Mit tegyek ebben a helyzetben?

Már van egy gyerekem. És hogy meg fogom szeretni... az egyáltalán nem biztos. Az első terhességemnél (azzal elvetéltem) első percnél éreztem az anyai ösztönt, a túláradó szeretetet stb., nála viszont semmit. Szeretem, persze, hogy szeretem, de nem úgy, nem annyira, ahogy kéne. Egyrészt félek, mert nem viselném el, ha ez ismét megtörténne. Az ő szemébe se tudnék nézni, ha nem imádnám a gyermekét. Másrészt a szülés megváltoztatja a testet, és ez ugye nem szerepel soha a cukormázas "érte megérte" sztorikban. Így is sokáig küzdöttem a változások elfogadásával. És a vele járó kötöttség is az agyamra megy. És ha akarnám is hormonkezelésre lenne szükségem hozzá, mert szülés óta ugyan menstruálok, de nincs peteérésem.

Tudom, hogy miről mondok le, mielőtt vmi okostojás ki akarna oktatni, hogy már pedig ez a dolgom.