Az olyan férfiak, akik nem vágynak nőre és képesek szűzen meghalni, azokkal valami baj van?

Az olyan férfiak, akik nem vágynak nőre és képesek szűzen meghalni, azokkal valami baj van?"

Attól függ. Lehet vágyik rá csak nincs neki vagy csak nem alkuszik meg (úgy értem hogy ha utálja a cigit akkor nem szed össze cigis csajt, vagy ha a tetkót utálja akkor azt)

Lehet, hogy nem arról van szó, hogy alapból nem vágyik kapcsolatra, hanem arról, hogy talán sokat csalódott, így érthetō, ha elmegy a kedve, esetleg lemond a kapcsolatokról.

A kielégitetlen vágy amúgyis elég frusztráló tud lenni, mi szükség lenne arra?

Ugyan már nem vagyok szűz, de nem is gondolom hogy lesz még esetleg valakim az életben.

Ilyen téren igen úgy gondolom valami baj van velem, de más téren nincs. Nézőpont kérdése. Ha azt nézzük mi a normális akkor azt szoktuk mondani hogy az amit a többség tesz. A többség párkapcsolatban él, tehát az a normális. Mi is azt szeretnénk, csak nem kapjuk meg.

Lehet, hogy van egy alapbetegségük, ami nem látszódik rajtuk.

Lehet, hogy a testiség (ölelés és tsi.) ismeretlenek számára, erről a szüleivel nem értekezett.

Lehet, hogy trauma érte őket, ezért ettől távol tartják magukat.

Soha nem lehet ilyen szinten elnyomni a vágyakat.

Ilyen emberek nem élhetnek teljes életet.

Akiről te beszélsz, azok aszexuálisok. Mentális, hormonális, fejlődési zavar.

Tehát "van baj" velük, amit vagy meg lehet oldani, vagy elfogadni/beletörődni az állapotba.

"Soha nem lehet ilyen szinten elnyomni a vágyakat."

A vagyakat nem elnyomni kell, hanem felülemelkedni rajtuk. Az elnyomással csak még több fájdalmat szülsz magadnak.

A vágyaid fölé emelkedésével úgy érzed, mintha nem lennének vágyaid. De ez nem egyenlő az elnyomással. Továbbra is kiélheted a vágyaidat, viszont innentől fogva már nem a vágyaid fogják meghatározni a boldogságod, mert a vágyaid kielégülése nélkül is tökéletesen boldog és örömteli vagy.

Persze, meséld csak be magadnak.

Maximum megkérgesédtél, elfásultál és begubóztál.

Felesleges elhitetni, hogy felül tudsz emelkedni a vágyaidon. Ez csak egy keserű beletörődés a vesztes létbe.

6 éven keresztül éltem így, pontosan tudom miről beszélsz.

Ez feketén fehéren a vágyak elnyomása és egy befásult rutin felvétele... ideig óráig lehet csinálni ezt, aztán rájössz hogy elcseszted az életedet.

Küzdelem helyett feladtad. Így hogy visszatértem az élők közé, már tudom mi ez az egész. Persze több év kemény munkája volt, de megéri. Az álmaink megvalósítása a lételemünk.

A vágy valójában az egós elme egy rendellenessége, amely világra jövetelünk pillanatában nem a részünk, hanem később, tanulás útján tesszük magunkává, majd hisszük el róla, hogy a kiegyensúlyozott és egészséges emberi élet része.

Azért hisszük róla ezt, mert mindenki ezt hiszi róla. A tudatlan társadalom már születésünk óta ezt tanítja nekünk.

Az ember az egyetlen élőlény, akinek vágyai vannak.

A vágy az egyetlen akadály a valódi boldogság előtt. Akinek nincsenek vágyai, tehát nem vár el semmit az élettől, boldogságát nem köti vágyakhoz, hanem tökéletesen elfogadja mindig a jelen pillanatot, az tökéletesen boldog. A boldogtalanság valójában nem a vágyak kielégületlenségéből fakad, hanem magából a vágyból, a boldogság vágyban való kereséséből.

Maga a vágy az egó emberekre és tárgyakra irányuló birtoklási vágya.

Mivel az egó is egy természetellenes rendellenesség, így természetesen az egó szülte vágy is.

Tudom, mit fogsz mondani. Hogy de hát a szexuális vágyat nem mi választjuk.

Valójában a szexuális vágy, mint fogalom, az egós elme kitalációja.

A szexualitás nem vágy, hanem ösztön. Akkor válik vággyá, amikor az egó azt csinál belőle. Minden vágy, amitől az egó boldogságot, kielégülést, beteljesülést vár.

Az étel és italra irányuló "vágy" se vágy valójában, hanem az életben maradásra irányuló ösztön.

Tehát akkor hadd magyarázzam el röviden: A vágy akkor keletkezik, amikor azt várod valamitől vagy valakitől, legyen az egy másik ember, tárgy, élethelyzet, esemény, hogy boldoggá, kielégülté, teljesebbé tegyen.

Mint mondtam, az ember az egyetlen élőlény, aki a külső körülményekhez, helyzetekhez köti a boldogságát.

Valójában nincs szükségünk semmire az életben, hogy tökéletesen boldog és örömteliek legyünk, mert már eleve így jövünk a világra, ahogy minden növény és állat a földön. Aztán később vágyakat adnak nekünk, és elhisszük, hogy a vágyak rövidtávú kielégülése jelenti a boldogságot.

Pedig aki nem a vágyakban keresi a boldogságot, ahogy én is, az tökéletesen boldog és örömteli a nap minden percében. Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, pedig ez egy létező tudatállapot, ami számodra is elérhető. Ezt a tudatállapotot éli minden növény és állat a földön az embert kivéve.

Talán mert nem vagyunk növények meg állatok?

Miért erőltessem magamra egy növény életformáját valami spirituális agymosás miatt?

Megkaptukba természettől ezt az óriási és összetett neokortexet, prefrontális lebennyel... és a tervezés, előrelátás, fantázia és álmodozás képességével.

Ahelyett, hogy kihasználnánk a benne rejlő csodát, zsugorítsuk magunkat egy növény szintjére?

Lehet neked ennyi elég az életben... de ettől még az emberi elme az alkotásra született, nem a tengeri uborka életre, bárgyú önámító mosollyal.

A küzdelem és a távlati célok emeltek ki minket a növényi és állati sorból, az ösztönös lények világából.

Ez nyilván sok megpróbáltatással, csalódottsággal, és a korlátainkkal történő szembesüléssel jár. Nyilván egyszerűbb tengeri uborkakánt meditálgatni és kiszakítani az egódat az Univerzumból, mert a guru ezt mondta... de honnan tudod, hogy a hosszútávú életreszoló boldogságért nem kell vérig menő harcot folytatnod? Honnan tudod, hogy nem leszel-e majd rettentő pánikban az életed derekán, hogy elment feletted az élet... és semmiért sem küzdöttél?

Mi az amit építesz? Mi az a motiváció amiért dolgozol? Mit alkotsz?

Vagy csak meglegyen növényként a napi széndioxid, víz némi napsütés, kevés ásvány... és ez a boldogság? De meddig?

Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy növényként vagy állatként létezzünk, hanem hogy az elme eszközének birtokában úgy éljünk harmóniában egymással és a természettel, ahogy az állatok és növények teszik. Tehát nem az a cél, hogy az állatok és növények szintjére süllyedjünk, hanem hogy szintet lépjünk, és ne az ösztöneink és az ösztöneinkből fakadó egó szülte vágyaink rabjai legyünk. A cél tehát az, hogy mi uraljuk az elménket, ne az elme uraljon minket.

Az ember a mai tudatállapotában valójában ugyanannyira tudatlan, mint az állat. Az állatot az ösztönei, az embert a gondolatai és érzései, tehát az elméje vezeti orránál fogva.

Az evolúció következő lépcsőfokára lépve ugyanúgy képesek leszünk gondolkodni, érezni, cselekedni, alkotni, álmodozni, bármit csinálni, tehát ugyanúgy képesek leszünk használni az elménk, csak az ezekre irányuló vágy többé nem kényszeres lesz. Tehát nem azért fogunk bármit is megtenni, hogy jobban érezzük magunkat, hogy attól várjuk a boldogságot, a beteljesülést, mert mint mondtam, már eleve tökéletesen örömtelinek és boldognak fogjuk magunkat érezni.