Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak? Sehogy sem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak? Sehogy sem tudom lebeszélni róla. Nagyon bánt ami vele történik. Bővebben lent!

Figyelt kérdés
19 éves lány vagyok. Megismerkedtem egy discoban egy sráccal,még 2,5 évvel ezelőtt, ő 23 éves. Rengeteget beszéltünk az este folyamán, majd másnap interneten folytattuk. Mivel én szlovákiában élek, ő meg magyarországon, nehézkes az állandó találkozás. Ritkán van csak, hogy találkozunk. De neten minden nap beszélünk.Tudtam, hogy drogozott egy időben, szedett minden félét, de sikeresen leállt. Aztán legutóbb amikor találkoztam vele(ennek olyan 4 hónapja már) láttam rajta hogy valami nem oké. Próbáltam belőle kiszedni, rákérdeztem a drogokra is, aztán persze tagadta. Majd interneten elmondta, hogy neki tulajdonképpen rossz az élete, amiről eddig nem beszélt. A családját soha nem hozta fel. Ő egyedül él már, és akkor elmondta, hogy 7 testvére van, a legkisebb alig 3 éves. És 4 apától vannak ennyien. Az anyja vele mindig is, a drogproblémái miatt máshogy törődött,nézett. Nem hogy segítették volna,még jobban bántották ez végett,így még jobban úgy érezte, hogy ki van rekesztve. Az apja meg kint él amerikában, és kb 3 havonta leveleznek. Elmondta hogy ő szülői szeretetet tulajdonképpen csak a nagymamájától kapott amíg élt, és a szülei ezt (nem egy szegény a família)lakással, autóval, munkával,vagy csak simán átutalással pótolták. Ők nem pénzért vették a szeretetet, hanem pénzzel mutatták ki. Meg elmondta hogy egy igaz barátja sincsen, mindenki szerinte csak azért barátkozik vele, mert amikor éppen úgy van, ő tud kölcsönadni.A legnagyobb csalódása akkor volt, amikor elhagyta a barátnője, akivel 4,5 évet volt együtt, de akkor szerencsére nem tartott sokáig az az állapot.Elmondott még egy két ilyen sztorit, és (nem azt mondom hogy megértem) de átérzem a helyzetét. Most sajnos megint drogokat szed,és egyszerűen nem tudok mit csinálni...amikor tudom felhívom, mert mondta hogy úgy érzi őt senki sem szereti, én szeretem, törődök vele, amikor tudok átmegyek, vagy áthívom, vagy valahogy kapcsolatba lépek vele, de sehogy sem tudom lebeszélni ezekről...hiába ígéri meg hogy nem fog beszedni semmit, nem sokat jelent. Mit csinálhatnék? Annyira rossz nézni ilyenkor...és nagyon féltem. Volt már valaki ilyen helyzetben? Vagy mit lehetne tenni? Hogyan segíthetnék rajta? :(
2011. okt. 26. 11:23
 1/4 mennyihulyekocsog válasza:
Ez nagyon nehéz kérdés. Szerintem próbáld meg elvinni egy szakemberhez. Nem tudom, ha szeretitek egymást, nem hozna-e ő is ilyen "áldozatot" kettőtökért.. Ha benned megbízik, rád számíthat, viszont nem építheted rá a jövődet, ha ő nem akar megváltozni. Ezzel bizonyíthatna, hogy jobb életet akar, még ha nehéz is most neki.
2011. okt. 26. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
mindenképpen személyesen lenne a legjbb beszélned vele, de amig ő nem lássa be, hogy baj van és segitség kell neki, addig te egymagad nehezen tudsz szinte sehogy se segiteni neki,a legjobb lenne ha Magyarországon valaki, akivel tényleg jóban van és megbizik, akivel te is tudnál beszélni annak a segitségével, de sajnos azt irtad, hogy nincsennek barátai...ha tudsz menj elhozzá amilyen gyakran csak tudsz és mutasd ki hogy neked ő tényleg fontos
2011. okt. 26. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Volt már elvonón, akkor le is szokott, de azt mondta többet ilyen helyre nem megy.Persze ezzel győzködöm, hogy miért ne mehetne újra, van hogy beszélni sem hajlandó róla, amikor meg mégis, akkor a vége annyi kb 1 óra után, hogy ő többet nem megy ilyen helyre. Én milliószor mondom el neki egy nap hogy mennyire nagyon szeretem, meg alig várom hogy beszéljek vele, nagyon sokat jelent nekem, és hogy még is csak kéne tenni valamit ez lenne, nevet, esetleg megölel, de nem változik semmi.
2011. okt. 26. 11:48
 4/4 A kérdező kommentje:
Van barátja, rengeteg, de igaz, hát nem hiszem hogy lenne. A bátyjaival is rettenetes a kapcsolata, egyik húgával úgy a legjobb, vele már beszéltem, azt mondta ahogy tud segít. Viszont a volt barátnője, talán ő megoldás lenne. Benne megbízik meg minden, ha ő is tudna segíteni, akkor már lehet érezné hogy azért szeretik, és nincs értelme tönkretenni az életét.
2011. okt. 26. 11:52

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!