Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek a gondolatme...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek a gondolatmenetemről? És a történetről?

Figyelt kérdés

Március végén lett vége 1,5 hónapos kapcsolatomnak.


Sokat szenvedtem lelkiekben, első kapcsolatom volt, teljesen el voltam varázsolódva. Nem vagyok könnyűvérű típus, tehát a probléma nem az volt hogy gyorsan beleugrottam mindenbe, aztán marhanagyot koppantam.

Koppantam így is lelkileg, de azt hiszem, már nagyjából összeszedtem magam, de még azért előbukik belőlem a bűntudat, hogy miért nem csináltam meg, ezt meg azt, stb.

De miért is kellett volna azonnal megtennem?


Meg ahogy végiggondoltam a történteket tovább, felismertem, hogy érzelmileg többet adtam a kapcsolatba, lelkileg is, ő inkább a testi dolgokra utazott, bár burkoltan. És sokszor nem volt összhangban az amit mondott, azzal, amit tett. Alkalmazkodni is inkább én alkalmazkodtam. Sokakkal végigbeszéltem ezeket a dolgokat, már egyre kevesebbszer beszélek róla, mert felejteni akarok, a facebookjára se megyek fel sose.

Persze vannak jó tulajdonságai is, amiket értékeltem.


Voltak dolgok, amik zavaróak lettek volna egy idő után, de nekem az a véleményem, hogy kisebb problémákat meg tud két ember oldani, ha szeretik egymást, főleg ha nem egetverő, amiből nincs kiút. Vagy legalábbis megbeszélni, és nem feladni.


Amit nekem igazából nehéz feldolgozni, hogy úgy vetett véget a dolognak, hogy előtte való nap egy komoly eseményen még ő mutogatott be minden rokonnak, ismerősnek, mint az ő komoly barátnőjét. /De ez korábbi eseményeken is volt így./ 1 nappal előtte.

A szakításon már előtte is gondolkodott. Most akkor még arra jó voltam neki, hogy ott még villogjon velem, az elegáns barátnőjével, aki valójában csak egy nyűg, egy teher, mert lelke is van, nem csak teste?

Hogyan reagáltatok volna a helyemben? És ti mennyi idő alatt lendültök át, ha végetér egy kapcsolat?



2014. máj. 20. 00:07
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Lányok veletek alapvetően az a gond, hogy annyira megalkúvők tudtok lenni egy kis szeretetért cserébe, hogy még azokat a hibákat sem veszitek észre, amik teljesen egyértelműsítik az adott helyzetet, személyiséget a másiknál. Ehelyett inkább mintha homokba dugnátok a fejeteket, csak hogy ne lássátok meg a másik jellemvonás beli különbségét, és így reméltek szeretetet. Én mindig is azt mondtam, hogy nem csak nézni kell, hanem látni is. Elcsépelt mondás, de igaz. Mielőtt belevágsz egy kapcsolatba, gondosan ismerd meg a másik embert. Sokan ott cseszik el, hogy belevágnak érzelmek nélkül és majd a kapcsolat fejlődése közben remélik azoknak kialakulását. Ez hiba. Valószínűleg itt is ez van. Nem ismerted meg eléggé a srácot és belefogtál vele a kapcsolatba. Ő neki csak díszlet voltál az életében, mert ő ilyen típus lehet. Rajongják körül és kész ennyi, mindent magának... erre figyelj oda jobban legközelebb.
2014. máj. 20. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Ebben igazad is van, nem voltam elég kritikus, mert elborított a lila köd.

Ő egy elég érdekes személyiség, és tényleg körül van rajongva a család által. Nem volt alkalmazkodásra nevelve, és arra, hogy néha adjon is, hogy kapjon. Pedig nagyon rendes családja van. Nagyon gyorsan felvállalt mindenki előtt.

De ez az ami zavar, hogy nem azt mondta sokszor, amire gondolt szerintem.

És egy idő után zavart volna, hogy legtöbbször én keresem, meg 1 hétig nem jön haza hogy lásson. Akkor miért várta volna, hogy jobban kinyíljak neki ilyen rövid idő alatt?

2014. máj. 20. 00:25
 3/11 anonim ***** válasza:
Én is az a típus vagyok aki tényleg képes megtenni mindent a partneréért, kötődő, érzelmes, odaadó, lovagias, sokszor félek, hogy kihasználnak. Egyszer megfogod találni azt a fiút aki ugyanannyira szeret téged mint te őt és nem lesznek benned kérdések, hogy vajon szeret-e? Lényeg, hogy mindig önmagad add. Azért, mert nem jött össze nem te vagy a hibás, te ilyen vagy ez van, ne érezd magad rosszul és megszégyenítve. Igen vannak hibák egy kapcsolatban amiket meglehet oldani, de ezek nem azok voltak, ilyenkor nem érdemes ezeket lenyelni és elfogadni, erőltetni az egészet, mert az csak nyűg lesz, nem hozzád való volt, ennyi. Én a barátnőmnek szakítás előtt egy ezrest adtam hogy legyen pénze este szórakozni, úgy köszönt el tőlemm, hogy szerelemem, hát túl jól sikerült az este számára, de nem érzem magam rosszul ez miatt, mert tudom hogy én mindent megtettem, önmagam voltam a kapcsolatban, majd lesz aki értékeli, te is fogd fel így és lépj tovább.
2014. máj. 20. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Igen, én is így látom. Én a problémamegoldást arra értem, hogy ő elég hamar feladta az egészet, nem várta meg hogy kinyíljak előtte, hogy "érjek" (a tapasztalatlanságomból nem csinált problémát, tehát ha ezért lépett le, akkor tényleg nem értem)

Rögtön pedig nem csinálok és nem tudnék megcsinálni a másiknak "komolyat", de tanulékony voltam, nem "faszent".

Ez is bántott.

2014. máj. 20. 00:36
 5/11 anonim ***** válasza:
Előző, hozzátenném még azt, hogy érzelem és kapcsolat szempontjából gyerek volt még, nem érdemes foglalkozni vele, felejtsd el.
2014. máj. 20. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Plusz attól, hogy volt előtted volt már valakie nem az jelenti hogy tapasztalt, látod türelmetlen volt veled, nem elég érett még érzelmileg, nem elég érett kapcsolathoz, hosszútávon biztos vagyok benne hogy nem működött volna.
2014. máj. 20. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Mikor a végén rákérdeztem hogy szeret-e, azt mondta igen. Mondtam neki, hogy akkor miért nem próbáljuk meg, hozzuk helyre? (Valami ilyesmit mondtam) És hogy találkozzunk még egyszer, ne facebookon legyen ez lezárva.

Húzta nagyon a száját, és mondta hogy azért nem mert megijesztett, hogy rosszul lettem, és rossz lenne neki ezt látni.

2014. máj. 20. 00:53
 8/11 anonim ***** válasza:
Egyszerűen megijedt attól, hogy valaki kötődik hozzá, szereti, rossz lenne neki látni azt a személyt aki érzelmeket táplál felé, fél még az elkötelezettségtől, ilyenekkel tényleg nem érdemes foglalkozni. Ezek csak hülye kifogások tőle, hogy miért nem akar látni.
2014. máj. 20. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Mert úgy még kibeszélhettük volna normálisan a dolgokat. és nem lett volna nyitva annyi kérdőjel.

Tényleg "sokkot" kaptam kicsit, nem számítottam rá, hogy csak így lesz vége, már az ember azt hinné, hogy tényleg komolyan terveznek vele.

Aznap, mikor utoljára élőben beszélgettünk, nagyon frusztrált volt reggel, alig akart elindulni velem haza, pedig úgy volt hogy ebédre hazaérünk. Megágyaztam neki, el is mosogattam. Megkérdeztem tőle, mi a baj, azt válaszolta, semmi, csak fáradt vagyok..


Később kifogásolta azt is hogy én előző éjszaka kicsit jobban hozzábújtam, és emiatt "nem tudta kipihenni magát"

Ezért is rosszul éreztem magam persze.

2014. máj. 20. 01:07
 10/11 anonim ***** válasza:
Facebookon szakítani meg vicc, nagyon gyerek még, tényleg nem érdemes vele foglalkozni.
2014. máj. 20. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!