Kezdőtőke nélkül induló fiatal nők, ti is nehezen élitek ezt meg? Akaratlanul is függeni a férfitól?

Egyáltalán nem kell függened egy férfitól, gondolom lesz saját kereseted. Rengetegen indulnak úgy, hogy a randi egy szép helyen lévő séta, étterem helyett meg hazamennek, és megeszik az otthoni paprikás krumplit. Aztán ha komolyodik a kapcsolat, akkor összeköltöznek egy pici albérletbe, és rakosgatják össze a pénzüket.

Azt írod, diplomás vagy, ugye nem tanár, óvónő, vagy valami hasonló? Mert ha igen, akkor valóban örökké függsz anyagilag a pasidtól, ezek ma Magyarországon inkább hobbik sajnos, mont megélhetési források. Értsd, az engedheti meg magának, akinek van pénze máshonnan. Borzalmasan szomorú, de így igaz.

Nem mondom, hogy 0 forinttal indultam, de a szüleim jobbára nem tudtak anyagilag támogatni se engem, se a testvéreimet. Pedig átlagos családbül jövök (átlagos szabolcsiból, szóval az össz keresetük volt nagyjából nettó 250 ezer forint). Egyetem alatt dolgoztunk, abból fedeztük az albérletet és egyéb kiadásainkat. A tesómmal közös albérletben laktunk, így könnyebb volt az anyagi része. Persze, nem egy budai luxuslakást béreltünk, hanem egy kissé lepukkantat a 8. kerületben, bár annak nem a leggázabb részén. Amikor már kevesebb tantárgy volt, többet tudtunk dolgozni, így több pénzt is kerestünk, amiből már spórolni is lehetett. Mivel a tesómmal laktam, így az étkezést is közösen álltuk, olcsóbban jött ki. Ritkán volt étterem meg kávézó, inkább otthon főztünk. A munkával nekem szerencsém volt, mert az egyetemnek köszönhetően nagyon jó gyakorlati helyet találtam, de a testvérem, aki akkor még csak a bsc képzést kezdte, még újságosztást is vállalt, ami nagyon kemény volt, főleg télen, a hidegben álldogálni a metróaluljáróban. Mikor én reggel nyolcra mentem dolgozni, ő akkor jött hazafelé, gyakran összefutottunk félúton. Hajnali négykor kelt minden nap, és a munka után ment az egyetemre. Később tudtam neki jobb munkát szerezni egy irodában, azóta is ott van, nagyon szereti. Luxuscikkekre nem költöttünk, ruhát is csak akkor vettünk ha szükség volt rá. 800 ezer forinttal a számlámon költöztem a barátomhoz szintén albérletbe, amit felesben fizettünk. A tartalékhoz nem nyúltam, és tovább gyűjtögettem hozzá. Kicsit már megengedőbb voltam magammal szemben, ahogy a gyakorlati helyemen véglegesítettek és pályakezdőhöz kéepst jó fizetést ajánlottak, így megvehettem ezt azt, de igyekeztem mértéket tartani. Így 3 év múlva, amikor eljött a közös ingatlan vásárlásának ideje, milliós összeget tudtam beadni az önerőbe. Nehéz volt? Persze, pláne, amikor az egyetemen és a munkahelyen egyszerre kellett helytállni, mikor vizsgáról rohantam dolgozni, vagy fordítva. Éjjel tanultam, 3-4 órákat aludtam és hétvégén is extra munkákat vállaltam. Szintén nehéz volt lemondani olyan dolgokról, amiket szerettem volna megvenni, és a fizetésemből futotta volna rá, de tudtam ha megveszem, nem tudok félretenni abban a hónapban, és előttem már egy nagyobb cél lebegett. Nem mondom, hogy a szüleim sosem segítettek pár 10 ezer forinttal, mert lehetőségeikhez kéepst mindannyiunkat támogattak, tehát mi még a szerencsésebbek közé tartoztunk. Szintén szerencse, hogy jó munkát találtunk, ami a diákoknak is egész korrektül fizetett (nyilván itt nem az újságosztásra gondolok). De párhuzamosan letudni az egyetemi tárgyakat, vizsgákat és mellette a munkahelyen is végezni a napi teendőket, mentálisan és fizikailag is nagyon megterhelő volt.

#10 Csakhogy nem mindenki szép nő. És van, aki nem a pénzt nézi párválasztásnál, hanem a szerelmet, az meg nem válogat. Majd nyomorognak ketten.