Nem tudok túllépni a volt páromon, mit csináljak? Nem kellene, de még így is szeretem.

Először voltam szerelmes, majdnem mindenben ő volt nekem az első. 2 és fél éves kapcsolat volt, megcsalt, ami utólag derült ki, bár én már a szakításnál sejtettem, a felvezető szöveg is ezt sugallta. Közös ismerősök kotyogták ki, hogy apukám halála és a temetése között kezdődött a viszonyuk (depresszióm volt, amivel pszichológushoz fordultam, nem akkor voltam a legjobb formámban).

Január végén mentünk szét, február közepén tudódott ki a viszonyuk, szóval nem pár hete történt. De nem tudok ezen még mindig túljutni. Lefoglalom magam, amennyire csak tudom, mindenféle program, hobbi, munka, családommal mentem nyaralni sok év után először (előtte mindig barátokkal, majd az exemmel mentem nyaralásra). De folyton ezen kattogok, főleg este felé. Sokszor érzem azt, hogy egyre rosszabb, és nem egyre jobb, mert hiányzik. Nem nézegetem sehol, letiltottam mindenhonnan és egy időre a közösségi médiát is hanyagoltam teljesen. A barátaim eleinte meghallgattak, aztán pár hét után már kezdtek unni, így elfojtom magamban a gondolataimat, kérdéseimet. De nem jobb, nem könnyebb, fuldoklok a szavaktól, a miértektől, a kérdésektől, amikre nem kapok választ. Elfoglalom magam, lefárasztom magam úgy, hogy csak beessek az ágyba, de elalvás előtt úgyis ezeken kattogok és bántom magamat, hogy miért nem vettem észre, mit tehettem volna még, és litániákat tudnék írni mindennap az exemnek. Leírom a telefonom jegyzetébe. Ezt a lefárasztósdit meg nem tudom mindennap eljátszani, meg nem is lehet, mert másnap a munkában teljesítenem kell, és a tevékenység végzése közben meg elalvás előtt is ugyanezen kattogok, bár kevesebb ideig, ez tény.

Úgy érzem, hogy szétszakadt az életem, senki nem ért meg, és már nem vagyok az az ember, mint azelőtt, és ezt nem jó értelemben gondolom. Nem erősített meg ez az időszak, és emberileg is leamortizált.