Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csinálnátok a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csinálnátok a helyemben? Mégis miért csinálja ezt velem?

Figyelt kérdés
Van egy lány akivel hamar megtaláltuk a közös hangot, már-már mondhatnám a legjobb barátok lettünk, mindent meg tudtuk beszélni egymással, egymás támaszai voltunk, persze komolytalanságból és a humorból vagy szórakozásból sem volt hiány. Barátságunk kiegészült testi kapcsolat is, itt kezdődtek a bonyodalmak. Én időközben beleszerettem, de ő csak barátzónába (illetve szexpartnerként) akart tartani, melyet egy darabig el tudtam fogadni, de mára már nem tudom értékelni, nekem több kellett, komoly kapcsolatot akartam volna tőle. Közben talált magának egy pasast, örülök őszintén a boldogságának, de persze akkor is rosszul esik, de hát ez érthető. Tényleg számít nekem az ő boldogsága még akkor is ha én majd beleörülök. Megbeszéltük a dolgokat, és megértettem, hogy csak barátként tekint rám, tudja nagyon jól, hogy odáig vagyok érte, mindig is nyílt lapokkal játszottam vele, ezért is kértem, hogy hagyjon egy darabig békén, ne keressen, ne hívogasson stb., hogy túl legyek rajta. Látszólag nem ért meg engemet, mert héten írt rám, hogy "mi a bajom, haragszom-e rá", hogyan értessem meg vele azt, hogy az égvilágon nincs bajom vele, se nem haragszom rá miért is, kismilliószor elmondtam neki mit érzek, mit miért teszek, mégis nem értem miért nem ért meg vagy mégis mit akar tőlem egyáltalán, miért jó neki ha lelkileg bánt. Mégis mit vár tőlem, ő zárt barátzónába, de mikor távolodni szeretnék tőle úgy érzem nem enged, mert csak nem hagy békén. Jó tudom egyszerűbb lenne letiltani a fenébe, tudom bolond vagyok, de végeredményben nem akarom teljesen elveszíteni, barátként igen is kell nekem (igaz még többet érzek iránta), csak időt kérnék tőle, míg tudjak találni magamnak mást, addig hagyjon. Egy kialakuló kapcsolatom is pont miatta szállt el, randi közepette kezdett hívogatni telefonon (pedig tudta, hogy randim lesz), 6.-dik kinyomás után vettem fel mégis mit akar, még ő sértődött meg, mert foglaltra nyomom. Randim a telefonhívás után siklott félre, megint csak ő járt ezek után az eszembe, nem tudtam koncentrálni, odafigyelni a randimra.
2017. szept. 17. 19:49
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Mond el mégegyszer neki, hogy túl akarsz lenni rajta, és h hagyjon békén. Ha ezek után is ír, keres, akkor nem válaszolsz neki,nem reagálsz a hívásra, sms-re, üzenetre, ennyi az egész.
2017. szept. 17. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
A barátságot lehetetlen opciónak tartom. Ha érzel iránta még valamit, akkor csak magadat kínzod azzal, hogy benne maradsz az életében. Amíg ő benne van a képben nagyon nehéz lesz másra koncentrálnod, vagy új kapcsolatot kezdeni. Ahol egyszer tűz volt, ott mindig lesz parázs sajnos. Én azt tanácsolnám neked, hogy minden nemű kapcsolatot szüntess meg vele, a saját érdekedben. Mert hiába van mással, akkor is táplálod a hamis reményt magadban tudat alatt.
2017. szept. 17. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha ennyi EQ nincs benne, a helyedben lezárnék vele minden kapcsolatot.
2017. szept. 17. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
A randi partnereidet meg szerintem tiszteld meg azzal, hogy lenémítod a telefont.
2017. szept. 17. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

"Közben talált magának egy pasast, örülök őszintén a boldogságának"


XD

2017. szept. 17. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
El kell magyarázd neki. Nagyon pontosan.
2017. szept. 17. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

# 6


"kismilliószor elmondtam neki mit érzek, mit miért teszek"

2017. szept. 17. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem korrekt a csaj. Kapcsolatra nem kellesz, de a pincsijének megtartana. Nem enged el. Egyáltalán miért kellett tudnia, hogy randid lesz?
2017. szept. 17. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Mindig is őszinte voltam hozzá, mint írtam egymás támaszai voltunk, mindkettőnknek a legelején kellett a barát, nem gondoltam volna hogy bekavar. Igen marha voltam ezen szépíteni nem lehet.

Tudom paraszt dolog volt nem lenémitani a telefont, de akkor más ok miatt nem történt meg.

Köszönöm az eddig hasznos válaszaitokat :)

2017. szept. 17. 22:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!