Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek csak szexet akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek csak szexet akar vagy mást is? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Van egy pasi, akivel együtt voltunk korábban néhány hónapot, aztán azt akarta, hogy legyen vége. (Sok rossz dolog volt mindkettőnk életében, de ez most így hosszú lenne. Nem egymással volt bajunk, más körülményekkel). Nem váltunk el haraggal, sőt! Szinte minden nap beszélünk. Mindenben segítjük egymást azóta is, ráadásul olyan dolgokat beszélünk meg egymással, amit másokkal nem osztunk meg. Korábban kiderült, hogy még mindig szeret és hiányzom neki (én is szeretem őt), de nem akarta még pár hónapja, hogy újra megpróbáljuk együtt az amúgy is jól működött kapcsolatunkat.

Pár hete elveszítette az anyukáját :( És már az anyukája halála előtt is maga volt, miután elment az édesanyja, még nagyobb lelki fájdalmai lettek.

Hol nagyon szomorú, hol egy kicsit vidám. Próbálja vidám témákról beszélni, és én is mellette vagyok, vigasztalom, próbálok az aktuális lelkiállapotához igazodni és olyanokról beszélni, hogy egy kicsit jobban érezze magát.

A minap amikor beszélgettünk chat-en, kora este mondta, hogy megy és lefekszik aludni, hátha kialussza a megfázást (mert még ráadásul meg is betegedett). Erre a mondatára annyit írtam, ha az alvással akarod kiűzni a megfázást, már este 7-kor ágyban lett volna a helyed :D Erre ő: "igen, de egyedül? :D"

szerintetek csak szexet akar? Vagy mást is?

Ha más pasi szól hozzám, akkor már féltékeny, zavarja. A társaságomat sokszor keresi. Ha egy műszakban dolgozunk, a szünetekben mindig odajön hozzám...


2012. okt. 16. 10:58
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem csak a szexet. Téged. De talán a fájdalom miatt nem akarja teljesen, mert ha esetleg szakítanátok, akkor még téged is elveszítene. Maradj mellette, add meg amit kér, kereteken belül. Várj.
2012. okt. 16. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Amiket leírtál, annak alapján nem csak szexet akar. Erősen vonzódhat hozzád. Mi az akadály???
2012. okt. 16. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! :)
2012. okt. 16. 11:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!