Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Elmondjam a lánynak, akivel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elmondjam a lánynak, akivel neten ismerkedek, hogy utálom Szabó Pétert és az összes többi motivációs trénert?

Figyelt kérdés

Elkezdtem beszélgetni egy szimpatikus lánnyal tinderen, és aztán platformot váltottunk facebookon folytattuk. Ami már elsőre szemet szúrt nekem az, hogy Szabó Péter felszínes idézeteit osztogatja meg és nem tudom szóvá tegyem e azt, hogy károsnak tartom a tevékenységét. Természetesen Brian Tracyt is károsnak tartom.

Mivel felszínes, életet leegyszerűsítő dolgokat ír le, egoközpontú, az önzőséget hirdeti, szerinte a hiba soha nem a környezetbe lehet, hanem csak az egyénben, én politikailag baloldali gondolkodóként mélyen megvetem az ilyen gondolkodást, ráadásul nem a gondolkodásra készteti az embert, hanem a behódolásra, és ami a legrosszabb, hogy a mások hülyítéséből gazdagszik meg. Szerintem, ha valakinek problémája van, inkább szakembert keressen fel, mint pénzt dobjon ki azzal, hogy elmegy az előadásaira. Vagy hallgasson Feldmár Andrást, nagyszerű pszichológusnak tartom, e-mailen lehet üzenetet küldeni neki, hogyha van valakinek problémája, videóban próbál segíteni, több dologba felnyitotta a szememet.


Tinderen egyszer belefutottam egy olyan lányba, aki szereti őt hallgatni én meg leírtam a véleményemet és onnantól kezdve meghalt a beszélgetés. Sok helyen hallom azt, hogy a nők szeretik, ha egy férfinak van véleménye, nem fél róla beszélni, és úgy veszem észre, hogy sok nő nem tud mit kezdeni az eltérő véleménnyel, és itt most nem csak a Szabó Péterre gondolok. Szimpatikus lány amúgy, csak ez egyből szemet szúrt nekem. Ha rajtam múlna én beszüntetném a motivációs tréner tevékenységeket és büntetném őket azért, mert pénzt húznak le az emberekről.


2020. márc. 18. 06:49
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Elmondanám neki, a saját érveimmel alátámasztva és hagynám, hogy ő is érveljen. Ha nem jutunk közelebb egymáshoz, kár folytatni, alapvető dolgokban nem értetek egyet. Szabó Péter és társai nálam is kuka.
2020. márc. 18. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
87%

Megmondhatod neki hogy nem szereted, de ne kioktató stílusban. Egyszerűen, indulatok nélkül írd le az álláspontodat.

Ha az a lány egy intelligens valaki, akkor egyrészről hagyjad hogy elolvasson néha egy ilyen idézetet, (lehet hogy ő nyer belőle valamiféle lelki támaszt, amit te nem) senkinek nem árt vele. Másrészt, ha valóban intelligens lány, akkor el fogja fogadni a te véleményedet, sőt, meg az is lehet, hogy megvilágítja a saját álláspontját.

Ha nem megfelelő tisztelettel veted fel a témát, vagy ő nem tudja elfogadni a te álláspontodat, akkor nincs miért szomorkodni, úgysem lett volna belőle semmi.


Egyébként engem a hányinger kerülget ezektől a nyáltenger facebookos idézetektől, de van olyan ismerősöm, aki így élőszóban értelmezett egy Coelho idézetet nekem. Hát olyan alázatra és mások tiszteletére való felszólítást olvasott ki belőle, ami szerintem soha nem volt ott. Szóval csak azt mondom, hogy ha valaki valamiféle táplálékot nyer belőle, azt hagyni kell.

2020. márc. 18. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:
#2 Egyébként a többi facebookos idézettől is a falra mászok. Coelho, Oravecz Nóra is borzalom, csak valamiért Szabó Péter az igazán felkapott 600 ezer facebookos követőkkel. Ez őszintén engem elszomorít. Nem egy lánnyal próbáltam értelmes, intelligensebb témákról beszélgetni és itt most egyszerű alap intelligens dolgokat értem, nem kell az, hogy képbe legyen mondjuk az összes filozófiával, hanem modnjuk lehessen arról beszélgetni, hogy milyen értékrendeket vall, mit gondol a fennálló állapotokról. Ilyenkor általában megáll a beszélgetés, mert nem tud mit kezdeni vele.
2020. márc. 18. 07:23
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
Lehet hogy ez a lány nem intelligensen áll a dologhoz, és csak önti magára ezt a tartalmat értelmezés nélkül, DE ezt addig nem tudhatod biztosan, amíg vele nem beszéltél erről. Szóval ne ítélkezz előre.
2020. márc. 18. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
68%
Próbálj neki alternatívákat megemlíteni, lehet, hogy nem ismeri őket. Pl. Eckhart Tolle, vagy a magyarok közül Popper Péter. Ők igazán zsenik a maguk módján és nem túl elvontak.
2020. márc. 18. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

Nő vagyok. Mondjuk nem tudom ki Szabó Péter meg Brian Tracy, de el tudom képzelni, hogy ilyen Oraveczcoelhos cucc lehet, amitől én is falra mászok. :D

Randiztam egy sráccal akiről kiderült, hogy elvárja, hogy a párkapcsolatban lehessen politizálni. Én meg rühellem.

Inkább derüljön ki az elején, mint mondjuk kapcsolat alatt, hogy nincs egyezés.

2020. márc. 18. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

Ez milyen véletlen! Pont az imént kérdeztem egy beteg nőt itt, hogy szabópeti, blájek tracy rajongó e, mert annyira áttolja másra a felelősséget...


Erre pont egy olyan kérdés itt is! :D


Mondd el, és vigyázz vele, mert aki ilyet szeret, azzal súlyos bajok vannak. Volt már egy ilyen nővel dolgom, a legbetegebb ember volt, mind közül akivel élőben találkoztam (párhuzamosan több pasival volt "kapcsolatban" az escortozás mellett, mindegyiket érzelmi terrorizálta, lehúzta, ha nem úgy csinálták ahogy a csaj akarta, akkor a pasi családjának, barátainak zaklatása, munkahelyi befeketítés, rendőrségi hamis bejelentések, stb), nagy szabópeti rajongó, minden rosszat másra fog, kivéve mikor "megváltoztam" beetetés van, de az is csak színjáték.

2020. márc. 18. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

Én nem gondolnám , hogy ez akkora nagy probléma.

Az már igen , ha valaki prófétaként tekint Szabóra és társaira.

Voltam pár éve egy előadásán , jól éreztem magam , mondd jó dolgokat is , de nem minden szavával értek egyet.

Engem alapvetően a pozitív(abb) gondolodásra sarkall , ez által jobban is érzem magam.

Nem okozott károkat , sőtt.

2020. márc. 18. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Nekem nincs bajom a szabóval bár nem tudom hallgatni mert az azért fáj. Tény hogy mindent Ádámtól és Évától kezd hogy úgy fogalmazzak. Lényegében ha a bableves receptjét kérdezed lehet onnan kezdi hogy vegyél egy tűzhelyet. Ettől függetlenül szerintem vannak jó gondolatai a sok maszlag mellett és ahogy előttem írta valaki egy adott mű (legyen az festmény zene könyv vagy ilyen motivációs cucc) soha nem ugyanúgy hát két emberre. Mást látsz bele te mint én vagy mint a lány mert mások a tapasztalataid más a felfogásod stb. Ha olvasott vagy a pszichológiában ezzel te is tisztában kell legyél.

Én mindig is az élni és élni hagyni elven működtem. Volt párom aki hallgatta Szabót is meg Tracyt is. Nekem ez miért lett volna gond? Mikor együtt voltunk nem hallhatta és ami felvetődött benne gondolat a hallottak kapcsán arról lehetett beszélgetni filozofálni. Szerintem nincs ezzel gond. Persze ha valaki csak divatból hallgat és oszt meg ilyesmit azzal én se értek egyet.

De aki lát ebben valami többet aki "hisz benne" annak az érzéseit és véleményét tiszteletben tartom. Igaz ez minden hitre és fura szokásra. Engem nem bánt vele így nincs jogom a lelkébe tiporni. És sok esetben jó beszéd téma. Nem az konkrétan amit az adott szónok mond hanem amit az adott hit tanít.

Nekem a te hozzáálásod sokkal zavaróbb. Meg se próbálod meglátni benne a jót vagy azt mit adhat mert neked van egy véleményed és kész. Ez a tipikus mindenki hü. Lye csak én vagyok helikopter hozzáálás. Semmi nem ennyire egyszerű és szerintem az ilyen szemellenző nem tesz jót. Bezár a saját világodba.

2020. márc. 18. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
#7 Szabó Péter rajongóinál általában én is azt látom, hogy mindig az egyénbe keresik a hibát, nem tudnak szolidárisak lenni a másikkal, mivel a Szabó Péter az önzetlenségre mondja azt, hogy önzőség, az önzőségre meg azt, hogy az az önzetlenség. Tehát a krisztusi tanításokkal megy szembe.
2020. márc. 18. 07:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!