem öket hogy mutassák meg az igazi formályukat. az volt a válasz hogy azt nem lehet mert felboritaná a lelki világomat.egy pillanatra végig gondoltam aztán arra a következtetésre jutottam hogy én roppant kiváncsi vagyok ugyhogy akkoris mutassák meg.

egy rövid pillanatra láttam a formályát,gyorsan pörögtek bennem a rossz gondolatok és rögtön vissza is változott.és mondtam kicsit haragos arc mimikával hogy NEM! elsöre nem esett le hogy az volt az eredeti mert a nem szo azt sugalta hogy nem láttam.persze hamar le esett.

kicsit ojan ez mond amikor a mziba bevágnak egy pornográf képet. láttad tudod de annyira mégse.

utánna vissza mentünk a a teraszhoz és beléptem a szobánkba és beleborultam az ágyba és már aludtam is kifáradtan.(ha jol emlékszem én kértem hogy mennyünk vissza mert már nagyon álmos voltam.)

akkoriban azok a rajzfilm figurák nagyon közel áltak hozzám,ők voltak a kedvenceim.

hihetetlen módon teljesen érthetö egy rajzfilm figura arcmimikálya örül szomoru haragszik stb csak ugye én ezeket kihagytam hogy ne legyen még ennél is hosszabb

amugy barna szinü volt a böre piros szemevolt. és a válla nyaka feje eres volt mint ha az is világitott volna csak az talán narancssárgásan .talán a láva fénye hasonlit hozzá a legjobban.

vége

vissza térö álmokban még láttam a mesefigurákat,de az töredékes.

persze csak akkr ha álom volt.

annak meg kicsi a valoszinüsége hogy ojat álmodtam hogy felkelek lefekszek felkeltenek és lefekszek.

ez kicsit érdekes álom lenne. Bret Pite et nem láttam:D

2016. júl. 26. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:

Pontot láttam tavaly az égen suliba menet és amikir odaértem eltűnt

Ez vicc

2019. szept. 14. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!