Ha valakin látod, hogy bejössz neki, de neked ő nem, viszont ettől függetlenül nem vagytok rosszban, akkor milyen ponton és hogyan tudatod vele, hogy nem szeretnél tőle semmit?

Köszönöm a válaszokat!

#3 köszi neked, hogy a fiú szempontot is leírtad.

Bár nem tudom, ilyen helyzetben mennyire reális őszintének lenni pont azért, mert kétértelmű a szituáció.

Amikor pl előreenged, és hozzáér a vállamhoz/hátamhoz, akkor egyértelműen meggyorsítom a lépteimet, elfordulok, stb.

De az, hogy előreenged huszadjára egy nap, és akkor mondom neki, hogy "bocsi legyünk csak barátok"? Háát..... Nem tudom.

Igazad van..:)

Bonyolítja a helyzetet egyébként (hogy általánosságból a konkrétum felé menjek), hogy önkéntes vagyok egy gyerekotthonban, ahol ő mint "gyerek" van jelen. Én 22 éves vagyok, ő 21 lesz. Az ebédelős szitu pont nem megtörtént eset, de elég sok ahhoz analóg fordul elő. Pl tudja, hogy délelőtt nincs dolgom, és akkor rám ír, hogy bejöhet-e hozzám beszélgetni a szobámba (nyilván mondtam, hogy nem) úgy, hogy egyébként ebédnél vagy bármikor, amikor összefutunk, is odajöhetne. Vagy elmentem sétálni, és amikor ezt észrevette hogy készülök, akkor ő is rögtön jött, segített, stb, és elkísért.

Ebben az esetben már csak a kapcsolat jellege miatt is tehát fel sem szabad merülnie bárminek, amivel én nyilván tisztában vagyok, de ő meg nem. Annyit lát, hogy itt egy lány, korban kb stimmel, kedves vele, sokat foglalkozik a gyerekekkel, nincs barátja, stb. És inkább "férfi" szerepbe teszi magát, amikor interakció van köztünk, és nem mint "gyerek" van jelen. Ez totál érthető, hiszen nem kisgyerek,de vannak más 19-20 éves fiúk is, de ők teljesen érzik, hol a határ.

És nem tudom, hogy azon túl, hogy nemet mondok az egyes dolgokra, de anélkül, hogy bunkó lennék és megbántanám, hogyan állíthatnám le, pl. hogy ne jusson eszébe elkísérni sétálni a szép karácsonyi kivilágított városba. Ha más gyerek akarna jönni, akkor nem lenne vele bajom, de az ő "nyomulása" (nem gonosz értelemben) miatt, főleg, hogy kettesben, részéről ez nekem kellemetlen.

Szóval csak azt akartam ebből kihozni, hogy egyrészt ilyen klasszikusan vett mély beszélgetések nincsenek, se az a haveri viszony, ahonnan sokat lehet visszakozni.

Másrészt ha én bármit mondanék neki, hogy ez kellemetlen és nem szeretném, hogy kettesben sétáljunk, akkor teljes joggal merül fel a kérdés, hogy de hiszen én miért gondolom, hogy ő bármit akar, amikor nem is utalt rá? És miért járnak ilyenek a fejemben az egyik "gyerekkel" kapcsolatban, amikor másokkal nem?