Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Amíg nem lett barátnőm, addig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Amíg nem lett barátnőm, addig a velem azonos korú felettesem elutasítóan vette a közeledésem, azóta viszont folyamatosan flörtöl velem, keresi a társaságom. Mire véljem a viselkedését? 26F (hosszú leírás)

Figyelt kérdés

Három éve dolgozok itt ennél a belvárosi cégnél, egy velem egyidős lány a felettesem. Tavaly felkeltette az érdeklődésem, felfigyeltem rá, próbáltam randira hívni, ismerkedni vele, de egyoldalú volt az érdeklődés, nem éreztem kölcsönösnek, h őt is érdekelném annyira, mint amennyire ő engem.

Lemondtam róla nagyjából fél évvel ezelőtt és ismerkedni kezdtem máshol. Az egyik régi iskolás jóbarátom lány ismerőse nagyon megtetszett tavasszal, összeismerkedtünk és két héttel ezelőtt össze is jöttünk.

Amikor másnap a munkahelyemre bementem, a felettesem már tudta, h kapcsolatban vagyok és néhány napig nagyon mogorva, szinte már bunkó volt velem. Került engem, nem szólt hozzám és ugráltatni kezdett, amit előtte sose csinált velem.

Aztán most a héten minden megváltozott. Hirtelen jókedvű lett velem, viccelődik, újabban megérint, hozzám ér, amit sose csinált, meg folyamatosan flörtöl velem, munkával kapcsolatban is sokkal gyakrabban megtalál, mint bármikor. Meg viccelődünk egymás gyengeségein, hiányosságain, amin mindig jókat nevetünk.

Nem értem, h miután egy hétig teljesen idegenként viselkedett velem mintha az ellensége lennék, most meg miért viselkedik velem úgy, mint még előtte soha. Sokkal közvetlenebb, nyitottabb, barátságosabb és úgymond fizikálisan is sokat közeledett felém, például nem áll félre a konyhában, hanem szándékosan elállja az utat, hogy minél szűkebb helyen tudjak kijutni, megcsikiz meg ilyesmik. :D

Tudja jól, h tetszett nekem, a tudtára is adtam neki, mégis elutasított többször is. Most hogy barátnőm lett, először haragos volt velem, aztán mintha 180 fokos fordulatot tett volna, úgy viselkedik, mintha hónapok óta hajtanék rá.

Mit gondoltok?? Mire véljem a viselkedését??



2021. aug. 17. 19:51
 1/9 anonim ***** válasza:
92%
Féltékeny.
2021. aug. 17. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 Noren1989 ***** válasza:
91%
Hàt, apa, ez sajna nem a te önbizalmadon múlott. A főnöknőd egy csakazértis típusú kurvesz.
2021. aug. 17. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
97%
Már válaszoltunk
2021. aug. 17. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
41%
Kérdező, remélem, egy életre megtanultad a leckét, hogy házinyúlra nem lövünk. Jól visszanyalt a fagyi.
2021. aug. 17. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
főnök = ambició = elveszi ami kell neki =nő akiknek csak akkor kell egy másik férfi ha már foglalt vagy küzdeni kell érte másokkal..
2021. aug. 17. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
93%
ambíció*
2021. aug. 17. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ott voltál neki tallonban. Bármikor megkaphatott volna. Most viszont foglalt vagy! Ez kihívás. Így már jobban erdekled. Kérdés neked meg mindig kell-e, ezekutan?
2022. okt. 23. 03:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem te kellettél neki, hanem a tudat, hogy te is őt akarod.

Mikor becsajoztál megsértetted az egóját, ezért volt sértett, ez volt az érzelmi reakciója. Aztán a tudatos énje felül kerekedett és próbálta elérni, hogy megint azt mutasd kellenél neki.

Hogy megint ő lehessen az, aki azt mondja, köszi, de nem kellesz.


Érdekes lenne tudni, így bő egy év után, hová futott ki a story.

2022. okt. 23. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
kérdezzük meg!
2022. okt. 24. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!