Sok sok hónap, és számos randi után pokolian kezd hiányózni a volt kedvesem. Mit tegyek, hogy ne őrüljek bele teljesen?

Ideig óráig bevállik, ha arra gondolok, hogy szana de széjjel hagyta a ruháit, vagy hogy ha én rendbe tettem a szekrényt, ő egy póló kivétele alatt őskáoszt csinált benne. De mikor együtt voltunk ez akkor sem zavart nagyon.

Mindenkinek vannak hibái, én sem voltam tökéletes, és ami hiányzott belőle az megvolt bennem, és ami bennem nem volt meg az megvolt benne.

Azért lett a "volt" mert ő Élni akart vagymi... máig sem tiszta előttem a dolog. Nagyon azóta sem él, mert heti 5-6 napokat dolgozik. szóval nem értem.

Nekem hiányzik, az összes hibájával együtt.

Nem szoktam nyávogni, nem tudom hány órát lógtál biológia óráról, de alap, hogy meg tudd különbőztetni az emberi beszédet a nyávogástól.

Különben havonta egyszer kétszer össze futunk, és olyankor vághatom a jó pofát, hogy minden rendben.

Nem akarom lealacsonyítani magam, a könyörgés szintjére.

Azért kérdeztelek titeket, hogy segítsetek valami tanáccsal, hogy hónapok után miért jött elő ez az érzés?

Idefigyeljetek kötekedő parasztok! Soha nem jártam magyar tanyelvű iskolába, Dublinban születtem, ide jártam egyetemre, és autodidakta formában tanultam meg a magyart. Tudok írni, olvasni és beszélni magyarul. Majd ha ti legalább ennyire fogjátok ismerni az én anyanyelvem, (vagy egyéb idegen nyelveket) akkor majd kioktathattok.

Az ilyenek miatt mint ti, mert sajnos belőletek sok van, ítélik el a külföldiek a magyar embereket.