Mi a véleményetek a gondolatmenetemről? És a történetről?

Március végén lett vége 1,5 hónapos kapcsolatomnak.

Sokat szenvedtem lelkiekben, első kapcsolatom volt, teljesen el voltam varázsolódva. Nem vagyok könnyűvérű típus, tehát a probléma nem az volt hogy gyorsan beleugrottam mindenbe, aztán marhanagyot koppantam.

Koppantam így is lelkileg, de azt hiszem, már nagyjából összeszedtem magam, de még azért előbukik belőlem a bűntudat, hogy miért nem csináltam meg, ezt meg azt, stb.

De miért is kellett volna azonnal megtennem?

Meg ahogy végiggondoltam a történteket tovább, felismertem, hogy érzelmileg többet adtam a kapcsolatba, lelkileg is, ő inkább a testi dolgokra utazott, bár burkoltan. És sokszor nem volt összhangban az amit mondott, azzal, amit tett. Alkalmazkodni is inkább én alkalmazkodtam. Sokakkal végigbeszéltem ezeket a dolgokat, már egyre kevesebbszer beszélek róla, mert felejteni akarok, a facebookjára se megyek fel sose.

Persze vannak jó tulajdonságai is, amiket értékeltem.

Voltak dolgok, amik zavaróak lettek volna egy idő után, de nekem az a véleményem, hogy kisebb problémákat meg tud két ember oldani, ha szeretik egymást, főleg ha nem egetverő, amiből nincs kiút. Vagy legalábbis megbeszélni, és nem feladni.

Amit nekem igazából nehéz feldolgozni, hogy úgy vetett véget a dolognak, hogy előtte való nap egy komoly eseményen még ő mutogatott be minden rokonnak, ismerősnek, mint az ő komoly barátnőjét. /De ez korábbi eseményeken is volt így./ 1 nappal előtte.

A szakításon már előtte is gondolkodott. Most akkor még arra jó voltam neki, hogy ott még villogjon velem, az elegáns barátnőjével, aki valójában csak egy nyűg, egy teher, mert lelke is van, nem csak teste?

Hogyan reagáltatok volna a helyemben? És ti mennyi idő alatt lendültök át, ha végetér egy kapcsolat?