Túl lehet valaha jutni ezen? Ha igen, hogyan? (lent)

Van egy nálam idősebb férfi, akit 2006 augusztusában, vagyis kicsit több, mint 6 éve ismertem meg. 2007 év elejétől 2012 februárjáig őrülten szerettem őt, ő hozta el az első valódi szerelmet az életembe. Csakhogy történt ez-az... És rájöttem, hogy nem illünk egymáshoz több okból, főleg az eltérő világképünk, nézeteink, vágyaink, elvárásaink, makacsságunk, a hazugságai, féltékenység stb. miatt. Eddig 3-szor szakítottam vele, az első két alkalommal jogosan, mert habár nem volt rá bizonyítékom, de megcsalt (ezt később bevallotta), rám unt... és ha nem teszem meg ő tette volna. Aztán mégiscsak harmadjára is járni kezdtünk, és úgy nézett ki, ekkor jött el az idő, amikor belém szeretett. Mit is mondhatnék... Dúlt a szerelem, együtt töltöttük az ünnepeket, és eljegyzett engem. És amikor már kételkedtem, hogy jobb is lehet, teherbe estem a gyermekével. Annyira boldog még soha nem voltam! És olyan szomorú sem, mint azóta... Amikor elmondtam neki, ahelyett, hogy velem örült volna, érzelemmentes, vagy max. elgondolkodó, aggodalmas arccal feküdt és nem volt hajlandó rám nézni, pedig addig mást se hallottam tőle, mást se láttam rajta, mint hogy gyerekeket akar. Nem szeretném túlzottan részletezni a dolgot, a lényeg, hogy többször is felvetette az abortusz lehetőségét, és nem akarta elfogadni, hogy én nem vagyok rá hajlandó, és a családom is úgy gondolta, el kell vetetni, mert túl fiatal vagyok, de az nem érdekelt. Az fájt, hogy ő sem támogatott, aki pedig addig annyira szerette volna. Csalódtam benne. Végül úgy tűnt, fordul a kocka, mégis akarja, mégis támogat, de akkor már késő volt. Aznap vérezni kezdtem. A pici akkor még megmaradt, de nemsoká újra vérezni kezdtem, és mikor megnézte az orvos azt mondta, nincs szívhang. Szóval elvetéltem. Azóta is sírok, ahányszor csak eszembe jut. Azt hittem soha nem tudok neki megbocsátani, és imádkoztam, hogy Isten büntesse meg azzal, hogy soha ne sikerüljön neki, amiért elment, és magamra hagyott. És azóta ehhez tartom is magam, nincs bocsánat a szívemben, ha a gyermekemről van szó. Csak mint embernek (aki hibázhat, és aki szintén szenved) tudtam megbocsátani neki.. És vele töltöttem az egész nyarat annak a reményében, hogy mégiscsak működhet, ha tanulunk a hibáinkból, és mert (a pokolba is!) szerettem még ezután is. Ne nevessetek ki, de én is eljegyeztem őt, és 3.5 keserédes hónapot töltöttünk együtt, ami tele volt boldog és szomorú pillanatokkal. És most szeptemberben harmadszor is kimondtam, hogy vége. Hogy miért? Ezúttal nem haragudtam rá, csak ráébredtem, hogy én nem az a nő vagyok, akire szüksége van (és ő sem olyan férfi, amilyen nekem kell, legalábbis velem nem), és adni akartam neki egy esélyt, hogy találja meg az igazit. Be kell valljam, eddig élvezem a szinglilétet, teljesen más szemmel látom a világot. De mikor rámír, vagy nézem a képeit, vagy csak simán eszembe jut, különös érzés fog el. Egy bizonyos módon hiányzik.. egy furcsa módon.. Nem igazán őt akarom vissza, de bizonyos momentumok hiányoznak, pl.: amikor a hajába túrtam, amikor megcsókolt, amikor simogattuk egymást, amikor beszélgettünk, amikor asszonynak szólított.. :) az az érzés hiányzik. Azóta 3 alkalommal találkoztunk, és mindhárom alkalommal szeretkeztünk. De egyetértünk abban, hogy nem szeretnénk újra járni, és hogy jobb így. És tényleg jó így vele, viszont folyton eszembe jut, hogy abban a kevés szabadidejében velem van, és nem más nővel randevúzik.. Úgy érzem muszáj teljesen eltűnnöm az életéből, de képtelen vagyok rá, valahol mélyen belül ragaszkodom hozzá. Azt mondják, az első szerelem soha nem múlik el igazán, de nem hittem volna, hogy ez.. hogy ez ilyen... hogy ennyire igaz. És magam sem tudom mi lesz, ha beleszeret valaki másba, elveszi feleségül, és gyerekei lesznek tőle. Hiszem, hogy faarccal, és ha szükséges mosolyogva nézem majd, és támogatni fogom, mint barátomat, de arról fogalmam sincs, leszek-e elég erős, hogy ne törjek össze, hogy ne haljak meg egy kicsit belül, mikor tudom, hogy mást csókol meg. Mit gondoltok, túl tudok valaha a saját érdekemben jutni rajta, hogy nekem szánta őt a sors? Szerintetek mit kellene tennem?