Ennyire nehéz normális párt találni? Nektek hogyan sikerült? Ti is így látjátok? Ti hol ismerkedtetek meg?

22F vagyok. A koromnál jóval érettebb, a korosztályom beli lányok borzasztóan elmaradottak szellemi szinten. (hozzám képest)

A párom 29 éves és a munkahelyünkön ismerkedtünk össze.

Én is így voltam ezzel a dologgal mint te.. nekem az jelentette a megoldást, hogy egy tőlem idősebb nővel jöttem össze, akivel egy szinten vagyunk gondolkodásmódilag.

Nagyon nehéz normális párt találni.Én neten próbálkoztam vele és számtalan randi után találtam csak meg.Hónapokig nem voltam benne biztos,hogy komolyan gondolja,sőt abban sem,hogy én igen.Próbáltam nem túlzottan megszeretni,ha balul sülne el a dolog.Végül kiderült,hogy nagyon is összeillünk :)

Komolyan gondolta,mert hazavitt bemutatni a családjának,a távolabbi rokonainak is és mindenben segített...nem tudnám felsorolni,de sok-sok apróságból látszott.

Sokan azt hiszik, hogy egy jó kapcsolat majd csak úgy lesz, jön a szerelem első látásra, a herceg fehér lovon, vagy csak a tökéletes nő, akinek nincsen semmi hibája. Ja, és hogy a szerelem örökké tart. Egyszerűen túl sok mindent akarnak, igen gyakran tökéletesen ellentétes dolgokat (legyen szelíd, de közben vad is, legyen rendes családapa, de legyen egy szívtipró macsó,stb...). Amíg az emberek nem tesznek rendet a saját fejükben, addig a kapcsolatuktól sem kapják meg azt, amit az adni tud.

Amúgy én a párommal 2 éve jöttem össze úgy, hogy előtte már együtt voltunk 2 évet, ami után volt egy hosszabb szünet, ami alatt rájöttünk, hogy mindenhol máshol csak rosszabbat kaphatunk. Azóta újra együtt vagyunk, és boldogan élünk, talán míg meg nem halunk :)

KEdves Kérdező!

RÉszben egyetértek Veled, másrészt azt tudom mondani, hogy a lányok (nők) és a fiúk (férfiak) között is akad ilyen és olyan gondolkodású is...Van ismerősöm aki férfi és ugyanez, amit leírtál, nem tud megkomolyodni, megállapodni, pedig mindjárt 30. A másik meg mindjárt 30 és azért nem tud megállapodni (bár szeretne) mert nem kap olyan lányt.

Szerintem a párkapcsolathoz az kell, hogy mindkét félnek elég EQ (érzelmi intelligencája) legyen, egy kapcsolatban szinte minden más az után jön...minden ezen alapszik, áll és bukik, lgalábbis lelki síkon.

Mi 16 és 17 évesek voltunk, mikor megismerkedtünk, és első perctől úgy képzeltük, hogy örökké fog tartani, 17 évesen is szilárdan hittem, hogy Ő lesz a férjem, Ő pedig azt, hogy a felesége leszek...Körberöhögött mindenki a terveinkért. Nem mondom megvívtuk a saját harcainkat, de a végén mindig egymás mellett voltunk...És ma már jegyespárként méginkább.

7 éve vagyunk együtt és körülöttünk sokan szakítottak az évek alatt, és nem általánosíthatok, hogy egyik vagy másik hibájából...sokat jelent az, ha nem vagyunk őszinték a másikkal, de ha önmagunkkal sem, az mégnagyobb baj...

Mi gimiben ismerkedtünk meg, más más suliba jártunk, de egymásmellett volt a két suli. A legjobb barátnőmnek volt osztálytársa a párom...

23-L

Számomra olyan furcsa ezeket a válaszokat olvasni, mintha nem lèteznènek normális emberek. Èn 23 èves vagyok, 3 ève vagyunk együtt a párommal, közõs jövöt tervezünk. A baràtaim ès kõzeli ismerõseim javarèsze komoly, több èves kapcsolatban èl vagy èlt règebben. Nyilvàn aladnak kivètelek, de a többsèg komolyan gondolja a kapcsolatát.

Szóval, nem akarok senkit megbántani, de szerintem az èrtelmes, normális emberek hasonló èrtelmes emberekkel mozognak egy körben, mert erre van igènyük. Ha valaki kèptelen a több száz/ezer ember közûl kifogni egy normálisat, akkor el kellene rajta gondolkodni, hogy vele van a problèma.

Na meg, erre a válaszra is lehet úgy reagálni, hogy lepontozzuk vagy elgondolkodunk rajta ;)

Nekem úgy sikerült, hogy nem kerestem.

Sok emberrel beszélgettem, akikkel jól kijöttem, azoknak később is kerestem a társaságát, de így is csak egy volt, akivel kialakult a kölcsönös vonzalom.

De soha nem úgy álltam senkihez, hogy "Na, őt most megszerzem!"

Nagyon nehéz "normális" párt találni, főleg, ha lökött vagy. :) De igazság szerint szerintem az a baj, hogy túlzott elvárásai vannak legtöbb embernek azzal kapcsolatban, hogy mi a "normális". Szerintem sokkal fontosabb, hogy megismerd a másikat (de igazán, nem csak látszólag), és elfogadd olyanak, amilyen. Ha "normális", akkor normálisnak, ha jó, jónak, ha rossz, rossznak. Mert elfogadás = szeretet. Elvárások viszont nem = szeretet...

És ez egyben azt is jelenti, hogy felesleges abban reménykedni, hogy majd a másik a kedvedért megváltozik, mert nem fog. Egy esetben fog: ha befolyásolható személyiség. Akkor viszont a kapcsolat elve bukta, mert bár nagyon kényelmes egy ész nélkül mindenre bólogató bábu, de társnak nem nevezhető, és egy idő után eléggé uncsi is.

Az, hogy komoly-e a dolog, csak az idő múlásával dől el. Neki lehet úgy menni egy kapcsolatnak, hogy én komoly kapcsolatot keresek, de ezt nem szabad ígéretnek venni. Aki 5 perc után kijelenti, hogy ez a dolog komoly, az gyanús.

Dolgozni a kapcsolaton... nem tudom, mit értesz ezalatt, de ha azt, hogy teperjünk a másinál, hogy megszeressen minket, azt nagyon nem javaslom neked.

Boldog karácsonyt!