Mit kezdhetek ezzel, ha így szenvedek?

A történet a következő. Megismerkedtem egy férfival, fülig szerelmes lettem belé, évekig együtt voltunk és terveztünk (vagy legalábbis próbáltunk), de én nem tudtam elfogadni a káros szenvedélyét (light-osabb dorogok, csak hogy képben legyetek). Sosem tudtam lenyelni, de küzdöttem az elfogadásával, mert nagyon szerettem őt. Végül az egészségem kárára ment, nem tudtam nyugodtan aludni, féltem és féltettem, így inkább elhagytam.

Fél évvel később összefutottunk véletlen, váltottunk néhány szót és úgy álltunk egymás mellet akkor abban a pillanatban, mintha el sem telt volna az a fél év. Próbáltam a szőnyeg alá söpörni és túllépni, de egyszerűen nem megy. Tegnap ismét összefutottunk, meghívott egy kávéra, majd az egész estét átbeszélgettük. Hajnali 2-kor döbbentünk rá, hogy ideje lenne hazamenni. Ő sem tudott még mindig tovább lépni és énsem, mindketten szenvedünk, de nem akarok félelemben élni, ő pedig úgytűnik nem képes megváltozni. A válasza mindig az, hogy "semmi sem tart örökké", ő is abba fogja egyszer ezt hagyni. Ez engem nem kifejezetten nyugtat meg.

Erős nőnek tartom magam, de egyszerűen nem tudok tovább lépni, ha találkozunk újra és újra megdobban a szívem, elborít a rózsaszín köd még másfél évvel azután is, hogy szinte egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot. Teljesen kibuktam, fogalmam sincs mit tehetnék. Fogadjam el olyannak amilyen? Vagy próbálkozzak továbbra is az elfelejtésével? Úgyérzem Ő lenne a nagy Ő, ha nem lenne ez a kis bibi...

Ti mit tennétek?