Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ennek így nem sok értelme...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennek így nem sok értelme van, ugye? Csak a szakítás segíthet?

Figyelt kérdés

lassan 5 éve vagyunk "együtt", az első 2 évben minden rendben volt, számomra ő volt a tökéletes férfi, teljesen összepasszoltunk, szinte mindenben együtt értettünk.

Aztán összeköltöztünk másfél év után.

Az összeköltözés után alig egy éve kezdődtek a gondok.

Mindketten elég sokat dolgozunk.

A gályázás, és a fáradtság miatt egyre kevesebbet szeretkeztünk. Mikor nekem volt erőm/ kedvem, neki sosem, és fordítva.

Most, egy évvel ezelőtt tudtam meg, hogy megcsalt, és kb két éve szeretője volt. Elvileg szakítottak.

Mikor én ezt megtudtam, hazaköltöztem egy hónapra, de nem tudtunk elszakadni. Folyamatosan hívogatott, és el is jött, térden állva könyörgött, hogy menjek vissza hozzá.

Én szeretetet érzek iránta, de mióta megcsalt, undorodom tőle, én ezt mondtam is neki, de ő azt mondja, hogy szeret, és vár. Viszont pár hónapja én is megismerkedtem valaki mással, fordult a kocka. Úgy érzem, hogy lenne esélyem rá, hogy másvalakivel boldog lehessek. Szex még nem történt, csak egy csók...



2014. márc. 1. 17:36
 1/5 anonim ***** válasza:
95%

Csak a szakítás segíthet? Ti már szakítottatok.

Az hogy ő vissza akar téged kapni az egy dolog.

Engem csaltak már meg, megbocsátottam az illetőnek, de onnantól az a kapcsolat olyan emberré tett, aki sosem akartam lenni. Házsártos voltam, gyanakvó és mindenkire féltékeny. Elvesztette a bizalmamat, össze törtem, mert sosem gondoltam volna, hogy sunyi módon képes ilyesmire.

És ahelyett, hogy a megbocsátás után ezt próbálta volna helyre hozni. Ő úgy viselkedett, mint ha mi se történt volna. Ráadásul még ő volt felháborodva, ha megkérdeztem merre járt.


Inkább előre nézz és az új pasival foglalatoskodj.

A mostani párommal is voltunk olyan helyzetben mint ti a sok munka miatt. De mi egymás közt próbáltuk keresni a megoldást, nem egy harmadik személy által.

2014. márc. 1. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Adj esélyt az újnak.

Ha nem megy akkor mond meg a réginek, mi volt.

Ebből a pozícióból már megbocsájthatsz neki, s látni fogod ő is képes e ugyanerre.

2014. márc. 1. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Menj!
2014. márc. 1. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Viccelsz, ugye?


Vissza se nézz. Aki egyszer megcsalt, többször is megfog. Sosem fogsz tudni újra bízni benne. Mondd meg neki kerek perec, hogy hagyjon békén, mással vagy, kész.

2014. márc. 1. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

köszönöm!


igazatok van!

szeretem még, de nem úgy, nem olyan szeretettel, mint előtte

ő megcsalt engem, én ezt nem tudtam feldolgozni....

2014. márc. 1. 19:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!