A józan észen túl, avagy mit tehetnék azok után, hogy átgázolt rajtam?

Sokan mondják majd, hogy megérdemeltem, ami igaz is. De nem hiszem, hogy két év után is így és ennyire kellene szenvednem. Vegetálok, a libidóm a béke feneke alatt van, a férfiakra szinte képtelen vagyok ránézni.

A történet röviden: kollégámmal nagyon jó, baráti kapcsolatot alakítottunk ki. Volt barátnője, így evidens volt számomra, hogy nem kezdek ki vele. Ettől függetlenül nagyon sokat beszélgettünk, velem osztotta meg minden gondját, baját, az örömeit, sikereit, a lánnyal kapcsolatos összes problémáját. Ez utóbbi minőségéből én idővel arra következtettem, hogy hamarosan szakítani fognak ("nem csinál semmit, lusta, nemtörődöm, félénk"). Mert milyen kapcsolat az, ahol az egyik fél egy másik nővel beszél naphosszat magánéleti témákról, ahol a férfi egy másik nő társaságát keresi minden nap (nagyon sokszor jött értem pl., és olyan forrón ölelt, amibe bárki beleborzongana), ráadásul (erre nem vagyok büszke, csak a tények miatt írom le), de együtt is töltöttünk egy estét.

Szép lassan beleszerettem, de amikor ezt elmondtam neki, meghátrált. Heteken át kértem, hogy beszéljük meg a dolgot, én naív bolond azt hittem, csak őrlődik köztünk, Persze nem így lett, és azok után, hogy legalább egy hónapja nem beszéltünk, és volt képe virágot hozni a születésnapomra közölte, hogy elveszi a lányt.

Persze megszakítottam vele a kapcsolatot, de mivel a munkánk összekötött abban maradtunk, hogy levelezünk ha kell. Soha nem válaszolt az ígérete ellenére, végül már a sokadik üzenet után megírta, hogy a barátnője megtiltotta, hogy szóljon hozzám, ráadásként a lány közölte, hogy én értettem félre mindent, és a fiú csak barátként közeledett hozzám, én másztam rá, ne halucináljak (a lánytól amúgy bocsánatot kértem).

Nem tizenévesek vagyunk, mindketten a húszas éveink végén járunk. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy valaki erre képes. Nyilván nem egy kapcsolaton vagyok már túl én sem, és eddig könnyen túlléptem az exeken (nem vagyok kapcsolatfüggő, sem megcsalós fajta, ha valakit már nem szeretek, akkor elengedem, nem kínzom), de rajta képtelen vagyok. Az első évem azzal telt, hogy összekaparjam a lelkem darabjait. A második azzal, hogy túllépjek rajta. Amikor már azt hittem sikerült, ellehetetlenített a munkahelyemen, ami miatt felmondtam. Mindenfélét beszélt ugyanis rólam alaptalanul, ráadsáként ha kértem a segítségét elutasított, és volt, hogy több ember előtt szimplán lealázott.

Most van egy férfi, akivel beszélgetek. Az önbizalmam, a libidóm, mindenem a béke feneke alatt van. Sokszor rámtör a sírás miatta, és úgy érzem,képtelen vagyok megbízni bárkiben is ezek után. Attól félek, hogy túlzottan szerettem, és így, hogy darabokra szaggatta a lelkem, már esélyem sincs a boldogságra. Mindeközben ott van bennem, hogy elképesztően hiányzik, de ha találkoznék vele ismét, szimplán szembeköpném.

Tudom, hogy nem tudtok segíteni, de jól esett kiírni magamból a dolgot. Köszönöm, hogy elolvastátok.