Fiúk! Olyanoktól kérdezem akinek a barátnője nincs már itt. Angyal lett, és föntről vigyáz rátok. Hogyan vagy mit csinálsz, hogy könnyebb legyen?

Nem vagyok fiú, de vannak elhunyt barátaim. Részletezzem?

25 évesen motorbaleset, nagyon-nagyon véresen.

19 évesen autóbaleset, 6 darabban találtak rá.

6 évesen csontrák, nagyon küzdött..

13 évesen daganat, végig reménykedett..

Öngyilkosok is vannak, szám szerint négyet ismertem. A családjuk azóta is romokban van, egyesek pszichológushoz járnak évekkel később is, a többieknek pedig egész életére rányomta a bélyegét a dolog. Úgy gondozzák azt a sírt, mintha a testvérük/gyerekük/apjuk lenne.. Mind saját magukat hibáztatják egész életükben, amiért nem tudtak segíteni, amiért nem vették észre, hogy baj volt, amiért engedték, hogy ez történjen. Ennyire önző lennél te is? Tönkretennél mindenkit, aki szeret?

Ne beszélj angyalkákról, mert nem léteznek. Ha meghalsz, nem fogsz tovább élni, ne képzelj bele semmit a dologba. Félsz tőle, ezért fantáziálsz egy másik, következő világról? Nem fogsz senkire vigyázni, és nem fogsz többé tudni senkiről. Már nem tudhatod, hogyan fog tovább élni a családod.. Buta vagy, ha ebben látod a megoldást. Mindig van segítség, de könnyebb mástól várni..

Én 31 éves férfi vagyok.

Az első szerelem akkor toppant az életembe amikor 19 éves voltam.Szívből szerettem,és már akkor tudtam,hogy egyszer elveszem feleségül.Együtt jártunk,,tervezgettünk..De egyik nap az édesanyja eljött hozzánk,és anyámnak-apámnak mondta el,hogy Judith meghalt.(elgázolták)

1 év boldogság után egy világ omlott össze bennem.próbáltam öngyilkos lenni..Nem ment,túl gyáva voltam.Hónapokig minden nap kijártam a temetőbe és csak sírtam mint egy gyerek.Abba hagytam a sulit,elkezdtem inni,cigizni,önpusztító életet éltem.Majd elkezdtem cinikus lenni,nem érdekelt semmi. A nők jöttek és mentek,egyik sem volt fontos.De 29 évesen megismerkedtem egy 37 éves nővel.Ő újra értelmemet adott az életemnek.1 hónap után megkértem a kezét.Nem akartam várni.Igent mondott.2 éve házasok vagyunk,és szerelmes vagyok.Évente egyszer kimegyünk a temetőbe,és viszünk virágot.Ma már nyugodt vagyok,boldog.Ma már örülök,hogy nem lettem öngyilkos.Ma már tudom,hogy kezd minden jó lenni újra.

10 év kellett hogy ezt elmondhassam.10 évig csak sodródtam,de nem éltem,szinte élőhalott voltam.

De tanácsot nem tudok adni,hogy miképpen legyen jobb,könnyebb.Csak annyit tudok mondani,hogy semmivel nem lesz könnyebb,és nem felejtesz akkor sem ha minden áldott nap a földig leiszod magad,ha a körülötted lévő embereket semmibe veszed,ha önpusztító életet élsz..Én megtettem,és ugyanolyan rossz volt..Az idő meggyógyít.Egy új kapcsolat meggyógyíthat..Az önsajnálat csak még jobban elemészt..

Ne kövesd a példámat,mert elveszítesz 10 évet az életedből te is.

Több mint 1 éve?Akkor nem tudom.....

Szerintem nem tudod elengedni és amíg nem tudod,addig sajnos ez lesz!EL KELL ENGEDNED!Tudom ez nehéz,de ezt meg kell tenned,mert addig ez lesz!Hidd el!

Ő már nincs itt sajnos és nem hozhatod vissza,ezt el kell fogadnod!Ha nem teszed,akkor pokol lesz az életed!

Hidd el nekem,ő büszkébb lesz rád onnan fentről mintha eldobnád az életed magadtól és még büszkébb ha látja hogy éled az életed és végig csináltad!Ő örökre ott él benned!Ennyi!Ennél többet nem tehetsz!EL KELL ENGEDNED ÖRÖKRE!

Én ugyan nem éltem át hasonlót, nem kerültem ennyire mélypontra, de tudom, mi a gyász, és milyen hosszú folyamat, mire el tudod engedni. Nekem két évig tartott, de ténylegesen csak most, hat évvel később érzem, hogy tudom élvezni az életet, és végre magamért, nem egy emlékért élek. Az első két évben szinte gépként működtem tovább, a környezetem semmit nem látott belőle, csak a párnám tudhatta, mennyi könnyet sírtam el az éj leple alatt. De idővel megtanultam újra élni.

Csak az idő, ami segíthet rajtad, de ne add fel! Ne menekülj a világ elől, mert mindennek célja van, ami veled történik. Igen, sajnos ennek is, ha most még nem is látod, mert így válsz azzá, akivé lenned kell. Teljesen érthető, hogy félsz. De, ha úgy érzed, egy új kapcsolat valóban segítene rajtad, akkor ne hagyd, hogy a félelmeid uralkodjanak rajtad!

off

Kedves Leendő Válaszadó!

OLVASD EL A KÉRDÉST!!!

A kérdésre válaszolj!

Ha veled nem történt ilyen, örülj, és HAlLGASS!

Szánalomból van elege, hasonló sorstárs tapasztalatát kérdi.

Ha a válaszod:"Velem nem történt ilyen.." akkor hagyd el az oldalt!És könyörgöm, ne írj semmit!

Szia!

Értem a magyar nyelvet, de mivel anyám ide nem jár fel, ezért én írom le.

Apa tavaly októberben halt meg. Anyával pár hónap múlva lett volna a 25.-dik házassági évfordulójuk. Most gondold el, milyen érzés egy olyan embert elveszíteni, akivel 25 éve együtt vagy. Anya felkészülni sem tudott erre, hiszen a korra se tagadhatjuk, mert apa 50 volt. Ráadásul itthon, és milyen lehetett anyának az, amikor a férje holtteste mellett ébredt. Tátott szájjal nézte a plafont, én is láttam... Lassan egy éve ennek. Anya nevében nem tudom leírni, mit érezhet... Én személy szerint valahol ürességet, hogy hiányzik valami, aminek itt kellene lennie. De tudom, hogy neked ez ezerszer rosszabb, mint nekem. Ne engedd el, mert nem fogod tudni. Gondolj rá, és vezess naplót arról, hogy mit érzel. Tudom, gagyin hangzik, de néha nagyon jót tesz ilyen helyzetben. Ismerkedj. Nem feltétlen párkapcsolat céljából... Szerezz barátokat, járj el erre-arra. Jót tenne. Nem tudom, milyen egy szerelmet elveszíteni, de a szakítás is elég rossz, szóval próbálok tippelni

Lány vagyok, szerencsére velem nem történt meg ilyen eset, belegondolni sem tudok... Nagyon sajnálom ami veletek történt, de a legjobb amit tehetsz hogy elengeded... Ha nem megy akkor állíts emléket róla, vagy ahogy az előttem szóló írta: vezess naplót! Nekem a nagybátyám halt meg, az egész családunknak hatalmas sokk volt, negyvenévesen halt meg, rákban.. Az utóbbi napokban javult az állapota, azt hittük felgyógyul, ám egyszer csak eljött az a szörnyű nap. Azelőtt nap már felkelt az ágyból, nevetett, viccelődött velünk.. Szörnyű volt.. A nagynéném azóta sem ment férjhez, és a most 17 éves unokatesóm olyan sokkot kapott ettől, hogy akkor kilenc évesen mintha visszaesett volna négy évet.. Az egész családunkat megrengette a gyász.. Az unokatesóm most az emlékére tetováltat magára (ő engedte el a legnehezebben.. Három évig ha csak szóba került a nagybátyám, elkezdett sírni.. Alig tudtuk megvígasztalni.. Azóta is ha szóba kerül inkább kimegy a teremből...). Nagyon nehéz volt neki, egyszerűen képtelen volt feldolgozni hogy az apja nincs többé.. De ő maga is rájött hogy csak saját magának árt vele ha nem engedi el.. És végül emléket állít neki a saját testén.. :) Szép gesztus tőle, és így talán sikerül túltennie magát az eseten..

Remélem hogy neked is sikerül, és remélem hogy segítettem is valamit. :) Sok sikert!

Az öngyilkosságot és a többi szörnyűséget pedig felejtsd el! A lehető legrosszabb módszer.. A saját problémádat megoldaná, de nagyon sok más embernek okoznál fájdalmat vele.. :/