Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szimplán megjegyezte vagy ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szimplán megjegyezte vagy ha már erről beszél akkor akar is valamit? Szokott egyáltalán egy nő ilyenről beszélni a "barátjának"?

Figyelt kérdés

Egy volt gimis osztálytársam már évek óta Budapesten él és most hogy végeztem az egyetemmel így gondoltam én is szerencsét próbálok a városban és elkezdtem munkahelyet keresni, állásinterjúk stb.

A gimi vége óta tulajdonképpen beszélgetünk, de semmi extra, csak mint ismerősök.

Most, hogy keresek.. felajánlotta, hogy lakjak nála amíg nem találok munkát addig pedig bevezet a nagyvárosi életbe és megmutat néhány jó helyet.


Megbeszéltük, hogy barátilag segít nekem.

Kedden jöttem, úgy állapodtunk meg, hogy a kanapén alhatok. Tegnap beültünk egy helyre és ittunk pár pohárral, mesélt a pasiügyeiről illetve, hogy az elmúlt időben nagyon szerencsétlen volt és pár hónapja eldöntötte, hogy most a munkára koncentrál nem kell férfi az életébe. Én ezt úgy vettem, hogy talán ezzel arra céloz, hogy ne is próbálkozzak nála, vagy valami ilyesmi.. Persze mikor feljöttem végig a fejemben volt, hogy ez tényleg egy baráti szívesség tőle és már ezért sem fogok nyomulni.

Tényleg barátként kezelem, nem csipkelődöm vele, nem bókolok és nem flörtölök vele..

Erre ma reggel felébredtem mikor kijött a nappaliba és azon kaptam magam, hogy engem néz, de nem tulajdonítottam neki nagy ügyet gondoltam kicsorgott az álomméz vagy horkoltam:D szóval betemettem a párnába a fejem és elmormogtam egy jó reggelt. Később készített egy kávét amiből jutott nekem is, és miközben megittuk feltűnt, hogy különösen mosolygós ma reggel, említettem is neki amibe egy kicsit bele is pirult, ezt persze nem értettem így megkérdeztem, hogy miért pirul el? És erre mondta, hogy vicces de biztos emlékszem rá mit mondott a pasikról tegnap este?! És tudod amikor megláttalak ma reggel a kanapán alsónadrágban és hát.. éshát?!:D kérdeztem vissza. éés hát tudod.. válaszolta ismét elpirulva. Kérdem: A matrózok felhúzták az árbocot? rövid választ adott: Aha. De mennem kell mert elkések a munkából.


Aztán el is rohant.


Nyilván összezavarodott, meg tegnap elárulta, hogy rég nem volt dolga férfival és most kicsit össze-vissza beszélt, zavarban volt.

Nem tudom mit akar, lehet, hogy csak az mozgatta meg a fantáziáját, hogy újra férfit látott és a teste így reagált..? Vagy kimondottan tőlem akarna valamit?


Nem igazán szeretném elrontani a barátságunkat egy kósza kalandért.. A gimiben egyszer smároltunk vagyis egy házibuliban ahol mindketten ittunk és többen is voltunk szóval ilyen felelsz vagy mersz játékot játszottunk és csókolóznunk kellett. De semmi komoly nem történt köztünk.


Bocsánat ha hosszú lett. Egyébként 26 évesek vagyunk mindketten.



2018. okt. 12. 15:47
 1/7 anonim ***** válasza:
49%

Azt szeretné, hogy jól megfarkald.


30N

2018. okt. 12. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
25%
Le kéne varrni pedig. Komolyat el sem tudsz képzelni vele?
2018. okt. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

"az mozgatta meg a fantáziáját, hogy újra férfit látott és a teste így reagált..?"


Igen, nyilvánvaló, hogy begerjedt hirtelen rád. Nem hinném, hogy direkt ezért hívott el meg erre ment ki az egész, inkább az utóbbi: ahogy feküdtél, elérte egy impulzus tőled megspékelve azzal, hogy ki van rendesen éhezve. Ennyi.


Ebből még bármi lehet, úgy vettem ki neked is tetszik, flörtölgess vele innentől nyugodtan, és majd meglátod, mit akar. (Konkrétan az arcodba tolta, hogy beindult rád, most nem azért, de én sosem mondtam ilyen nyíltan ezt meg egy haveromnak/férfi ismerősömnek sem, ha nem akartam tőle amúgy semmit.) ;)

N

2018. okt. 12. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Dehogy. :D

Ha normális a csaj, akkor közölte, hogy mit akar, szóval semmit. Nyilván nem mindennapos, hogy látja a haverja reggeli merevedését az első reggelen, amit a kanapéján töltött.

Megjegyezte a szitut, mert ha már ilyen jóban vagytok tudtok beszélni mindenről gondolom.

Szóval szerintem semmi extrát ne láss bele.


A másik eset meg az, hogy annyira összezavarodott, hogy munka után rád is ugrik kapásból. Vagy azon agyal meló közben, hogy ha finom vacsival várod, akkor ez több, mint hittétek először.


De szerintem ne tulajdoníts neki nagy feneket. :D

2018. okt. 12. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Tetszel neki mint férfi, de menekül még maga elől is:DD
2018. okt. 12. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Egy lazabb csaj siman kimond ilyet ha bejossz neki,ettol fuggetlenul lehet h o sem kezdene veled parkapcsolatot, de a szexben benne lenne.


Igy viszont tulbonyolitanatok az egyutt elest.


Ha esetleg szexelnetek is,meg kellene varni amig elkoltozol.

2018. okt. 12. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Nem igazán szeretném elrontani a barátságunkat egy kósza kalandért.


----



Pedig ennek a barátságnak már befellegzett. Vagy több lesz belőle, vagy kevesebb, de ugyanaz nem marad, az biztos.

2018. okt. 13. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!