Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért van az, hogy az anyukák...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért van az, hogy az anyukák szerint jó parti lennék a lányuknak, de a lányoknak nem kellek?

Figyelt kérdés

Sok ismerős anyukától kaptam olyan elismerést, hogy jó parti lennék a lányának, meg olyan célozgatást, hogy a lánya éppen szingli (persze teljesen "véletlenül" említette ezt nekem), és azt érzem, hogy elfogadnának engem pl. vejüknek, kedvelnek, jófejnek és rendesnek tartanak. És én is jól kijövök velük, nem hinném, hogy rossz anyós lenne belőlük. Viszont többször is úgy jártam, hogy azt hittem, a lánynak is bejövök, mert az anyuka beszédéből úgy vettem ki, hogy nem vagyok közömbös a lánynak, aztán jött a nagy koppanás. Vagy egyszerűen levegőnek néztek, és szóba sem álltak velem, vagy rövid beszélgetés után lepattintottak. Mi lehet ennek az oka? Ti jártatok már így?

Előre is köszönöm a NORMÁLIS válaszokat. Olyanokat nem kérek, hogy "akkor próbálkozz az anyukáknál", az ilyenekre nem vagyok kíváncsi. Értelmes hozzászólásokat viszony szívesen fogadok.


28/F


2013. jan. 6. 20:22
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
74%
próbálkozz az anyukáknál ;)
2013. jan. 6. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%

Ne az anyjuk véleményére adj. Ők kit érdekelnek? Most komolyan, az ég világon semmi közük a dologhoz.

Nekem már csak azért sem kellene valaki, mert anyám ajánlja. Ez az én dolgom.

2013. jan. 6. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:
Ugye azt szeretnéd, hogy jelentselek a modiknál?
2013. jan. 6. 20:26
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Biztos kedves, rendes, udvarias, megbízható srác vagy. Minden amit egy szülő akar a gyerekének, és semmi amit egy nő akar magának. Bocs, ha túl konkrét.
2013. jan. 6. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
59%
azért, mert az anyák mögött már van egy élettapasztalat és tudja, hogy a kis csitri mivel járna jól. de a kis ringyó nem fogja fel, hogy hogy megy az élet
2013. jan. 6. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
72%

> Ugye azt szeretnéd, hogy jelentselek a modiknál?


Na ez igazolja is az elméletem. :)

2013. jan. 6. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
egy anyának a megbízhatóságon van a hangsúly a lányoknak pedig a kinézeten. más preferenciákkal rendelkeznek.
2013. jan. 6. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Az elsőnek ment az előbbi.


#2: Na jó, de azért pl. egy lányos anyukának sem mindegy, hogy a lánya kivel van kapcsolatban. Meg hát valószínűleg a lányoknak is nagyobb öröm, ha mondjuk egy kihasználós, önző, bunkó állattal kerülnek össze...


#4: Aztán meg majd ezek az állítólagos "nők" nyivákolnak, hogy kihasználták, megalázták stb. őket. Általában nem a "magunkfajták" hagyják ott a felcsinált lányokat egy gyerekkel, nem a "magunkfajta" bánik brutálisan velük. Egyébként megvan a kellő határozottságom, intelligenciám.

2013. jan. 6. 20:31
 9/21 IamME21 válasza:
Mert a lányoknak soha nem fog tetszeni az a fiú, akinek az anyjuk mutatta be őket. Próbálkozz olyan lányokkal, akikkel csak úgy találkozol. Légy spontán. Ha váratlan szituációban hívod el őket valahova, nem lesz idejük gondolkodni, és igent mondanak. Meg persze érdekelni fogod őket, érdekes leszel. Aztán próbálj meg figyelni rájuk. Első randin nem kell nagyon romantikusnak lenned. Legyél kedves, érdeklődő, vicces és érezze úgy, hogy te is ilyennek látod őt.
2013. jan. 6. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:
#6: Milyen elméleted? Kiírtam a kérdésben, hogy normális válaszokat kérek, nem humorizálni jöttem ide. Úgy látszik, ennyire nagy kérés az, hogy intelligensen, normálisan elbeszélgessünk egy kérdésről. Ennél értelmesebben nem tudom leírni, hogy nem kérek a "poéngyárosokból", aki ezt nem tudja felfogni, annak mentális problémái vannak.
2013. jan. 6. 20:34
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!