Mi a véleményetek a gondolatmenetemről? És a történetről?

Ebben igazad is van, nem voltam elég kritikus, mert elborított a lila köd.

Ő egy elég érdekes személyiség, és tényleg körül van rajongva a család által. Nem volt alkalmazkodásra nevelve, és arra, hogy néha adjon is, hogy kapjon. Pedig nagyon rendes családja van. Nagyon gyorsan felvállalt mindenki előtt.

De ez az ami zavar, hogy nem azt mondta sokszor, amire gondolt szerintem.

És egy idő után zavart volna, hogy legtöbbször én keresem, meg 1 hétig nem jön haza hogy lásson. Akkor miért várta volna, hogy jobban kinyíljak neki ilyen rövid idő alatt?

Igen, én is így látom. Én a problémamegoldást arra értem, hogy ő elég hamar feladta az egészet, nem várta meg hogy kinyíljak előtte, hogy "érjek" (a tapasztalatlanságomból nem csinált problémát, tehát ha ezért lépett le, akkor tényleg nem értem)

Rögtön pedig nem csinálok és nem tudnék megcsinálni a másiknak "komolyat", de tanulékony voltam, nem "faszent".

Ez is bántott.

Mikor a végén rákérdeztem hogy szeret-e, azt mondta igen. Mondtam neki, hogy akkor miért nem próbáljuk meg, hozzuk helyre? (Valami ilyesmit mondtam) És hogy találkozzunk még egyszer, ne facebookon legyen ez lezárva.

Húzta nagyon a száját, és mondta hogy azért nem mert megijesztett, hogy rosszul lettem, és rossz lenne neki ezt látni.

Mert úgy még kibeszélhettük volna normálisan a dolgokat. és nem lett volna nyitva annyi kérdőjel.

Tényleg "sokkot" kaptam kicsit, nem számítottam rá, hogy csak így lesz vége, már az ember azt hinné, hogy tényleg komolyan terveznek vele.

Aznap, mikor utoljára élőben beszélgettünk, nagyon frusztrált volt reggel, alig akart elindulni velem haza, pedig úgy volt hogy ebédre hazaérünk. Megágyaztam neki, el is mosogattam. Megkérdeztem tőle, mi a baj, azt válaszolta, semmi, csak fáradt vagyok..

Később kifogásolta azt is hogy én előző éjszaka kicsit jobban hozzábújtam, és emiatt "nem tudta kipihenni magát"

Ezért is rosszul éreztem magam persze.