Miért történik ez, de most komolyan?

Tudnék írni...velem is voltak hasonlók, de nem fogok.

Ezt hívják fejlődésnek, változásnak, érésnek stb.

“...életem kocka, de gúla vagyok benne,

megfordulásomat a térfogat ellehetetlenítette...”

Én 16 évesen szerettem bele a szomszédomba. Illetve gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt, meg ilyesmi, aztán évekig nem is beszéltünk, de nem is érdekelt. Aztán nagy ,,kemény" tinédzserként felkerekedtünk páran, hogy na akkor mi most elmegyünk bulizni. Hát,nagyon jól sikerült, a sráccal valahogy elkezdtünk csókolózni. Akkor vettem igazából tudomásul, hogy ő egyáltalán létezik. Persze én 16 éves kislányként beleszerettem, mert úgy éreztem nagyon egymáshoz illünk. Ez fordítva nem így történt. Aztán én persze évekig szerelmes voltam belé, ő meg még tudta is, mert bevallottam neki, de ignorált. Amikor barátom lett, akkor sikerült elfelejteni őt teljesen.

Körülbelül másfél hónapja jártam a barátommal, amikor közölte, hogy mekkora hibát követett el, hülye volt hogy visszautasított stb. Én meg ültem a babérjaimon. Nem érdekelt egyáltalán, úgy éreztem, na nesze neked, most a tiéd is lehetnék de elb.sztad.

Aztán eltelt nagyjából egy év, készültünk egy szilveszteri bulira, és azon kaptam magam, hogy őt bámulom, amikor rendezgette az üvegeket, arra gondoltam, hogy milyen szexi a keze... Szóval igen, elég gyökér vagyok. Az este sokat beszéltünk, és nekem baromnak még az is megfordult a fejemben, hogy na gyorsan szakítok a barátommal miatta, de végül is nem így történt. Még volt pár esemény, ahol a srác kifejezte tetszését, de mivel nem akartam megcsalni a barátomat, mondtam neki, hog legyünk csak barátok. Ami iszonyatosan nehéz volt nekem, de úgy voltam vele, hogy akkor este azt cselekedem, amit kell, nem azt, amit akarok.

Azóta is tetszik, a barátommal már nem vagyunk együtt, de az időzítés az egyik legnagyobb ellenségem, úgy érzem :D

Nyáron már nem voltunk együtt, és egész végig vártam az alkalmat hogy találkozzunk, és akkor majd lesz valami. De nem lett. Nem is hiszem hogy lesz. De nem baj :) Azt hiszem, elengedtem már

Akkor én most szerencsés vagyok vagy szerencsétlen? Akibe eddig beleszerettem az mind kikukázott és utána sem gondolták meg magukat.

F

Ha ilyen helyzetben lennék, igyekeznék úgy kezelni egy ilyen férfit mint életem egy elmúlt, legalábbis múló periódusát. Nem érdemes sokat keseregni a be nem teljesült szerelmen.

Két éve a legjobb barátnőm bemutatott egy rokonának. Nálam 5 évvel idősebb srác volt, vonzó, férfias külsővel. Nagyon tetszett a személyisége és humora, de tudtam hogy valószínűleg nem látom soha többet. Két hét múlva felvette velem a kapcsolatot interneten és egy hónapnyi beszélgetés után randira hívott. Valami nem stimmelt a randin, valahogy elbizonytalanodtam a végén. Sajnos azért mert belezúgtam még előtte a nem megfelelő személybe, aki előszeretettel flörtölt velem de volt barátnője.. így a randevú után azt mondtam a fiúnak, hogy nem örökre, de megszakítanám vele a kapcsolatot, saját különböző hibáimból kifolyólag. Fél évig nem kerestük egymás társaságát, a reménytelen vonzalom a másik srác iránt megkeserített, de túl kellett magam tennem rajta. Őt viszont soha nem tudtam elfelejteni, sokat sírtam amiatt, hogy mekkora idióta is vagyok, hogy elengedtem. Felvettem Vele a kapcsolatot újra, amit nem utasított el. Több, mint 8 hónapon át szinte éjjel-nappal beszélgettünk, a legjobb barátommá vált és elkezdtem azt érezni távolról is (Ő akkor az ország egyik felében, én a másikban), hogy szeretem. Tavasszal úgy döntöttünk, hogy találkozunk újra. Nagyon jó volt látni, a nap végén még csak barátokként váltunk el, megbeszélve hogy a következő hétvégén újra látjuk egymást. Egy hét várakozás után végre megint láthattam, ez alkalommal úgy döntöttünk, hogy egy párként folytatjuk tovább. Több, mint fél éve vagyunk így, együtt is élünk.

Mindig azt érzem visszatekintve az immár két évet körbeölelő történetünkre, hogy kellett hozzá szerencsés véletlen is, azonban hogyha nem fejlődünk közben egymás mellett emberileg, akkor nem lehetnénk együtt. Mindkettőnknek el kellett engednie az előző kapcsolatokból szerzett sebeit ahhoz, hogy megbízhassunk egymásban. A barátnőm közben, bár mindketten jó kapcsolatot ápoltunk vele, elfordult tőlünk, már az elején sem kifejezetten támogatta az ötletet, hogy összejöhetünk.

A kiszámíthatatlan relatív.

Ezt kell, kellett tanuljátok.

Szia, az én történetem is hasonló, csak vidám a vége.

7 évvel ezelőtt a baraznőmnek tartott szülinapi kertipartin láttam meg először a mostani páromat, akkor egy másik fiúval voltam kapcsolatban.

Aztán 5 éve a barátnőm tartott egy kerti partit ahol szintén ott volt a mostani párom, mert gimiben osztálytársak voltak.

Ezután a párti után elhívott randizni, pár hétig randiztunk én szerelembe estem és ő pont aznap szakított velem, amikor én szint akartam vallani.

Tőle kaptam életem legromantikusabb csókját, holdfénnyel, tücsök zenés éjszakával, illatos nyár végi estével...

Engem annyira össze tört ez a szakítás, hogy szinte szó szerint bele rohantam egy 7 hónapig tartó furcsa kapcsolatba, utána egy másik, nagyon nagyon rossz kapcsolatba, de nem bírtam elfelejteni ezt a fiút.

Hogy még csak egy országba legyek vele, elmentem Hollandiaba dadusnak 2 évre.

Egyszer nagyon unatkoztam, és unalmamban rá írtam, hogy mi van vele? Hetekig beszélgettünk a fb-on mintha mindig is ezt tettük volna. Aztán mondta, hogy x nap múlva Amsterdamba utazik, mert meglátogatja a már említett barátnőmet, aki akkor már 3 éve kint élt, menjek én is, találkozzunk.

Találkoztunk, az összes érzelem felerősödött, fb-on tovább beszéltünk, amikor haza látogattam karácsonyra akkor végre szexeltünk, és szexkapcsolatban maradtunk.

Mikor két éve nyáron lejárt a két éves szerződésem haza jöttem, ő azt mondta, hogy próbáljuk meg mennyi potenciál van bennünk, de nem tett mégsem semmit, csak szexeltünk.

Ősszel, szeptemberben "szakított" velem, mert egyetem és munka mellett nem ért rám.

Annak ellenére, hogy nem akart többet velem lenni, októberben mégis elkezdtünk újra találkozni, és folytatni a szexuális játékainkat. Én már régen eldobtam minden büszkeségem, önbecsülésem, úgy voltam vele, hogy nem érdekel ha csak szexre és a játszadozásra kellek, de legalább vele lehetek, nagyon szerettem.

Aztán egy novemberi estén beállított hozzánk, fehér ingben, vörös rózsával, makogott valamit, hogy semmit nem aludt elöző éjszaka, ment a hasa is :D

Rám kattintotta az egyik bilincsünket, a másik felét magára, felolvasott egy saját verset és megcsókolt. Én végig vihogtam és röhögtem :D

Körülbelül 7-8 hónapig tartott míg elkezdtem bízni benne. Szinte örülni sem tudtam a kapcsolatunknak annyira féltem, hogy újra az lesz, mint amik voltak...nagy őrültem neki, de nem tudtam teljesen boldog lenni.

Még most elképesztően szerelmes vagyok, ahogyan ő is, tervezzük a közös életet, a gyerekeket.

Úgy hiszem megérte annyi évig kínlódni miatta :)