Lehetséges, hogy egyvalakit megszeret az ember és egész további életében utána vágyakozik? Ez lenne a plátói szerelem ami tökéletes és szent a beteljesületlensége miatt?

Kicsit tl:dr story, de azért leírom.

Velem is pont ez volt.

2004-ben ismertem meg elsős középiskolásként. Évfolyamtársam volt, totál belezúgtam, de volt pasija.

Elég sokat voltunk együtt, sokszor sétáltunk, beszélgettünk.

De hülye voltam, tapasztalatlan, és leginkább gyerek. Nem tudtam várni, és elszúrtam az egészet, pedig összejöhetett volna. (A legrosszabb az benne, hogy Ő is nagyon kedvelt engem.)

Sosem utáltuk meg egymást, haverok maradtunk, de nem jött össze.

2005 nyarán ott nyaralt ahol lakom, és akkor is sokat voltunk együtt. De akkor is volt pasija...

Még 3 évig mindig őt kerestem a folyosókon, teljesen boldog voltam ha beszéltem vele.

Aztán jött az érettségi, egyetem, és más városba kerültünk.

Már 1 éve nem láttam amikor egyszer csak csörög a telefon hajnal 1-kor. Ő volt az, azt kérdezte hogy megyek-e bulizni (egy fesztiválra) oda, ahova évente szoktunk (bár nem együtt, de mind2-en ott szoktunk lenni). Mikor meghallottam a hangját a telefonba elöntött a forróság, kihagyott 2-t a szívem, és alig tudtam megszólalni. Másnap találkoztunk a fesztiválon. Akkor is volt pasija, de én már annak is örültem, hogy láthattam Őt.

Másfél évig megint semmi, de néha még mindig vele álmodtam.

Aztán egyszer csak elmúltak az álmok (7 év után), alig jut eszembe. Manapság ha látom, hogy postol valamit facebookra szinte közömbös vagyok iránta. Szinte...

De ettől függetlenül azóta hogy megismertem egy lány iránt sem éreztem hasonlót, pedig volt komoly és komolytalan kapcsolatom is. Azóta nem tudok úgy ránézni egy csajra, hogy "Igen, ő kell nekem!".

Néha úgy érzem teljesen nyomorékká tett, de mindig hálás leszek érte, hogy megismerhettem a vonzalom/vágy/szeretet/szerelem/nevezzük bárminek ilyen mély szintjeit.

Így, hogy leírtam ezt az egészet úgy tűnhet, hogy csak játszott velem, pedig nem. Haverként tekintett rám, és szerette a társaságomat.

Szóval igen, lehetséges. Bár 8 éve volt, sosem fogom Őt elfelejteni.

22/f

Szerintem egészséges ember nem vágyakozik sokáig reménytelenül egy olyan személyre, aki nem akar vele együtt lenni. A sóvárgásban már benne van az ego, az önzés, ami nem éppen egy harmonikus, boldog kapcsolat építőköve.

Tudom, hogy manapság az az elfogadott, normává vált hozzáállás, hogy görcsösen keresd a "másik feledet", csak külső körülmények, személyek, tárgyak tehetnek boldoggá, egyedül semmit sem érsz stb.

Piszkosul remélem, hogy nem tart örökké, mert egy ilyen 10 évet vett el az életemből eddig...

Igen, tönkretesz minden más kapcsolat lehetőségét.

Nem, nem jó.