Nők, akik elértétek az 50 éves kort, mennyire fogadjátok el/veszitek tudomásul, vagy próbáltok valamit tervezni, hogy lassítsátok az idő kerekét?

60 éves vagyok, és nem sok választásom van.

Párkapcsolat? Férjemet tavaly temettem, sokáig ápoltam.

Egyik szülőm még él, és rám támaszkodik.

Ördögi kör. Mire felnőnek a gyerekek, ápolhatod az öregeket, betegeket.

Az idő csak teljen, az a dolga.

Magamért csak annyit tudok tenni, heti 2-szer tornára járok.

Már célom sincs.

51 éves vagyok, miért kellene lassítani, el sem hiszem. :) Tele vagyok tervekkel, nyelvtanulás, sport, külföldi meló esetleg. De, lehet, h még szülök is. :) Komolyan, 3 hónapja két hetet késett, hát mit ne mondjak elgondolkoztam mi legyen. De, aztán szerencsére csak vész riadó volt (pont két hétig szedtem fájdalom csillapítót, és az kavart be). A gyerekeim huszonévesek, kirepültek ill. kirepülő félben vannak, igaz van egy kicsi lányom is (kort nem írnék, már így is sok az infó), annyi a különbség közöttünk, h én egy öregebb kiadás vagyok. :) Anyagilag már megvan minden, ami kell, sokkal felszabadultabb vagyok, mint mondjuk 30-40 évesen.

De a sok duma, bocsánat, beszéd helyett linkelek vnmit, most ezt hallgatom, sztem ez beszédesebb. :)

https://www.youtube.com/watch?v=ObnLHRQPx1E

Sajnálom, kedves 2-es. :( De, tudod sztem most túl sok fájdalom és nehéz feladat hárul Rád, azért vagy ilyen céltalan, kedvetlen. Az idő halad, de ez nem csak negatív dolgokat tud hozni, számodra az enyhülést, változást hozhatja, segít gyógyítani a sebeidet.

Kitartást és jó egészséget, kedvet kívánok Neked!

Ez attól is függ, kinek mit dobott az élet az elmúlt évtizedekben. Ki, hogy élte meg a csalódásokat, a kudarcokat. Mennyi fájdalommal kellett szembenéznie és hogy tudta feldogozni.

Szerencsésebbeknek maradt annyi ereje, hite, hogy képesek értékelni és élvezni a jelen szépségét.

Nekünk, 50 felettieknek szembe kell néznünk azzal, hogy a halál már itt somfordál körülöttünk és ez igen felszabadító érzés.

Fiatal anyukaként teljes pánikban voltam, ha repülőre szálltam. Ma már csak nevetek.:)

Nincs a vállalom a párkeresés, családalapítás, karrierépítés kihívása. Foglalkozhatok saját magammal, vágyaimmal.Újra felfedezhetem a kreativitásom, az alkotás örömét.

Sokkal tisztábban látom a saját és a körülöttem élő emberek hibáit és ahelyett, hogy agyvérzést kapnék, már képes vagyok nevetni rajta (azért kellett hozzá 30-40 év).

Ha csak kérnem kellene és újra 20 éves lehetnék, nem kérném.

52 vagyok, egy lányom van, már kirepült, huszonéves. Nálunk inkább ott a gond, hogy a férjem 14 évvel idősebb nálam, és bár SEMMIBEN nem látszik (tehát külsőre simán letagadhatna 15 évet), egészséges is, munkabíró is fizikailag is, szellemileg is, "máshogyan is":) De azért bennem van a félsz, hogy mi lesz, ha.....elveszítem. Nekem ez az egyik nagyon nagy problémám, és túl sokat foglalkozom vele (annyit tudok, hogy ő utána soha nem akarok már senkit.)

A másik a munkám, a karriert elcsesztem. Vicces, hogy most jutottam el oda (kb. 2-3 éve), hogy van egy komplex tudás a fejemben, vannak a végzettségeim papíron is, és mivel szabadúszó voltam kb. húsz évig, így egyszerűen nem találom a munkaerőpiacon azt a rést, ahol el tudnám adni a tudásomat. Könyvelőirodába hívnak persze, de kb. minimálbérért (megyeszékhelyen), huszadik könyvelőnek, na pont ez az, aminél már sokkal több ismeretet halmoztam fel, karbantartott jogszabályi ismeretekkel. Multihoz meg kevés lennék, ott mások a kiválasztási szempontok. Mivel szabadúszó vagyok, ismerős sincs, aki segítene, ha már esetleg pont ilyet keresnének valahova, mint én. Szóval nekem ez a rossz, nem szeretnék már itthon dolgozni, lányom miután kiröppent, szeretnék még futni egy nagy kört a munkám terén, de ez álom marad.

A többi oké (érdekes, nekem még semmim nem fájt az 52 évem alatt, néha a fejem, de ennyi). Egészséges vagyok, a tornába kellene még egy kis rendszert vinni. Hát, velem ez van...

Jó volt olvasni a soraitokat. :) Végre egy picit nem "ufónak" érzem itt magam, ill. - azért is, amiért szeretek itt lenni és nem tévét vagy filmet nézni -, hogy emberi sorsokat, gondolatokat olvashatok. Az anonimitásnak vannak szépségei, pozitív vonzatai: engedjük picit a belső énünket (terveinket, identitásunkat) is megmutatni, és ez óriási szépség, legalábbis számomra.

Kár, h ezentúl nem fogom tudni, h Ti írtatok, válaszoltatok egy kérdés alá... szívesen olvasnám hasonló korú hölgytársaim válaszait, gondolatait, és korunkból fakadó bölcsességeit. Ez van. :) Remélem sok kérdés alá válaszoltok (már amelyikre érdemes, mert sok itt az idióta kérdés) és okítjuk huszon- harminc éves fiataljainkat. :)

Szép estét mindannyiunknak. :)