Mit tegyek? Még mindig szerelmes vagyok belé.16/L

Van ez a fiú. Nevezzük S-nek. Februárban ismertem meg és... És nagyon elkezdtem kedvelni. És akkor ezt júniusban meg is írta nekem emailben. És visszaírt, hogy kedvel, de nem úgy mint és. Azt akarta, hogy csak barátok legyünk. Nem voltam annyira szomorú, mint gondoltam, hogy leszek. Mégcsak nem is sírtam. Najó, könnyeztem. De nem bőgtem. Nem az a fajta ember vagyok. Magamban tartom az érzéseim.

Nem írtam vissza neki. Egyszer elolvastam a levelet és soha többé. Egy étteremben voltunk az apámmal és egy haverjával. Szédültem mikor olvastam.

De persze nem mutattam ki. Mikor végeztem a levéllel elmantem a vécére. Vissza kellett tartanom a könnyeimet, hogy senki sem lássa őket. Akkor voltam a legszomorúbb. A mosdón leültem a földre és kijöttek a könnyek. Tudtam, hogy nem engedhetem magamnak, hogy szomorú legyek. Iskolába kellett járnom és valamelyest ki kelltt jönnöm a szüleimmel.

Nagyon vissza szerettem volna írni neki, de nem tudtam. És utána azt gondoltam, hogy túl késő.

A vécén mondtam magamnak, hogy szomorkodjak. Vagy félórát a mosdón töltöttem. De nem érdekelt. Szédültem és hányingerem volt. És mindezek után kijöttem a mosdóból egy hatalmas (hamis) mosollyal. Nem mondtam el senkinek sem ezt a sztorit mert fáj. Nagyon...

Így azt gondoltam, hogy minden oké. De nem volt. Egy pár hete a szüleim veszekedtek egy nagyot. Bőgtem. És örültem, hogy olyasvalaki vagyok, aki nem fiúk után sír. És erre tényleg gondolnom kellett... Amint erre gondoltam, eszembe jutott S és elkezdte miatta bőgni. Már nem bírtam tovább magamban tartani. Három hónappal miután kikosarazott. (És komolyan, az volt a világ legszebb kikosarazós levele. És tessék...) Ő volt az első ember, akibe szerelmes voltam. Ő volt életemben az első remek fiú. Nem egy rohadt jól kinéző izmos valaki. De szerintem tökéletes. (Te jó ég, most bőgök... NEEEE, nem akarok fiúk miatt bőgni.) El akarom olvasni a levelét. De valahogyan mégsem. Tudom, ez teljesen hülyeség...

És most jön az eredeti probléma.Komolyan azt hittem, hogy végeztem vele. De most elkezdődött a suli (nem egy suliba járunk). És az edzések is. És ugyanazzal a metróval megyek Krav Maga edzésre, mint ő az iskolába. És tényleg nem akarok találkozni vele. Nem tudom... Csak ma eszembe jutott... És akkor at is, hogy találkozunk és veszekszünk és... Nem tudom. Komolyan azt hittem, hogy végeztem vele. De így... Annyira találkozni akarok vele, de mégsem. De nem lehetünk csak barátok (vagy igen?) Ő volt az egyetlen akiben megbíztam. És most, nagyon-nagyon hiányzik. Nem is tudom, hogy emlékszik-e rám... És nem írhatok rá csak úgy. Van büszkeségem...

Nem tudom, hogy mit tegyek. Az agyam végzett vele, de a szívem nem.

Mit tegyek?