Az a sorsom, hogy egyedül haljak meg?

Mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy a sors azt akarja, hogy sosem legyen kapcsolatom, talán a saját érdekemben...

17/L vagyok, mindenkivel kedves, nem ribanc, mások szerint is elég csinos, mégis még csak egyetlen embernek tetszettem egész életemben, de ő nem merte kimutatni, és mire megtudtam, már rég mással volt...

Nekem eddig csak 2 srác tetszett, az első észre sem vett, a másodiknál már azt hittem, tetszem neki, de kiderült, hogy ő mindenkivel ilyen közvetlen, és lehet, hogy megtudta, hogy tetszik nekem, mert egyszer csak hirtelen nem szólt hozzám többet, talán megriadhatott ettől?...

Néha úgy érzem, az a sorsom, hogy sose találjak szerelmet, mert többféle művészetben is elég tehetséges vagyok, és olyat hallottam, hogy egy kapcsolat leszívja az ihletet, meg a művészeknek szenvedni kell, hogy inspirálja őket, blabla...

Persze én szeretnék egy normális kapcsolatot, mindent meg is teszek érte, de valahogy nem jön össze...

Nem értem, mi lehet velem a baj, miért nem mernek rám nyomulni?

Lehet bennem valami visszataszító, amiről nem tudok?

Nem vagyok eléggé "ribanc", és nem mernek kezdeményezni egy normális tisztességes lánnyal (hova süllyed ez a világ)?

Vagy egyszerűen tényleg nem az a sorsom az életben, hogy párt találjak?

(lehetséges ez egyáltalán, hogy valakit így megszívassanak a felsőbb erők, már ha vannak? Mert ha igen, ajánlom, hogy jól kárpótoljon a jövőben, mert már elég sok fizikai és lelki bajom lett a beteljesületlenségtől, meg attól, hogy az én koromban a legtöbben már több kapcsolaton túl vannak, én meg csak forever alone hallgatom a történeteket a csodálatos romantikus éjszakákról, amikre mostmár nekem is igényem lenne...)