Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudtam a férjemről hogy ő így érez mit tegyek?
Nagyon de nagyon megbántottam, és én annyira gyűlölők magam, de őt is hogy nem mondta el nekem hogy baj van a munkájával kapcsolatban!
Úgy kezdődött hogy össze veszett velem azon hogy a növérem hívott most este, 8 órakor, altattam a fiam, és az volt a bajja hogy látszik nem normális a nővérem meg stb.
Aztán mondtam neki " igen? Mikor a te testvéred hívott 3 napon keresztül este 9 órakkor akkor mi volt? Semmi én kusba voltam!"
Aztán még folyt a vita, aztán annyit mondtam hogy oké " akkor váljunk szét"
"Mert szinte csak marjuk egymást és már
unom"
Erre ő: ezzel aztán minden el van intézve
Én fogtam aztán ott hagytam!
Kb 10 perc múlva jött ki hozzám a szobából sírva hogy nagyon sajnálja és nem akarja hogy el hagyjam, mert nem tudja hogy mit fog magával csinálni, 7 éve vagyunk együtt és van egy 6 hónapos kicsi kisfiam,
El mondta hogy mi a baj!
Nagyon me van törve, a cége szegényt semmibe veszi de úgy hogy nem érdeklik hogy ha az út szélén hal meg ( kamion sofőr egyébként) az sem érdeklik és már 6 éve így van ez és eddig bírta szegényem!
Most beszéltünk először öszintén.....
De azóta is olyan rosszul vagyok ez maitt hogy én annyira megbántottam
Ki hogyan tudott magának megbocsájtani?
Annyit mondott hogy nem akart ezzel idegesíteni, én nagyon szeretem ő a második felem,
Csak nem tudtam hogy miért ilyem velem
Azt hittem hogy rosszat csinálok(tam) neki, és ettől még idegesebb voltam mert nem mondott semmit,
És még én is bántottam itthon de nagyom!!!😖😭😭
Lehurrogtam!!
Mikor ő csak jót akart!/
És itt tört ki szegényem, úgy sírt mint egy kisgyerek mint akitől el vették a csokiját :(
Annyira de annyira utálom magam!
Váltson melóhelyet, ha ennyire nem szeret ott dolgozni! Egy jó sofőrért kapkodnak a cégek, és jól meg is fizetik őket. Rengeteg szállítmányozási cég van, 1 napon belül talál újmelóhelyet, ha akar.
(logisztikus vagyok, tényleg ez a helyzet manapság)
Figyelj oda egy kicsit jobban a férjedre!
Persze probálok. De a 6 hónapos kicsi fiam is le szívja az Energiám!
Egy a probléma a munka váltással. Hogy most ahol van a párom, a fönökének a szülőiházukban vagyunk albérletben, és ezzel tud minket fogni, hogy ha a párom leszámol akkor mehetünk a lakásból. Se szerződés nincs se semmi. Páeom inzézte :(
Felnottek vagytok, a lakhatast megoldjatok mashogy. Ne menjen ra a kapcsolatotok, mert az sokkal nagyobb problema lesz. Masreszt pedig elengedhetetlen a kommunikacio, mert igy csak halmozodik a feszultseg mindket felben, es megmergezi a mindennapokat.
Nincs akkora baj szerintem. Elmondta, es mar te is erted mi van a hatterben. Most a megnyuvas ideje johet mindkettotoknek. Vegre. Most egy kicsit konnyebb lesz. Semmi extra nem kell egyebkent, par apro gesztus, hogy figyelsz ra es szamitasz neki.
43F
(Elvileg) felnőtt emberek vagytok, meg kell tudnotok oldani a lakhatásotokat. Keressetek új albérletet, vagy vegyetek végre egy saját lakást/házat, már ha gyerek is van! Ha a férjed kamionozik, alsó hangon 4-500e Ft-ot visz haza havonta, még hazai cégeknél dolgozva is, plusz a te bevételed. Ha kamionozik, nem kell fővárosban/megyeszékhelyeken gondolkodni, az agglomerációkban jóval olcsóbb minden ingatlan.
Egy idegen emberre, azaz a főnökre ne menjen rá a házasságotok!
Egy lakás- és munkahelycsere minden gondotokat megoldaná.
Ez nagyon gáz, hogy ennyire nem működik köztetek a kommunikáció. Egy telefon miatt úgy összeveszni...
Ha meg ennyire szereted, akkor jobban jársz, ha nem dobálózol a válással. Mit tettél volna, ha szó nélkül csomagolni kezd? Ez nem játék.
Arra nem is szólok semmit, hogy ilyen fontos dologról, mint a munka és a napi aggodalmak, ti nem tudtok beszélgetni.
Tanuljatok meg kommunikálni, különben egyedülálló anya leszel, mire a gyerek oviba megy!
Igen igazatok van!
Hát sajnos annyit nem keres 4-500 ft.
240.000 keres ami nem lenne elég ahhoz hogy egy lakást tudjunk keresni,
Most viszont ő neki fix bére van
Szóval egyszer kifizeti rendesen egyszer meg nem.
Itt az a baj hogy amit el rakunk aranytartaléknak azt meg feléjük ha nem fizeti rendesen
Az Albérlet fizetés a számlákat feladni meg bevásárlás!
Az el is megy!
A másik meg az hogy ezzel fog meg minket ha a párom le számol akkkr meherünk a lakásból
De van egy jó hírem, le számolt és addig bent maradhatunk míg nem találunk egy másik lakást és ha találunk akkor nem tud mibel megfogni minket!
Nekünk ez a bökkenő ( gyerekkel hova megyek) ez a gond volt!
De aztán megy egy olyan helyre ahol meg keresi az 550-600 ft az az Németországba a tesójával.
Örülök neki hogy minden rendben van már 🤗
Németországba akar ki menni, nem soförködni hanem valami más minkát vézezni kint, hát valami markoló gépen lenne ahhóz is ért arról is meg van a szakmája!
De engem az az egy fog bántani hogy ki marad a fia életéből.
Szegényem minnél messzebb akar menni olyan madár lelke van hogy nem akar Magyarországon dolgozni :(
És persze saját lakást akarunk venni ezért akar kimenni hogy jobban éljünk , és hogy meg legyen az amit mindig is akartunk!
Ha nem így akkor sehogy sem!
Ő mondta
Németországgal nagyobb lehetősegünk van hogy saját ingatlant venni, és hogy a pici fiúnknak mindene meg legyen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!