Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Az egyik barátnőm összejött...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az egyik barátnőm összejött az exbarátommal. Megmondanátok neki, hogy nem akartok már így jóban lenni?

Figyelt kérdés
Szóval a történet nagyvonalakban az, hogy ameddig én külföldön voltam az egyik barátnőm a hátam mögött elkezdett kavarni az exemmel. Véletlenül tudtam meg, és nem tőle. Ezek után mivel megtudta, hogy véletlenül megtudtam a dolgot elmondta nekem, és azt mondta azért nem beszélt róla, mert még abszolút nincs köztük semmi úgy adta be, mintha ő még abszolút nem tudná mit akar. Én elhittem amit mondott és nem haragudtam rá, de aztán megtudtam hogy jóval nagyobb kavarás volt ez mint ahogy ő megpróbálta beadni. Azt mondtam furcsa lesz nekem a helyzet de nem állok az útjukba, a beszélgetésünk után pár nappal már össze is jöttek. Azóta meg próbáld keresni, sőt az exem is megpróbál velem jópofáskodni, mert érzi ő is, hogy ez kínos. Arra gondoltam megkérem, hogy ezek után tartsuk a távolságot.
2019. dec. 9. 23:46
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Azt csinálnak amit akarnak, meg te is.

Ha nem kívánsz velük kapcsatot tartani akkor nem tartasz velük kapcsolatot, én valószínűleg ezt tenném.

2019. dec. 10. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!