Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek ezeknek van...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ezeknek van jelentősége? Számít a nő humora?

Figyelt kérdés

Munkahely miatt 3 hete tréningre járok, ahol megismertem egy srácot, aki nagyon tetszik az első perctől fogva. Eleinte éreztem viszonzást, de van ezen a tréningen egy velünk egy korosztályban lévő másik lány is és az utóbbi néhány napban feltünt, hogy mintha a másik lánnyal elkezdett volna máshogy viselkedni. Ami leginkább feltünt, hogy a srác sokat nevet a lány megszólalásain. Azt tudom, hogy a nőknek fontos a humorérzék, de mi a helyzet forditva? Elkezdték egymást becézni is nem rég meg, ha belép a terembe a pasi akkor, mintha keresné a másik lányt a szemével (ezt mondjuk csak 1x vettemészre és simán lehet, hogy tévedek). Sokszor azt érzem, hogy olyan vágyakozóan vagy nem is tudom, hogy néz rá, rám pedig teljesen máshogy, kb.közömbösen (eleinte nem így volt.) Egyébként a fiú velem is nagyon kedves, udvarias, jókat beszélgetünk, de a másik lánnyal viszont feltünően sokat nevet vagy olyan jobb a hangulata, ha ő is ott van. Nem akarok féltékeny lenni, mert kedvelem a szóbanforgó csajt, kedves lány meg minden, csak kicsit rosszul esik, hogy eleinte egyértelműen volt köztünk vonzalom, most pedig azt látom napról napra, hogy a másik lány èrdekli inkább. (Neki egyébként komoly kapcsolata van, szóval nem lesz köztük semmi.)

Egy ismerősöm még régebben azt mondta, hogy a pasik nem igazán kedvelik a "poénos" lányokat, mert az az ő reszortjuk, de hát ez elég fura, nem? Velem pl.sose nevet úgy meg senki mással se, pedig aránylag sokan vagyunk. Erre alapozni, hogy bejön neki túlzás lenne?


2022. máj. 11. 22:25
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
igen, szerintem van jelentősége, legalábbis azoknál, akik fontosnak tartják, hogy a másik a szellemi társuk is legyen.
2022. máj. 11. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
74%
de volt igazság abban is, amit az ismerősöd mondott. valakinél a humor egyszerűen nem nőies tulajdonság. illetve a "poénos" lányok, akik vállalják a nem nőiesnek tartott tulajdonságukat, gyakran egy csomó más elvárásra is tesznek, ami egyrészt tök jó, másrészt viszont nem feltétlen vonzó (pl. külső elhanyagolása, vagy fiús öltözködés, stb.)
2022. máj. 11. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Bocsi nem tudok most rendes tanácsot adni, de nézd meg kérlek Tate McRae-tőle a she's all I wanna be videoclipet, annyira rá tudom értelmezni a helyzetedre. :)
2022. máj. 12. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
0%
Most azon kellene meglepődni, hogy egy férfi is olyan társat preferál, aki mellett jó kedélyű tud lenni?
2022. máj. 12. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Addig a pontig olvastam h "A csajnak komoly kapcsolata van". Ha te is tudod hogy nem lesz köztük semmi akkor mi a baj? Ha ennyit poénkodnak akkor lehet ez egy sima barátság is, főleg ha a srác is tud a párjáról.
2022. máj. 12. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Jó humorú nőként (nem felvágásból írom így, egyszerűen ezt gondolom magamról, meg a környezetem is ezt jelzi vissz, sokszor megnevettetem az embereket) azt gondolom fontos. Persze ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolom magam, nem vagyok fiús se igazán, de azt vettem észre hoz, ez többnyire bejön az embereknek. Marmint nem feltétlen szexuálisan, hanem úgy általában véve ha megnevettetem az embereket, egy idő után azt látom, szívesen vannak a közelemben. És ez jó érzés.

Annál pedig kevesebb jobb érzés van, amikor azt a férfit nevetteted meg akiért odavagy, ha ő azért nevet úgy igazán őszintén, mert te mondtál valami vicceset.


Ugyanakkor nem hinném, hogy pl egy nagyon előnytelen külsőt kompenzál nőként. Szóval valahol az aranyközéputat kell megtalalni, mert azt is látom, hogy hiába vagy mint nő, állati jófej, okos, vicces ha külsőre nem ütöd meg azt a szintet, ami azért beleesik a férfinek tetsző kategóriaba. Nem rád gondolok, általánosságban értem.


Egyszer egy interjúban kérdeztek egy férfit arról, hogy szerinte egy nő menyire tud a személyiségével kompenzálni. Azt mondta hogy őszintén úgy gondolja egy nő kevésbé (nem teljesen nem) tudja a külsejét a belsejével kompenzálni, mint fordítva egy férfi. Én is ezt tapasztalom.


De szerintem azért számít a nő humora is.

2022. máj. 12. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 BohócKolbász ***** válasza:
Szerintem fontos az hogy egy nőnek legyen humora. Legalább annyi legyen hogy értse a poénokat. Vagy ha nem is érti de legalább ne sértődjön meg ha olyna témával kapcsolatos. Nem kell hogy visítva-nyerítve nevessen mert azt én sem preferálom. De az állandó lelkizés, és komolyság kiöli a boldogságot a kapcsolatból. Akinek van humora az lazán veszi az életet, nem agyalja túl a dolgokat, nem rántja bele magát a negatív gondolatokba. Persze ez általánosítás, de zömmel igaz. Nőknél is fontos hogy legyen humorérzéke.
2022. máj. 12. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!