Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Aki engem bántott, akkor az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Aki engem bántott, akkor az olyan férfi az előző barátnőivel is így viselkedhetett, és az utánam lévővel se fog jobban bánni?

Figyelt kérdés
A volt barátom csak úgy eldobott egy pár hónap után, pedig azt mondta én vagyok élete szerelme. De közben meg gúnyolódott rajtam, érzelmileg zsarolt. Előfordult hogy amikor egy nap más programot csináltam, valami kifogást talált arra hogy nem tudunk később találkozni. Volt úgy hogy a bőrszínemre is megjegyzést tett, milyen hófehér vagyok. Előttem 2 évig volt egy másik barátnője, aki mellett szintén írt nekem is. Őt is pocskondiázta előtte, azt mondta féltékennyé tette azzal hogy más lányokra rámosolygott. De közben meg olyat is mondott, hogy hozzá sose volt olyan kedves senki, mint én, majd a kapcsolat vége felé, már a volt barátnője is az volt. Még volt olyan, hogy arra is rákérdezett hogy szeretem-e ugyanazt a zenét mint az exe. Most egy darab sz@rnak érzem magam, azt gondolom hogy tőlem még az exe is többet ért a szemében, hiszen vele tovább volt együtt.
2019. márc. 8. 09:20
 1/6 anonim ***** válasza:
71%

Erre nagy az esély szerintem.

Az a fajta viselkedés,hogy ma én vagyok az élete szerelme,jövő heten meg más valaki az élete értelme inkabb a nőkre érvényes.Lehet előiteletekm vannak és bocs ezért,de rendeteg peldat lattam erre az ismerősi korben ,meg aztán a fb vilagaban.Egytol egyik mindig a lanyok csinaltak ilyen huzasokat..

2019. márc. 8. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszem hogy változni fog, boldog vagy?
2019. márc. 8. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Valószinűleg igen.

Ha nagyon szídja az exét egy pasi, az ne pozitívum legyen csajok ( hogy “engem bezzeg hogy szeret”!!) hanem gyanújel arra, hogy egy gy.ökér.

2019. márc. 8. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Hát annak is érezheted magad, ha ilyen férfi egyáltalán érdekel, hogy kivel meddig volt.

Bunkó pasi lehet, DE az téged is minōsíthet valahol, hogy épp ilyen pasira vagy rászállva. Nem tudom mit kell ezen filózni, egyértelmū, hogy nem egy kedves természetū pali, de az viszont nem egyértelmū, hogy miért érdekel téged ō, hogy melyik nōvel hogy van.

Voltam hasonló helyzetben ilyen ex-szidalmazós barommal, viszont nekem ezekután egyáltalán nem hiányzott, inkább ōrültem, hogy megszabadultam tōle.

Amíg nem tettem semmi rosszat, addig nem hinném, hogy rászolgálnék bármiféle rossz bánásmódra egy olyan férfitól, aki engem választott, elvileg velem szeretne lenni. Ha nem táplál gyengéd érzéseket irántam, akkor viszlát az egész kapcsolatnak. Annak semmi értelme, hogy azért legyen kapcsolatba valakivel, hogy bunkózzon vele. Ha nem tudja szegény, hogy mit akar és érzelmek nélkül vág bele egy kapcsolatba, az már a saját problémája, nem az enyém.

2019. márc. 8. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Nekem ő már nem kellene. Csak úgy érzem hogy más férfit se érdekelnék jobban, lerombolta azt a kevés önbizalmam is, ami volt.
2019. márc. 8. 10:06
 6/6 anonim ***** válasza:

#5 Ha valaki érthetetlen oknál fogva benne marad egy ilyen kapcsolatban, az meg is érdemli, szerintem.


A férfiról csak annyit, hogy remélhetōleg ezekután senkivel sem fog sehogyan sem bánni. Vannak önérzetesebb nōk, akik nem tūrik ezt a bánásmódot, szó nélkül lekoptatják az ilyent. Aztán meg kicsit elgondolkozhat majd a viselkedésén. Aki engedi neki, hogy így bánjon vele a kapcsolatban, az megerōsíti benne azt a tudatot, hogy normális, amit tesz.

2019. márc. 8. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!