Hogyan reagálnátok, illetve tennétek túl magatokat azon, ha kiderülne, hogy a párotok meddő?

Nem okozna hatalmas problémàt.

Nàlunk először nàlam derült ki, hogy nem lehet gyerekem. Egyértelmű volt, hogy emiatt nem vàlunk el a férjemmel. Azért vagyunk együtt mert szeretjük egymàst és együtt akarjuk leélni az életünket. Ez nem függ attól, hogy tudunk- e szaporodni vagy nem. Örökbe fogadni egyikünk sem akar, hatàrozottan nem, illetve semmilyen mesterséges beavatkozàst gyógyszeres kezelést nem akarunk. Nem akarjuk erőltetni. Vagy természetes mód vagy sehogy. Nekünk így kettesben is jó:)

Nyilvàn mikor belemondjàk az arcodba hogy meddő vagy, nem lehet gyereked, az szíven üt, de túl lehet rajta lépni ha akarsz. A legrosszabb amit tehetsz, hogy elsüllyedsz az önsajnàlatban vagy a pàrodat hibàztatod. Mi is megtettük együtt. Elengedtük. Amúgy kb 2 éve a férjem is elment egy vizsgàlatra, és kiderült vele is gond van. Kb 5% esélyt mondtak neki a teherbeejtésre, de ez az én esetemben kb nulla, mivel nem vagyok egészséges.

Ismerősömék pl pàr hónapja vàltak el 8 év utàn emiatt. Ezt én végtelenül szomorúnak tartom, hogy valakinek csak ennyir ér a pàrja, hogy ha nem lehet gyerek akkor ő sem kell mint tàrs. :( A nővel volt valami. Végigjàrtak mindent a gyógyszerektől 5 lombikig sikertelenül. A hàzassàgukba került ez a görcsös gyerek utàni vàgy sajnos. A pasinak szeretője lett, s mikor kiderült hogy az terhes, lelépett a feleségétől.

Én viszonylag könnyebben elengedtem a dolgot, mert sosem ragaszkodtam annyira a gyerekvàllalàshoz. A férjemet jobban sajnàltam emiatt de ő is elég jól kezelte:) Màr csak egymàsra koncentràlunk, és igen... a védekezés sem szükséges màr. 5 éve nem élünk vele. Nagyon kényelmes. Mi úgy àllunk ehhez az egèszhez, hogy kettőnket a szívünk köt össze és kész, nem azon kesergünk amink nincs, hanem annak örülünk amink van. Hisz megtalàlni az igazi szerelmet, a lelki tàrsadat ,nem akàrmilyen kincs :)

Ha csak a párom, akkor szétmennénk, miután mindent megpróbáltunk.

Le lehet egyszerűsíteni az egész gyerekkérdést szaporodásra, de nem csak erről szól.

Nyilván anyaként könnyebben átérzem, de még gyermektelenül is tudtam, hogy ebből bizony nem akarok kimaradni, ha választhatok.

Nyilván el kell fogadni, ha nem megy, és meg kell találni a magunk indokát, hogy ez miért is nem olyan nagy ügy, különben belebolondulnánk, de amíg az ember választhat, hogy valami jót át akar e élni, vagy sem, addig nyilván nem akar lemaradni semmi jóról.