Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kezeljem a szituációt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezeljem a szituációt?

Figyelt kérdés

Ex-barátommal-2 éve szakítottunk- elég jóban voltunk az eset után is, szinte "haverok" lettünk, az anyukájával még mostanáig levelezgetünk, testvére is jó barátnőm. Ő azóta két lánnyal is járt, elsőnél néha felhívott és panaszkodott szegény lányra, én ilyenkor meghallgattam, de nem annyira mondtam semmit...Aztán összejött a mostani barátnőjével, fotókat küldött róla, beszámolt, ekkor állítottam le, hogy oké, azért ez annyira már nem tartozik rám. Mivel páromat eléggé zavarta, hogy tartom vele a kapcsolatot, ideje volt már különben is, letiltottam mindenhonnan, ha hívott nem vettem fel, ezért írt egy levelet, amiben kissé fennhéjázó stílusban kifejtette, hogy én biztosan szerelmes vagyok még belé, azért reagáltam így-pedig nekem már a kapcsolat vége felé is langyosvíz volt az egész, egyszerűen ez nekem már túl kínos.

Édesanyja minap felhívott, és miután jól leszidta fia aktuális barátnőjét, meghívott magukhoz-az ország másik végébe, egy hétre. Visszautasítottam, kissé megsértődött.

Az a rossz, hogy nagyon sokat segítettek nekem régebben, meg bírom is a családját, nem akarok bunkó lenni velük, azt is tudom, hogy a lány gyűlöl engem, nem akarok neki sem rosszat.


Ti voltatok hasonló helyzetben? Előre is köszönöm a válaszokat!


22/L


2010. okt. 26. 11:56
 1/3 anonim ***** válasza:
Teljesen felesleges kapcsolatban maradni az exekkel, ez is bizonyítja. Ezzel több embert is megbántasz, de legfőképpen az aktuális párodat. Ha pedig valaki nagyon kapcsolatban akar maradni az exével, az még érez iránta és reméli, hogy még összejönnek valamikor. Különben mi értelme lenne az egésznek? Hogy időről időre újra összekapjanak azon, amiért anno szakítottak?
2010. okt. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Valószínűleg még érez irántad valamit. A baj a családjával, van hogy nem tudja ezt elfogadni-a döntésedet.

Szerintem beszélj velük nyíltan.

2010. okt. 26. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Egy részletes magyarázat nem ártott volna a letiltás előtt.
2010. okt. 26. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!