El fog jönni az idő, amikor az emberek megértik, hogy nem minden férfinak van szüksége komoly kapcsolatra?

"Szerintem sokan inkább irigyek"

Maximum csak egyes férfiak.

"és burkolt felsőbbrensűséget mutatnak, hogy ők mennyire büszkék az 5 éves párkapcsolatukra"

Ez csak egy bizonyos embercsoport. A családosoknak csupán egy bizonyos része, és őszintén szeretném hinni, hogy még csak nem is a többsége. Nem értem, minek számít neked egyáltalán bármiben is a véleményük.

Én meglehetősen aszkétikus vagyok magánéletileg, merev és szigorú, saját magam választotta erkölcsi normák szerint, de álmomban sem jutna eszembe elvárni, hogy mások eszerint éljenek, vagy ezt bármilyen szempontból akár csak viszonyítási pontnak tekintsék. Másrészről viszont utálom a konformizmust, a társadalmi szerepelvárásokat, és eszem ágában sincs követni őket.

Próbáld meg úgy fölfogni a dolgot, hogy nem egy "levesben" főttök te, meg ezek az okoskodó kéretlen tanácsadók. Neked megvan a magad élete, amihez nekik semmi közük, és fordítva. Neked sem kell foglalkozni az ő életükkel, amiben az is benne van, hogy az sem kell, hogy érdekeljen téged, hogy mit akarnak magukról mutatni a világnak, sőt, az sem kell, hogy érdekeljen egy percig sem, hogy ők mit tartanak helyesnek.

Ugyan próbáld már ki egyszer is, ha elég bátor vagy, hogy végigvárod a tirádáját, kb. mint amikor valaki hátradől a székben, és nézi az előadást (= ahogy a másik éppen hülyét csinál magából), majd, amikor befejezte, a szemébe nézel, és csendesen megkérdezed: "Oké, akkor most légy szíves áruld el, ki vagy te, és mi a *#&? közöd van a magánéletemhez."

"De miért baj ez?"

Amiért ebből kérdés lett. Ha te tényleg élveznéd ezt az életformát, akkor magasról tennél rá, hogy mit mondanak mások.

Én is ismerek ilyen férfit, nálad (jóval) idősebb. Ő x év után teljesen belefásult ebbe az életmódba, de nem tudott rajta változtatni. Hiába próbált, ő maga nem volt képes komoly kapcsolatot kialakítani senkivel. Nem arról volt szó valójában, hogy nem akart - hanem arról, hogy nem tudott. Nem ugyanaz! Hiába hajtogatta egyre elkeseredettebben, hogy neki ez az életforma tökéletesen megfelel, már ő maga sem hitte el. Különféle pszichés problémák jöttek elő nála. És igen, nála is előjött az, amit valaki írt fentebb, hogy az ünnepek viselték meg leginkább, hogy pl. karácsonykor, mikor mindenki a családjával volt, neki nem volt kivel tölteni az ünnepet.

Kedves kérdés kiíró, teljesen igazad van! Én is pont ugyanígy állok az élethez.

Ja és a legfontosabb néhány dolog:

1. Nem kell mindent mások orrára kötni! Amit nem tudnak rólad, azzal piszkálni sem tudnak.

Tudod, az akciófilmekben is mindig azt mondják a zsaruk: "jogában áll hallgatni, bármi amit mond, felhasználható ön ellen..."

2. Egyes emberek szeretnek belepofázni mások életébe.

3. Minden embernek más tapasztalatai vannak, ezen a téren is. Azon nagyon kevesek, akik úgy gondolják hogy szerencsések és boldog kapcsolatuk van, és ezt tekintik "normálisnak", és ezt próbálják veled is elfogadtatni. Meg, önigazolásnak is jó nekik. Mindenki mást meg eleget ütött az élet ahhoz, hogy ne higgyen a tündérmesékben...

4. Leginkább a saját tapasztalataidnak higgy. Emberként gyakran esünk abba a hibába, hogy a kommunikáció útján kapott információkat egy szinten kezeljük az érzékszerveink által érzékelt tényekkel, személyes tapasztalatokkal.

A közlemények azok csak közlemények, és a tények meg tények, a kettő meg akár különbözhet is.