A nők bizonyos kor után miért lesznek érzelem mentesek?

"Nincs annál rosszabb érzés amikor egyedül vagy este a szobádban és te is egyedül alszol."

Szerintem pedig nincs jobb annál, ha egy hosszú nap után hazamész és végre nincs körülötted senki, végre nem kell senkivel sem beszélgetni és senkire sem odafigyelni, hanem egyedül lehetsz. Kinek mi, én imádok egyedül lenni, nem vagyunk egyformák.

Én is 37 évesen váltam el, most vagyok 42. Az elmúlt 5 év alatt volt egy másfél éves szex kapcsolatom, egy-két elcseszett randim és egy kapcsolat félének induló, 2-3 hónapos valami. Egyik sem érte meg hosszú távon, hogy a nyugodt kis életemet felrúgjam miatta.

Én szeretek egyedül lenni és nem élem meg magányként, sőt. Mivel egyedülálló anya vagyok (mint az elvált negyvenes nők nagy része) én ölni tudnék egy magányos estéért amikor nem kell mással törődnöm, csak magammal. A csendben. Néha nagyon hiányzik egy társ, máskor csak a szex, vagy egy átszórakozott este valakivel, akihez tartozom. Máskor meg csak nyűgként tudok egy másik emberre gondolni. Nyilván ha lenne egy konkrét valaki akibe szerelemes vagyok, akkor lenne rá bennem igény és motiváció, de így nem érdekel különösebben és nem vagyok magányos attól, hogy nincs párom. És nemcsak a gyerek miatt mondom ezt, hanem mert alapvetően jól elvagyok a magam kis világában. Nem vagyok érzelem mentes, csak talán jobban vigyázok arra, kit engedek be a szívembe. De ez érthető is.