Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Rögtön el is múlt volna az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rögtön el is múlt volna az érdeklődése irántam?

Figyelt kérdés

A barátommal 1 hónapig voltunk együtt, de már 2 éve ismertük egymást. Sokat voltunk együtt, állandóan kirándultunk, jó programokat szerveztünk, szerettük egymást, szeretgettük egymást. Érzelmesen állt hozzám, és látszott rajta, hogy komolyan gondolja.


Aztán az exem, akivel 2 évig együtt voltam, bekavart.

Akkor mondta a barátom, hogy "Na most lett sírhatnékom." Először el se akarta mondani, miért, aztán elmondta, hogy az exem írt neki.

Azóta alig beszélgetünk, de én kiállok mellette, segíteném őt még így is. De ő rám se hederít. De mégis... Melóhelyen is nézeget, ha meglát, elmosolyodik, múltkor is előttem mosolyogva ment el, aztán meg odajött hozzám beszélgetni, hogy mi van velem.

Tegnap én próbáltam kezdeményezni nála beszélgetést, ő meg benyögte, hogy "Kit érdekel az életed? Az enyémre sincs időm, nemhogy másokéra."

Állítólag tartozása van valakinek, 250 ezer, és halálra dolgozza magát 0-24. De kérdem én.. Akkor hogy van ideje arra, hogy furikázgasson a haverjával hétvégén? Én csak egy órát kértem tőle, és lekoccolt.


Nem értem őt, pedig olyan jól indult ez az egész.

Itt is van a másik kérdésem róla...


http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szerel..


Köszönöm szépen előre is a válaszokat!


2015. jún. 15. 20:52
 1/3 anonim ***** válasza:
Van olyan ember,akinek a szavait,amiket a pillanat hevében mond,nem kell készpénznek venni.Először rajong érted,fellángol,mert újdonság vagy számára,aztán az első nehézségnél eldob,mert neki az úgy kényelmes.Sajnos van ilyen,nem egy.
2015. jún. 15. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Látszik h nem érdekled. Mit írt neki az exed?
2015. jún. 15. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Fogalmam sincs, mi játszódhat le a fejében, de szerintem te már eleget tettél ezért a kapcsolatért, most már neki kéne következnie. Ha pedig ennyire sem voltál számára fontos, hogy tényleg konkrétan a legelső megpróbáltatásnál hátat fordított neked, akkor... én a helyedben nem bánkódnék miatta.
2015. jún. 15. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!