Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kezdjek a párommal?
Egy betegség ül a kapcsolaton.
3 éve vagyunk együtt, az utóbbi 1 évben összeköltöztünk.
Az a baj, hogy most derült ki, hogy igénytelen, rendetlen. Én kaparom ki a cuccait az ágy, asztal alól, én törlöm fel a konyhapult alatti mocskot, stb. Ő nem hogy fel nem állna de ha erélyesebben szólok rá, hogy őt ez tényleg nem zavarja, gyakran neki áll fejlebb.
A két év alatt nem vettem észre, mert először nálunk laktunk én meg rendszeresen pakoltam, takarítottam, utána az anyjánál laktunk aki elég rendetlen, de a lány folyton szabadkozott, hogy majd a külön lakásban ő persze rendet tart, nem lesz az a gusztustalanság mint itt. Sőt, még rá is játszott azzal, hogy folyton mondogatta, hogy alig várja, hogy az új lakásban legyen mert nem bírja ezt a mocskot.
Na egy éve az új lakásban élünk, mielőtt berendeztünk folyton az volt a problémája, hogy nincs hova pakolni. Most, hogy már be lett rendezve már szarik bele a koszba.
Teljesen kétségbe vagyok esve mert nekem rengeteg időm és energiám ment erre az egész kapcsolatra, pedig úgy néz ki oda tartozik ahova elhoztam, a mocsokba a beteg anyjánál.
Most én takarítsak egy nő után aki közben facebookozik a telefonján meg vakarja a seggét?
Vagy elmagyarázod neki, hogy beszáll a házimunkába és rendet tart maga után, vagy lapátra teszed.
Ilyen nővel később sem lesz jobb.
Ha mos sem teszi meg, gyerek mellett még annyira sem.
Nem nagyon tudom lapátra tenni mert nullán vagyok. Jó tudom, ez lakhatás szempontból nem összeg, de majdnem 1 millióm ment bele az új lakásba, ami amúgy a lányé és eddig használaton kívül volt, nem számolva az iszonyat kézi munkát, tervezést, agyi kapacítást, kínlódást. Szóval a nullán vagyok.
Ha eljövök innen, hajléktalanként teszem majd. Ha normális lány lett volna most lenne egy jól kezdődő virágzó kapcsolatunk.
Helyette belefulladok a mocsokba, és ha lapátra teszem még akkor is én járok rosszul... ugyebár.
5 ös válaszoló. Nem. nem fog menni. Ezt az igénytelenséget szokta meg. Így fogja leélni az életét.
kedves kérdező. Ne a pénzt sajnáld amit ezzel buksz,hanem az időt,amit elpazarolsz rá. Nekem 5 évem ment el így más házára,és 6 millióm.A pénz pótolható,de az idő nem.
A saját dolgait rendben tartja legalább??
Amúgy ha ezt a mintát látta otthon, akkor nem tanulta meg mi a rend, nem tudja hogy kell takarítani, neki ez a ,,normális". De már önmagában is gáz hogy egy nőnek nincs igénye a tisztaságra...
Én a helyedben vennék neki egy nagy takarítószettet és egy nagy mosollyal megmondanám neki: Nézd Drágám, vettem neked ajándékot! :D
Hány éves a barátnőd?
Most lesz 21, 18 volt amikor összejöttünk, teljesen építhető nyitott lány volt nem értem mi történt vele, miért ellenkezik és ragaszkodik a szarhoz...
A saját cuccait sem tartja rendben természetesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!