Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ettől ti is kiborulnátok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ettől ti is kiborulnátok?

Figyelt kérdés

Adva van 1 lány és 1 fiú. Egyidősek, egyetemisták. Fél éve vannak együtt. A kapcsolat jó, minden téren.


Nemrég a karácsonyi vásárolgatás közben belefutnak a fiú exébe, akiről eddig a lány nem tudott semmit, illetve csak annyit, hogy volt, de semmi részleteset.

A találkozáskor a lány valósággal sokkot kapott és lefagyott. És ez azóta is tart, már vagy 2 hete. És nem tudja, hogyan térhetne magához.


A volt barátnő egy nő...úgy értve, hogy olyan igazi, nagybetűs NŐ, mint egy díva. Olyan sportkocsija van, mintha egy Vin Diesel filmből lenne és az ára egy lakásé lehet. Ráadásul a nő egyszerűen GYÖNYÖRŰ!!! Magas, legalább 180-185 centi, vagy 2 fejjel magasabb a lánynál. Az alakja, mint egy fitness modellnek, ez még ruhában is látszott. Állítólag 45 éves, de simán 30-nak néz ki. Hihetetlenül nyugodt, karcos hangja van, mint egy ASMR videósnak. Saját cége van és Dr. Egyszerűen TÖKÉLETES, HIBÁTLAN!

A sráccal 1,5 évig voltak együtt, 1 évig együtt is éltek.


Ilyenkor mit lehet tenni??? Van értelme mellette bárminek?



2018. nov. 28. 21:51
 1/8 anonim ***** válasza:
17%
Szerintem túlmisztifikálod. Legalább 180-185 centi? Ne irigykedj egy ilyen debellára, biztos meggyűlik a baja a magasságával. A legritkább esetben noiesek csak az ilyen magas nők. 45 éves, egy középkorú asszonyról beszélünk, aki maximum anyagiakat tud felmutatni, de a családot, boldogságot maximum hírből ismeri. A barátod veled van és nem vele.
2018. nov. 28. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
92%
Mégis ex lett a diva a sportkocsin.. Kit érdekel,lehetett az exe a királynő is,ex ,én meg a jelen,jelenben kell élni,ha a multján kattogsz , nincs önbizalmad azon agyalsz h mi volt a másik nőben, te is ex leszel..
2018. nov. 28. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
89%

Én csak azt nem értem, hogy ezen miért kellene kiborulni? Ő az ex. Lényegében ő már csak a múltnak egy része. Nézhet ki akárhogy, legyen akárhány éves, járhat akármilyen autóval, ha a fiú a mostani barátnőjével van együtt.

Valami oka csak van, hogy nincsen együtt az exével, nem igaz? Valami oka csak van, hogy miért van együtt a mostani barátnőjével?

Ezekkel a dolgokkal felesleges foglalkozni szerintem, másokhoz való hasonlítgatás könnyen rossz dolgokhoz vezethet, ami kihatással lehet a kapcsolatra is.

2018. nov. 28. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
84%

Ejj, kislány, qurva mákod van. így egy mondatban a lényeg.


A pasid megtapasztalhatta milyen egy tökéletes Nővel. Nos... a tökéletes sem tökéletes. :) Pont ez a lényeg, h túl tökéletes. Kb. mintha egy robotot hasonlítanánk egy emberhez. Az emberben az a szép és másolhatatlan, h spontán és köze sincs a tökéleteshez. Ez vagy most te.

Ennyit tudtam segíteni, gondold át/tovább.

2018. nov. 28. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
87%

Hát, 45 éves korodig max megnőni nem fogsz, de a többit te is elérheted. Azt még hozzátenném, hogy nem érdemes hasonlítgatni, de ha mindenképpen muszáj, akkor almát almához.

32/f

2018. nov. 28. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Mivel én felnőtt ember vagyok, egészséges önbecsüléssel és stabil érzelmi élettel (valamint humorérzékkel) Miss Dr Tökéletest meghívtam volna magunkhoz egy délutáni teázásra/sütizésre. Csak hogy lássa, mennyivel ügyesebb vagyok én, hogy a pasim velem van, és nem vele.


Ha egy ilyen találkozás téged lesokkol/kiborít, akkor javaslom az érzelmi felnövést, segíthet neked!

2018. nov. 29. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 peca1000 ***** válasza:

Mégiscsak te vagy a jobb, ha veled van, és nem vele.


Az asszony exei mind gazdag, jóképű, izmos legények voltak, én totál az ellenkezőjük.


Mégis együtt vagyunk 12 éve :)

2018. nov. 29. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Miért borulnák ki?

Attól hogy ő ilyen, nem jelenti azt hogy kapcsolatra jobb nálad. De úgy tűnik neked az önbizalmad kulsosegektol fugg: ha van sok pénzed, jó kocsid, jó tested, akkor van önbizalmad, de ha másnak vannak jobb felszínes dolgai akkor az a jobb.

Nem is veszed figyelembe semennyire sem azt hogy ezek semmit nem jelentenek.

Bár, ha ilyen felszínes dolgokon kiakadsz, meg is érdemled, szívasd csak magad.

2018. nov. 29. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!