Amíg nem volt párom nem kellettem! Most mi változott?

Van egy kollégám, akivel elég közel kerültünk egymáshoz. Párkapcsolatban él egy nála 10 évvel idősebb nővel és annak a két tizenéves gyerekével. Fiatal, kb. egy éve nagyon sokat beszélgettünk, elmondta, hogy fáj neki, hogy tőle sosem lesz gyereke és egyértelmű, hogy ez nem egy életre szóló kapcsolat. Egymásba gabalyodtunk érzelmileg, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy lazítjuk a kapcsolatunkat és kimászunk ebből lelkileg. Volt egy beszélgetésünk, ahol a szemembe mondta, hogy szeretne velem lenni, de nem tartaná helyesnek, szereti a párját is, így őt választja. Akkor nekem nem volt párom, így teljesen rábíztam magam. Vele akartam lenni, de feldolgoztam, elfogadtam és tudatosan eltávolodtam tőle. Eltelt azóta bő egy év, már elmentünk egymás mellett, csak annyit kommunikáltunk, amennyit nagyon muszáj. Közben nekem is lett párom, amire fény derült a cégnél és mint valami futótűz el is terjedt a folyosóhírekkel (fiatal nő vagyok, sok férfival a cégnél, azelőtt mindenki csak találgatott a magánéletemmel kapcsolatban), ugyan nem mondta vissza, de sejtem, hogy ez hozzá is eljutott. Azóta ismét keresi a társaságomat. Érdeklődik a hogylétem felől, elhív ebédelni, ha megy kávézni megkérdezi kérek-e, ismét igyekszik együtt dolgozni velem minden közös ügyünkön, nem akar külön utakon járni. Kedveskedik, lesi minden kívánságom. Ugyanúgy viselkedik mint azelőtt, hogy megbeszéltük, nem lesz köztünk semmi.

Most ezt mire véljem? Nyilván összezavar és nem tudom hova tenni mire jó ez? Azt érzem, mintha "talonban tartott volna", ha vége lenne a kapcsolatának én még mindig itt leszek neki. Most hogy a fülébe jutott a hír, hogy hát baromira nem fogok életem végéig várni rá, mintha vissza akarna rángatni az oldalára, hogy "ne veszítsen el".

Hogy látjátok? Miért jó ez és hogyan kezeljem?

Miért csinálhatja ezt?