Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok, ti megsértődnétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti megsértődnétek?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel együtt vagyunk lassan 5 hónapja és megsértődött/megharagudott rám, mert ő már nagyon szeretne lefeküdni velem és visszautasítottam, pedig ő jelezte nekem h akar valamit, kellette magát lengébb ruhában volt és mikor ez nem jött neki össze megkérdezte h mi a bajom vele? Nem tetszik e meg hasonlók, és mondtam neki h fáradt vagyok stb ő meg nyíltan megkérdezte h most akkor miért nem dugom meg. O.O

Nem néztem ki belőle amúgy h ilyen is tud lenni mert eddig ilyen kis visszahúzódó volt, legalábbis én annak láttam, mindenhol ugyanúgy viselkedett kis szerényen és ezzel nagyon meglepett, elsírta magát merthogy arról már beszéltünk ugye h az előző barátnőimmel már 2 hónap után lefeküdtem és h annyira szeret h nem bír már várni és miért csinálom ezt vele, de én meg pont azért vártam eddig mert tökre úgy ismertem meg meg viselkedett ezidáig mintha ő még várni szeretne vele. Bár bevallom már voltak ilyen "kíséretei" h shortok meg cicanadrág meg tököm tudja de akkor nem volt ilyesmiről szó, de most...


Ti lányok megsértődnétek ha a fiú akit nagyon szerettek nem dugna meg titeket pedig már nagyon szeretnétek? Titeket is ennyire érzékenyen érintene a dolog? Ha igen akkor ti minek örülnétek mit tegyen a fiú h kiengeszteljen?


Láthatóan nagyon maga alatt van és mondta is h nem hiszi el h szeretem mert akkor nem nézném semmibe, már rég lefeküdtem volna vele stb. és a gond az h a barátnői meg szinte mindenki az ismerősi körünkből tudni fog erről mert velünk valamiért nagyon "foglalkoznak", mármint a szerelmi életünkkel nekem ez most nem hiányzik, a csetepaté, ráadásul vannak a barátnői akik nagyon féltik őt mert egy kis visszahúzódó aranyos csajszi, nagyon szép is és pont emiatt már sokszor előfordult h le kellett nekik koptatni pár fiút mert erőszakosak voltak vele én pedig nem és ezért tetszettem meg neki (meg más miatt is nyilván, de ez a lényeg).

Még ha számít ez valamit én már nem vagyok szűz de ő még igen, rajtam kívül volt egy kapcsolata ami 2 (!) hétig tartott tehát nem volt semmi testiség csak csók, állítása szerint és velem gondolkodik komolyan, nekem már több mindent megengedett de emiatt, konkrétan bőgött és úgy mondta el nekem h most akkor miért vagyok vele ha szexuálisan nem vonzódom hozzá, amikor ez pont fordítva van, nagyon kívánom de értitek, ha meg túl hamar akarom akkor meg az a baj.


Lányok segítsetek, ti jobban beleláttok egy másik lány gondolataiba.



#barátnő, lány, szex, srác, kapcsolat, sírás, szerelem, érzelem
2020. jún. 20. 22:18
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
89%
Hát hogyha visszautasítottad jó hogy rosszul esik neki. Mond el ezt amit itt leirtal. Egyebkent ettol o lehet visszafogott az teljesen normális ha egy kapcsolatban 5 honap utan már szeretné
2020. jún. 20. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
83%

Igen, nekem kifejezetten rosszul esne, ha ennyi idő után se kezdeményezne a fiú. Én is arra gondolnák, hogy nem vagyok elég szép, nem tart elég csinosnak, szexinek, ezért nem is áll fel neki, nem kíván.

Én is kis szerényke vagyok kívülről, de nagyon szeretek szexelni, a barátomra is én másztam rá úgy két hónap múlva, de ő akkor visszautasított, mert neki ez gyors volt, még mit tudom én. Nagyon rosszul esett, nem értettem, hogy ezt most mért, magamban kerestem a hibát, én is sírtam picit.

Egy finom csoki/bonbon, egy nagy ölelés és egy nagyon jó szex csodákra képes. Mindenképp mondd el neki, hogy nagyon kívánod őt, szeretnéd vele, de ez és ez miatt eddig nem mertél nála kezdeményezni. Fontos a pozitív visszajelzés és hogy nyíltan mond el, hogy mi a szitu.

2020. jún. 20. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
91%
Úristen, szegény lány! Attól, hogy valaki visszahúzódóbb, még ugyanúgy vágyik a partnerére! 5 hónapja húzod az agyát? Jézusom! Hány évesek vagytok? Ezt a kérdést nem a tini kategóriába akartad tenni véletlen? Jelzéseket küldött neked, amiket értettél is, és még kérdezed? Bevallotta, hogy szeret, és veled komolyan gondolja, te tényleg ennyire se*g*ülye vagy, vagy ez most egy trolkérdés? Ha nem tudod megérteni az érzéseit, és ha eddig tudad magad türtőztetni, akkor ezután is tudd, és hagyd békén zt a szegény lányt, mert ahogy beszélsz róla, nem az tükröződik vissza, hogy szereted.
2020. jún. 20. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
0%
Várt 5honapot a barátnöd az elözö barátnödnél is több idelyig ha nem is fekszel le vele legalább etyepetyézetek ha meg fáradt vagy csokold meg jó hosszan és menyetek aludni vagy van egy lusta modszer is (a kinyalás az egyik fél alszik a másik fél nyal)
2020. jún. 20. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Nem vagyunk tinik, ő 21 én 23 és utolsó, miért hagynám békén? Mondtam h komolyan gondolom én is vele.
2020. jún. 20. 22:35
 6/21 anonim ***** válasza:
93%

De most őszintén, ha szemmel láthatóan akarja akkor miért nem fekszel le vele? Nem is értem.

Én is úgy érezném, hogy nyilván azért nem, mert nem tartod elég vonzónak, mi másért nem kapnál az alkalmon?

2020. jún. 20. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
78%
B+! Felnőtt emberek egy hét után lefekszenek egymással! A csaj helyében már az első hónapban páros lábbal rúgtalak volna ki! Az a szerencséd hogy naiv szegény. Te meg kihasználod...
2020. jún. 20. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Ez sem igaz utolsó, pont az ideálom a lány és nem cserélném le soha.

Azt írtam már h miért vártam eddig.

2020. jún. 20. 22:37
 9/21 A kérdező kommentje:
Utolsó előtti, bocs.
2020. jún. 20. 22:38
 10/21 A kérdező kommentje:
Aki a azt írta h 1 hét után lefekszenek egymással, tőled kérdezem, te lány vagy?
2020. jún. 20. 22:39
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!