Ferfiak, arra volnek kivancsi, hogy mibol tudjatok, hogy ki az eltetetek parja?

A tübingeni Max-Planck biológiai és kibernetikai intézetben dolgozó Andreas Bartel és londoni kollégája, Semir Zeki hasonló kísérletet végzett, mint Helen Fisher olyan embereken, akik már huzamosabb ideje vannak együtt. A komputertomográf azt mutatta, hogy már olyan területek is aktívak a vizsgálat során, melyek a friss szerelmeseknél még nem játszanak szerepet.

Bebizonyosodott, hogy a szerelem és a szeretet nem ugyanaz a folyamat az agyban, és nemcsak a megjelenési helyük különbözik, hanem azok a neuro-kémiai hatások is, amik kiváltják őket. Ha valaki szerelmes lesz, rengeteg olyan hormon kezdi meg termelődését, mely kiváltja a jól ismert tüneteket. A dopamin növeli a tesztoszterontermelést, és arra ösztönzi a szerelmest, hogy figyelmét egyetlen célra fókuszálja, a norepineprin pedig nem várt energiákat kölcsönöz. Mindez jól megmagyarázza, hogy miért ragaszkodnak a szerelmesek egymás közelségéhez, ugyanis, bár a két fent említett hormon euforikus állapotot idéz elő, az agyban mindeközben veszélyesen lecsökken a szerotonin, melynek következménye a félelemérzet, és ahogyan a pszichológiában ismert, ez a kényszerbetegség egyik legjellemzőbb tünete. Ezzel magyarázható a szerelmesek állandó feszültsége, ha szerelmük hívása késik, vagy hogy kényszeresen egymásra gondolnak.

Azonban ezeknek a hormonoknak az intenzív termelődése úgy harminc hónapon belül leáll. Statisztikailag kimutatott, hogy a szerelmi kapcsolatok ilyenkor kerülnek válságba. Ha a kapcsolat mégis túléli ezt az időszakot, akkor új hormonok, az oxitocin és a vazopresszin kezdenek aktiválódni.

Az oxitocin, amelyet gyakran boldogsághormonnak neveznek, érzelmi elégedettségérzetet kelt, nem véletlen, hogy a kismama vérében nagy mennyiségben található a szülés után. A vazopresszin is szerepet játszik a kötődés kialakulásában, ezt a közelmúltban állatkísérleteken mutatták ki. A monogám prérifarkasokon végzett kísérletek során a magányos hímeknek injekcióztak be vazopresszint, melytől védeni kezdték területüket, és az első nőstényfarkassal párosodni kezdtek. Amikor a vazopresszin termelődését gátló anyagot adtak be a farkasoknak, a kötődés rövid idő alatt megszűnt, a természetes monogámiával együtt.

Mi, emberek arra rendeltettünk, hogy kötelékben éljünk, és újra és újra szerelembe essünk - véli Helen Fisher. Az embereket "ismétlődő monogámiára" programozták, ezek szerint az életfogytig tartó szerelem csak mítosz. 58 állam válási statisztikáit elemezve Fisher azt a következtetést vonta le, hogy a szerelmi kapcsolatok hossza átlagosan négy év körüli időtartam. Ez az utódnemzésben játszik szerepet, ugyanis ekkor már a gyermek túl van a kritikus időszakon, véget ért a szoptatása, már jöhet a következő utód.