Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » El lehet felejteni a halott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

El lehet felejteni a halott szerelmet?

Figyelt kérdés

Egy barátnőmről lenne szó, aki szeretnék segíteni - megpróbálok rövid lenni.


16 évesen egy bő évig boldog kapcsolatban élt egy fiúval, akiről sajnos kiderült, hogy beteg, és gyors lefolyással hamarosan meghalt. Én akkoriban még csak amolyan ismerőse voltam a barátnőmnek, fiatalabb is, és a fiút is csak egy kicsit ismertem.

A baj az, hogy azóta 5 év telt el, a barátnőmnek pedig nem volt pasija. Mikor jóba lettünk, sokat beszéltünk a fiúról, de később eltűnt a beszédtémáink közül. Tudom, hogy nagyon szerette, hogy nehéz lehetett elfogadni a halálát, és hogy nem is sikerült neki teljesen feldolgozni.

Próbálkozott 1-2 sráccal azóta, de végül egyikkel sem jött össze. Nemrég rákérdeztem,miért van ez így? Ekkor sírva fakadt, és zokogva mesélte el, hogy képtelen elfelejteni a szerelmét, bármikor közelebb kerül egy fiúhoz, úgy érzi, az még csak meg sem közelíti őt, és hogy mindig újra és újra eszébe jut az boldog érzés, amit abban az egy évben érzett. Végül kijelentette, hogy soha többé nem akar járni senkivel, élete végéig várni fog a fiúra, mert hiszi, hogy a halál után ismét együtt lehetnek.

Ez nagyon szép,de szomorú is egyben, mert még előtte áll kitudja hány évtized, és nem szeretném, ha valóban egyedül élné le az életét. Hogy magyarázzam meg neki, hogy nem bűn, ha mást is szeret? Hogy ideje túllépni a múlton? Egyáltalán, ilyenkor hogy segíthetek neki?


2010. máj. 17. 13:57
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Fúúhh szegény!!:S

Nehéz lehet neki!!:/

Hát nem is tudom....hívd el bulizni valahová....de ne erőltesd és nagyon szépen próbáld elhívni úgymond pasizni!

hajrá!:)

2010. máj. 17. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Sajnálom ami a fiúval történt. Megérteni úgy sem tudom a lányt, de valószinű, ha velem történne én sem tennék mást. Biztos vagyok abban is, hogy a haláleset után felerősödött a szerelem érzete, és úgy érzi ő lehetett az igazi és már nincs más aki boldoggá tenné. Szerintem a legjobbat egy fiú barát tenné, aki semmilyen szerelmi vonzódást nem érezne, csak a legjobb barátja lehetne a lánynak. Talán az ő jelenléte enyhíthetné és talán rádöbbentené, hogy újra kezdhetné valakivel. De szerintem ezen csak az idő fog segíteni.
2010. máj. 17. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

Még ha az első nagy szerelmem nem is halt meg, de tudom milyen érzés, ha az ember soha nem kaphatja vissza azt, akit szeret.


A szerelmet ne erőltesse, mert az csak erősíti azt az érzését, hogy már soha nem lehet szerelmes. Mint írták előttem, egy ellenkező nemű barát most sokat segítene.


20F

2010. máj. 17. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Hagyd békén! Ne szekáld. Annál rosszabb nincs mint amikor már próbálja rád erőltetni, hogy legyél boldog... Nekem ilyenkor épp az ellenkezője sikerül és még jobban bezárkózom és még szomorúbb leszek. Légy a barátja és hagyd élni úgy ahogy ő jónak látja.

18/l

2010. máj. 17. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
*más
2010. máj. 17. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Am meg ha nagyon erőlteted az lesz a vége, hogy elmar maga mellől.
2010. máj. 17. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
0%
2010. máj. 17. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Ne értsetek félre, én nem nyaggatom, egyszerűen megkérdeztem, miért nem tud kapcsolatot kialakítani más pasikkal. Eszemben sincs ráerőltetni azt, hogy szerelmes legyen, és hogy igenis menjen bele olyan kapcsolatba, amitől csak a megváltozást remélheti - csak valamit tenni akarok, amivel segíthetek feldolgozni neki a tragédiát.
2010. máj. 17. 16:24
 9/13 anonim ***** válasza:
Nem lehet elfelejteni és annyit tehetsz max, hogy együttérzel a barátnőddel.
2010. máj. 17. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Ilyenkor az a segítség ha nem segítesz. Magában kell rendeznie a dolgokat és a legtöbb amit tehetsz, hogy minél kevesebbszer hozol fel neki olyat ami esetleg kapcsolódhat a múlthoz. Ha valamiről beszélni akar akkor fog is, az a legfontosabb, hogy tudja számíthat rád.
2010. máj. 17. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!