Társkeresésnél miért lett központi téma az egyedül élés, amikor ebben az országban egy átlag embernek alig telik rá? Ezt nem közösen kéne szervezni?

Egyetertek veled kerdezo, abszurdak az elvarasok. Csaladi segitseg nelkul 30 alatt szerintem gyakorlatilag lehetetlen,h valaki annyit sporoljon a fizetesebol, hogy egyedul lakast tudjon venni.

En no vagyok, 30as eveim elejen. Hosszu kapcsolat utan egyedul bereltem lakast, de annyira felment az ara, hogy "kenytelen" voltam osszekoltozni egy ismerossel. Igy most tudok sporolni sajat lakasra. Szuleimhez nem koltozhetek, ahol elnek, nem talalnek allast.

Onerom mar meglenne, de oszinten szolva nem akarom magam 20 evre hitelbe verni, es bizom benne, hogy a leendo parommal majd kozosen tudunk kialakitani egy otthont.

Egy ferfi, akivel randiztam, kb kirohogott,h nem egyedul elek,gyakorlatilag "leluzerezett". Szoval ennyit arrol, hogy a noknek nagyok az elvarasai.

Én is 32évesen otthon lakom. Egyrészt volt egy hatalmas anyagi bukásom. Behúzott egy pénzéhes lány...egy baleset. Miskolcon lakom,10kmre normális ház 15millió. Nem gettós részen Miskolcon egy 57nm es bérházi szintén ennyi.

LÉNYEG: Itthon főzök néha,magamra mosok(saját mosószerem öblítőm van) kertet részben,fűnyírást egyedűl csinálom. Télen takarítom a havat,nemcsak magamra szüleimre is vásárolok(élelmiszer,tisztítószer kertészkedéshez cuccok). DE!!!Most ezt elmondani 5mondat. Nő mit kérdez/olvas? Szüleimmel élek. Mit gondol? Tunyacsáp vagyok!

#34-es vagyok. Na itt vannak azok a készbe beülni vágyó csajok,akik lepontoztak.:)

Szar hallani,hogy milyen rongy sz.arok vagytok,igaz?:)

Én kb. 10 évig lakásra gyűjtöttem, mert nem volt jó a kapcsolatom a szüleimmel, és úgy akartam elköltözni, hogy ne kelljen visszamenni, tehát az albérlet nem volt opció, saját lakás kellett, ha kicsi, akkor is, ez ennyi idő volt, mire meglett egy olyan összeg, plusz hitel, plusz olyan kedvezmények, amiket igénybe vehettem, illetve a stabil(nak látszó) munka. Még a nagy áremelkedés előtt sikerült is, bár pár évvel korábban még olcsóbban sikerült volna, de akkor meg nem voltak meg még a szükséges feltételek. Elköltöztem, jobb lett a kapcsolatom a szüleimmel, de sose bútoroznék össze velük ismét, és más szüleivel sem. Kell a külön tér.

Nem tragédia, ha egy korombeli, 30-as férfi nem él külön, de törekedjen rá, tehát legyen erre a célra megtakarítása, és ne hónapról hónapra éljen és verje el minden pénzét. Én jól bánok a pénzzel, a kevéssel is jól bántam, nem csak azzal, amiből kényelmesen megélek jelenleg, nekem ez egy fontos szempont, hogy a partnerem tervezzen anyagilag előre, és ne csak gondolatban, hanem tényleges tettekkel is, mert én is így csinálom. Ha nagyon mások az elképzeléseink, céljaink, gondolkodásmódunk, hozzáállásunk, hol éljünk, hogyan, mennyire vagyunk rugalmasak ezen változtatni, hogyan állunk az anyagiakhoz, hogyan bánunk a pénzzel, nem baj, csak akivel ilyen lényeges dolgokban nagyon mások vagyunk, azzal nem egymást keressük, ennyi.

Leginkább azért, mert felmerül akkor az emberben, hogy a másiknak van-e igénye egyedül élni, tényleg azért él-e szülőkkel, hogy gyűjtsön, vagy csak kényelmes, hogy eltartják a popsiját (ez a tipikus "jaj, gyűjtögetek én... de hát a cigi nélkül nem tudok élni, a bulikát megérdemlem, az új CS játék / Zara ruci kell")... az emberek többsége egyszerűen óvatoskodik. Pedig lehet, jobban járnának, ha nem óvatkoskodnának csak nyitottabb szemmel járnának... sztem em olyan nehéz eldönteni pár komolyabb beszélgetésből, hogy ki milyen típusú ember.

Illetve az sem mindegy, hol keres az ember. Persze, hogy egy saját lakással rendelkező, szuperápolt felsővezető nő pl. nem a lelakott 35+ anyunál lakó emberkével szeretne összejönni, mégis a nő van ilyenkor felszínesezve, pedig nem véletlenül keresi pont őt a pasi sem, nem a pár kiló plusszal rendelkező, nem olyan tiptop bolti eladót, ugye...

Az egymáshoz költözés meg... necces, hogy ki hogy reagál arra, ha beleül a készbe. Kicsi a választóvonal aközött, hogy vki beköltözik, és hálás érte, meg aki kb. kihasználtatja magát a másikkal. És itt megint bejön a képbe az óvatoskodás.

Az én szüleim egykék mindketten és a nagyszülők halála után az ő ingatlanjaik rájuk szálltak, amiket eladtak és abból szinte mind mi a tesómmal kaptunk mindent.

Mi sem vagyunk pénzesek, gazdagok, anya gyári munkás, apa karbantartó, egyszerűen csak nem léteztek unokatesók, nagynénik, nagybácsik, akiknek jutott volna még a nagyszülői örökségből és így lehetett saját lakás huszonévesen.

"Nem tragédia, ha egy korombeli, 30-as férfi nem él külön, de törekedjen rá, tehát legyen erre a célra megtakarítása, és ne hónapról hónapra éljen és verje el minden pénzét."

Köszönjük. Normális felfogás. Aki otthon él, az otthon él, de akkor legyen félretett pénze.