Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Valóban nem a külső számít?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valóban nem a külső számít?

Figyelt kérdés

16 és 20 éves korom között nagyon szegènyek voltunk (előtte is mondjuk). Alig volt ruhàm, az a kevés is örökölt, vidéki turis, olcsó kínai, piacos, tehàt két összeillő darab nem volt köztük (egyszerre csak egy nadràgom volt, egy pulóverem, néhàny pólóm), pedig szeretek/szerettem volna öltözködni.

Koliban ment a legrosszabbul, mosdóban mostam a ruhàim, és volt, hogy fél tenyérnyi lyukkal a farmeremen jàrtam, mert màr nem tudtam befoltozni. Igyekeztem àpolt lenni, a sajàtmàrkás sampon, tusfürdő ugye nem került sokba, víz meg volt (mielőtt valaki megjegyezné, vajon koszos is voltam-e).

A külsőm semmi extra, arcom, alakom amugy àtlagos.

Mégis ekkoriban sokkal többeknek tetszettem, mint a többi csinosabb, jobb helyzetű làny (mindenkinek, aki nekem tetszett).

Azóta kikupáltam magam, dolgozom. Viszont màig nem értem, hogy mi tudott bennem megfogni másokat.


Nem egófényezésből, csak így a napokban eszembe jutott.


(Most màr férjnél vagyok, 19 voltam amikor megismerkedtünk, most pedig 24)


Valóban nem a külső az elsődleges tehàt?


2017. aug. 27. 17:40
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem a külsö számit . A belső ami egy emberi kapcsolatot lelkileg összehoz.
2017. aug. 27. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Saját magamból kiindulva èn sem vagyok gyönyörű,kb átlagos vagyok, és nem fel vágásból de az összes fiú osztálytársam be próbálkozott, meg mèg jó pár másik srác is(nem a legrondabbak, mer a "helyi menők is") Egyszer 2 osztálytársam kicsit részegek voltak, elmondták a véleményüket rólam, hogy szerintük egy hihetetlen csaj vagyok hogy velem ennyit lehet hülyéskedni, beszélgetni,es emellett értelmes vagyok, őszinte es szókimondó, És volt szebb osztálytársam de mégis mindig velem haverkodtak stb.

Talan te is ilyen személyiség vagy.

2017. aug. 27. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Számít, csak nem így. Biztos akkor is pozitív volt a kisugárzásod. Én tervezem, inditok Pesten vakrandit. Szo szerint. Sotet lesz, 10 percig lehet beszélni. Utána vilagos, és tippeljenek, ki ki volt.
2017. aug. 27. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
0%
egy nő lehet koldus is akkoris bejön pár srácnak
2017. aug. 27. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Biztosan vonzó kisugárzásod van, bár igen, az is belülről jön.


Én világ életemben nem voltam szép kislány, az arcomat a mai napig nem szeretem, mert túl kerek, meg olyan semmilyen. (Akkor is kerek volt, amikor nagyon vékonyra fogytam.)

Az életem 70%-ában egyébként így is a ducik táborát erősítettem. Egészséges értékek szerint mozgok amúgy (tehát egészségügyi értelemben átlagos, normális vagyok e téren), nem is érzem rosszul magam a súlyom miatt, de a mai világ értékei szerint sokan már simán lekövéreznének.

Mégis boldog vagyok a kapcsolatomban, és már előtte is voltak 'udvarlóim', sőt, van egy exem is. (Az ő hedonista életmódja tette tönkre a kapcsolatot, nem pedig az, hogy nem vagyok szép. 2 év távlatából még ő sírt vissza engem...)


Ezt csak azért írtam le, hogy erősítsem azt, amit írtál. A külső valóban nem számít (bizonyos kereteken belül...de nyilván nem kell topmodellnek lennie ahhoz valakinek, hogy találjon párt magának), ugyanezt tudom mondani...


21/L

2017. aug. 27. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!