Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom szeretne egy drága ruhát. Szerintetek megvegyem neki?
A gondom, hogy dolgozok mint az állat, igyekszek minél több pénzt félretenni, magamnak szinte semmit sem veszek. Ő viszont szeretne tőlem kapni egy ruhát ami nekem olyan 16 e forintba kerülne.
Jelenleg nem élünk együtt, nagy távolság van közöttünk. Ő nem is dolgozik. Szeretem, de úgy érzem túl drága amit kér. Max 6-7 ezret szánnék rá. Vagy csak szerintem sok ez az összeg?
A 16ezres ruha itt már a méregdrága kategória? lol
Nehogy véletlen betévedjetek pesten egy plázába, mert még a végén szívrohamot kaptok.
Amúgy ettől függetlenül elég gáz, hogy közel 30 évesen olyan kis naiv vagy, hogy azt hiszed ebből a távkapcsolatból majd "közös élet" lesz. A csaj elég egyértelműen kihasznál.
Figyelj én teljesen megértelek, hogy nem akarod megvenni és nem is ilyen típusú segítségre gondoltál. Én is munkanélküli vagyok, a párom nagyon jól keres és ő is felajánlotta, hogy segít, ha kell. Persze vannak tartalékaim és abból fedezem most a költségeimet, de eszembe se jutna munkanélküliként 16 ezres ruhát venni. Sőt, mikor volt munkám, akkor sem vettem ennyiért ruhát. Engem olyanokban segített mostanában a párom, hogy kifizette a fogorvosomat vagy a nagybevásárlásunkat. Felajánlotta, hogy ha ruhákat vennék, akkor szívesen adna rá. De! El sem fogadtam és mondtam neki, hogy munkanélküliként a 30. nyári ruha a legnagyobb felelőtlenség. Minek? Biztos vagyok benne, hogy a barátnődnek is van otthon 30 ruhája. Tehát impulzusvásárló és rohadtul nem szükséges dologra akar költeni.
Szerintem mond meg neki, hogy te a segítség alatt létszükségletre gondoltál, pl kaja vagy gyógyszer és nem luxus dolgokra. Ha erre megsértődik, akkor 100%, hogy kihasznál téged.
(Ha a nőket ennyire nem érdekli a pénz és az, hogy a pasijuk gáláns legyen, akkor miért offolják alapban a csóró srácokat, és miért ragaszkodnak a diplomás, azaz jól kereső partnerhez?
Miért nem jó akkor egy őr, vagy árufeltöltő?)
24-es! Az hogy egy pasi mennyire hajlandó a nőjére költeni, nem azon múlik mennyi pénze van! Tapasztaltam már én is, barátnőm is ismerős ismerőse stb.
hogy nagyon gazdag pasi, SEMENNYIT nem volt hajlandó költeni! Kiemelt napon - mondjuk születésnap - virtuális csokor a neten, Program nála lenni vagy séta egy parkban.
Véleményem: Igen pofátlan nőt fogtál ki. Remélem nem általános , hogy ilyenek a mai huszonéves nők? Egy balek lennél ha megvennéd neki. Miket fog követelni majd később?
Elolvastam a válaszaitokat, köszönöm nektek.
Végül úgy döntöttem, megveszem neki a ruhát, mivel rég nem vettem neki ekkora értékű "ajándékot", és igazából még éppen belefért a keretbe. Viszont megegyeztünk hogy most egy darabig senki nem vesz semmit a másiknak.
"(Meg érdekes ez az oldal, egyrészt mindenki írja a kajás rovatban, hogy ő napi 1000 forintból eszik 3X, miközben az elektronikai rovatokban meg mindenki 500-ért vesz gépet, meg 300-ért telefont. De a nőre ne költsön 16-ot.)"
19-es, szerinted ugyanaz a kb 10 ember kommentel minden egyes kérdés alá, ami a gyakorin van? :D :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!